Akár hússzor több vírus mutatható ki a brit típusú variáns által fertőzött személyekben, mint az eredeti, vuhani koronavírust elkapók szervezetében – derült ki a Neumann Labs-nál elvégzett több mint 1500 PCR teszt adatainak elemzéséből. Mivel a jelenlegi tudományos állásfoglalás szerint a betegekben lévő vírusmennyiség egyenesen arányos a betegség
A Hertha BSC a Bundesliga 24. fordulója után két ponttal áll az osztályozót érő helytől, háromra a már kiesőtől. A legutóbbi hétvégén nyerni tudtak, de a szombati, dortmundi kirándulás sok jót nem ígér Dárdai Pál csapatának. A magyar edző mellett a klubvezetés is töretlenül hisz abban, hogy sikerül a bennmaradás, és Carsten Schmidt vezérigazgató op
A mai Kormányinfón Gulyás Gergely a tegnapi kormányülés döntéseit részletezte, többek között elmondta, hogy a nehéz helyzetben lévő vállalkozásokra is kiterjesztik a 10 millió forintos újraindítási gyorskölcsönt. Ezen felül elmondta, hogy Magyarország különösen óvatos lesz az év második felében érkező vakcinákkal, a jelenleg rendelkezésre álló menn
A legújabb magyar közlöny egyik rendelete újabb egy évvel kitolta a közel nulla energiaigénnyel kapcsolatos előírások alkalmazásának határidejét. Ez érintheti elméletben a Masterplastot, amelynek szigetelőanyag-üzletága nagyban épít az energetikai szigorításokból adódó keresletre. A cég azonban kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy nincs érdemi hat
A sztatint tartalmazó koleszterincsökkentő gyógyszer csökkenti a tüdőgyulladás és az intenzív osztályra kerülés esélyét is koronavírus megbetegedés esetén.
Egy 60 négyzetméteres lakást Nógrád, Heves és Békés megyében három-öt évi nettó átlagbérből lehet venni, miközben más megyékben (Somogy, Hajdú-Bihar) akár nyolcévnyi bért is össze kell gyűjteni, a fővárosban pedig átlagosan több mint tizenegy évit - derül ki a Takarék Index elemzéséből, amelyről az MTI-t csütörtökön tájékoztatták.
A mai Kormányinfón Gulyás Gergely a tegnapi kormányülés döntéseit részletezte, többek között elmondta, hogy a nehéz helyzetben lévő vállalkozásokra is kiterjesztik a 10 millió forintos újraindítási gyorskölcsönt. Ezen felül elmondta, hogy Magyarország különösen óvatos lesz az év második felében érkező vakcinákkal, a jelenleg rendelkezésre álló menn
Az Európai Bizottság szükség esetén késedelem nélkül eljárást fog indítani a jogállamisági mechanizmus keretében, tisztességes, kiszámítható és arányos feltételek alapján - jelentette ki a testület költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosa csütörtökön az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén.
A március 15-i ünnephez igazodik a vonatok és buszok közlekedési rendje. A vonatok március 14-én az ünnepnapi, 15-én a vasárnapi, 16-án már a munkanapi menetrend szerint közlekednek. Módosul a Volánbuszok közlekedési rendje is: március
Húsvétig beolthatják a 60 év feletti időseket attól függően, hogy mennyien regisztrálnak még a következő időszakban ebből a korosztályból – mondta a miniszter a kormányinfón.
Magyarország önellátóvá vált az orvosi maszkok gyártásában, a kórházi gumikesztyűk előállításában, most pedig a védekezéshez szükséges gyógyszerek terén sikerült hazánk kiszolgáltatottságát csökkenteni - mondta Varga Mihály.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 46,25 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra, egyebek közt a felügyelő bizottság és a belső ellenőrzés működésében feltárt problémák, továbbá betétbiztosítási, hitelkockázati, illetve az IT-biztonságra és a tőkeszámításra vonatkozó hiányosságok miatt. A jogszabálysértéseknek nincs hatásuk a bank biztonságos mű
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/03/11/3588/
A csütörtök délelőtti kormányinfon kiderült, hogy a kormány már csak az idősek beoltását látja megvalósíthatónak húsvétig. Arról is döntött a kabinet, hogy még több cég kaphatja meg az ingyenhitelt.
Akárki otthonába varázsolhatja a tradicionális, nápolyi pizzériák hajszélvékonyra nyújtott, ropogós tésztáit, egyetlen dologra van szükség hozzájuk: türelemre. Olasz pizzatésztát gyártani ugyanis egyáltalán nem bonyolult, sőt kifejezetten egyszerű, a folyamat azonban viszonylag sokáig tart. A tradicionális tészta hosszú kelesztés időt igényel, ez
Átlépte a százmilliót a Disney+ streamingszolgáltatásra előfizetők száma, erről Bob Chapek, a Disney vezérigazgatója beszélt a részvényesek online megtartott éves találkozóján. A cég az eddigi eredmények hatására jócskán megemelte elvárásait a szolgáltatás kapcsán. Alig egy hónapja még arról számolt be a Disney, hogy január 2-én megközelítette a 95
A meteorológusok előerejelzése alapján, a tafrina és a csonthéjasok virágfertőző moníliája is jól érzi majd magát, fertőzésükre számíthatunk – hívta fel a figyelmet Zsigó György növényorvos.
Két amerikai exkém szerint fenntarthatatlan az amerikai titkosszolgálatok jelenlegi működési modellje, a megoldást pedig az jelentené, ha kevésbé titkolóznának.
Még sosem volt ilyen magas az új napi fertőzöttek száma a koronavírus-járvány egy évvel ezelőtti kitörése óta. Megállíthatatlannak tűnik a harmadik hullám.
Közel 20 millió négyzetméterrel nőhet a kihasználatlan irodaterület Észak-Amerikában és Európában a járvány előtti időszakhoz képest a Cushman & Wakefield előrejelzése szerint. Itthon 2017 óta nem látott szintre emelkedett az üresedési ráta az irodák körében, az üzemeltetőknek érdemes ezért megragadni minden lehetőséget, hogy hatékonyabban működtes
A koronavírus-fertőzés elsősorban a tüdőt támadja, ám minél jobban megismerjük a vírust, annál több minden derül ki róla. Ilyen új felfedezés példásul az, hogy eddig egészséges embereknél cukorbetegséget is generálhat, illetve a már meglévő diabeteszt ronthatja.
A közutakon ismét nagy számban megjelenő mezőgazdasági gépekkel történő balesetek 67 százalékáért részben vagy teljesen a másik résztvevő fél a felelős, e balesetek 13 százaléka jár súlyosabb sérülésekkel – derül ki az Agroinform.hu mezőgazdasági portál legújabb kutatásából.
A regisztráltak számától függően beolthatják az időseket húsvétig - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
A Mol megállapodást írt alá a Marché International AG-vel, amely 9 éttermet üzemeltet Magyarországon Marché márkanév alatt. A lépés illeszkedik a társaság hosszú távú stratégiájába, amely kiemelt hangsúlyt fektet a fogyasztói szolgáltatások szegmens fejlesztésére. A szinergiák elérését segíti, hogy az éttermek kulcsfontosságú töltőállomások mellett
Meddig lesz velünk a home office és milyen arányban térhetünk vissza a járvány után az irodákba? Mennyivel lesz kevesebb irodaterületre szükség? Milyen újfajta, flexibilis megoldások jelenhetnek meg az irodaszolgáltatók kínálatában? Többek között ezekre a kérdésekre adta meg a választ egy online sajtótájékoztató keretében Hubert Abt, a magyarország
Megvásárolja a Mol a Marché International vállalatot, amely kilenc magyarországi Marché éttermet működtet töltőállomások mellett - közölte a Mol Magyarország csütörtökön az MTI-vel.
A kormány nyilvánosságra hozza a megállapodásokat. A mai tájékoztatón az is elhangzott, hogy húsvétig minden idős embert beoltanak. Korábban arról volt szó, hogy minden regisztrált megkapja addig a vakcinát.
A 2020-as krízisévben csökkentek a német feldolgozóipari vállalatok kutatási-fejlesztési beruházásai a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése alapján.
Már az első oltás után mindenki megkapja a “vakcinaigazolványt” - jelentette ki a kormányinfón Gulyás Gergely az ATV kérdésére. Akit márciusban beoltottak, egy-két héten belül megkapja a kártyát.
A Dortmund Bajnokok ligája mérkőzésén a VAR-é volt a főszerep 6 percen keresztül. Haalandtól elvett egy gólt ugyan, de később ha nincs a technológia, akkor kihagyja a büntetőt. Egészen vicces dolog történt a Borussia Dortmund - Sevilla Bajnokok ligája nyolcaddöntő visszavágóján. A 48. percben Haaland lőtt egy gólt, amit két perccel később é
Nem érintett Covid-osztályt a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház hotelépületében csütörtök hajnalban keletkezett tűz, az oltóponton és a Covid-ellátás működésében nincs fennakadás - közölte Bucsi László, az intézmény főigazgatója a katasztrófavédelemmel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
A bankszektor konszolidált nettó eredménye az előző évhez képest majdnem felére, 390 milliárd forintra csökkent 2020-ban. A kamateredmény 10,4 százalékkal, a díj- és jutalékeredmény 1,4 százalékkal magasabb lett az előző évinél, a működési költségek pedig 6,3 százalékkal nőttek - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hitelintézetek prudenci
A bankszektor konszolidált nettó eredménye az előző évhez képest majdnem felére, 390 milliárd forintra csökkent 2020-ban. A kamateredmény 10,4 százalékkal, a díj- és jutalékeredmény 1,4 százalékkal magasabb lett az előző évinél, a működési költségek pedig 6,3 százalékkal nőttek - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hitelintézetek prudenci