Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a kormány a Citadella erőd és környezetének felújítását. A döntés értelmében a műemlék részlegesen lebontható, ha az a közösségi rendeltetésű intézmények működéséhez, az ingatlan méltó és fenntartható használatához, valamint hasznosításához szükséges - írja a Magyar Közlöny.
Csökkent a behozatal, miközben a kivitel nőtt januárban, legalábbis az előző hónaphoz viszonyítva. Éves szinten azonban mind az export, mind az import emelkedett.
Az öt év alatt elért közel 49 százalékos növekedésével Európa egyik legjobbjának számít a magyar építőipar, azonban az ágazatban még mindig munkaerő- és mérnökhiány tapasztalható. A KÉSZ Csoport ezért építőmérnök-hallgatóknak indít pályázatot: a Hexatlon névre keresztelt verseny keretében a jelentkezőknek több körben kell bizonyítaniuk a szakmai rá
Csütörtök reggel határozott forinterősödés mutatkozott az euróval szemben, így a magyar deviza próbál eltávolodni a történelmi mélyponttól. Egyelőre korai lenne fellélegezni, elsősorban a dollár árfolyama mozgathatja a forint jegyzését is.
Klímakomputer vezérli és termálvíz fűti az Árpád-Agrár Zrt. közelmúltban átadott, 7000 négyzetméteres fóliablokkját Szegváron, ahol január végén már nagyjából 12 Celsius-fokos hőmérsékleten felsorakoztak és növekedtek a káposztafélék palántái. A zöld minden árnyalatát megelevenítő létesítményben fejeskáposzta, kelkáposzta, karalábé, vöröskáposzta,
A luxuscikkeket forgalmazó Caviar bemutatta a 2021-es különleges Apple-kollekcióját, amelyből idén sem spóroltak ki semmit. Idén háromféle iPad Pro és kétféle iPhone 12 Próból választhat az, aki szívesen fizetne jócskán többet a limitált darabokért. Az eredeti ár többszöröséért kínált termékek különlegességét az okozza, hogy a cég jócskán m
A legfrissebb magyar közlöny egyik rendelete sok családi házat építtetőnek és lakásfejlesztőnek fog mosolyt csalni az arcára (és persze sokaknak okoz majd nagy bosszúságot, ha már előrehaladott állapotban áll az építkezése): jelentősen kitolták a közel nulla energiaigénnyel kapcsolatos előírások alkalmazásának határidejét.
A Pfizer-vakcina feltalálója az Erősebb Igennek beszélt arról, hogy mi volt az a döntés az életében, amit a legnehezebb volt meghoznia, de amire utólag mégis a legbüszkébb.
Kétszámjegyű árbevétel-növekedéssel zárta a tavalyi évet a Hörmann. Az idei évre hét százalékos növekedést várnak. A vállalat új termékeket vezet be a piacon és a jelen adatokból úgy látják, hogy a lakásépítési és felújítási támogatások új lendületet adnak az építőiparnak.
Januárban 830 millió euró többlet halmozódott fel a külkereskedelmi mérlegben, az év első hónapja még sosem hozott ekkora szufficitet. A jelenség azonban a külkereskedelmi forgalom visszaesésével magyarázható: az export 5,4, az import 10,4% kal múlta alul az egy évvel korábbit.
Nincs jele annak, hogy a magyar családok lemondtak volna gyermekvállalási tervükről, amelynek alapján csokot vagy babaváró támogatást igényeltek, így esetükben attól sem kell tartani, hogy segítségre szorulnának majd a támogatások visszafizetésében - mondta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a Világgazdaságnak. A miniszter sz
Az előző évi szint majdnem felére, 390 milliárd forintra csökkent tavaly a magyar bankszektor konszolidált nettó eredménye – közölte ma reggel a honlapján a Magyar Nemzeti Bank. Az eredményromlás döntő részben a koronavírus-válság miatt megképzett értékvesztésekkel magyarázható, ezek teljes összege tavaly 399 milliárd forint volt.
Óriási szerencséje van Carlos Orduz újságírónak, éppen egy futballmeccs szünetében kommentálták a látottakat, amikor a háta mögötti stúdióberendezés rázuhant és az asztalhoz nyomta a szakértőt. Orduz később üzent az érte aggódóknak, hogy minden rendben van.
Korábban az elsőajtós felszállás megszüntetését követelte a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) a járművezetők védelme érdekében, végül egy kompromisszumos megoldás született.
Ideje elővenni a metszőollókat, igaz a különböző metszési munkák és a különböző növényfajok eltérő metszési módot és időpontot igényelnek. Elmondjuk, hogyan kell szakszerűen és időben elvégezni a metszést. Cikkünk ugyan tavaly íródott, de most is aktuális.
Nem egy könnyű műfaj jól megjátszani a GameStoppot, tegnap a részvény 40 százalékot ralizott, majd fénysebességgel zuhant még ennél is nagyobbat, a kereskedést pedig többször is szüneteltetni kellett a megnövekedett volatilitás miatt.
8312 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 489 172 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A mai szám új rekord is: sosem jelentettek még ennyi új napi fertőzöttet Magyarországon. Elhunyt 172 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 16 497 főre emelkedett.
8312 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 489 172 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 172 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 16 497 főre emelkedett.
A Gartner globális elemzőcég először rangsorolta független szakértők segítségével az 5G hálózati eszközöket gyártó beszállítók kvalitásait. A stratégia végrehajtásának képessége és a technológiai vízió teljessége alapján három gyártó kapta meg a „vezető” minősítést, köztük a világszerte immár 79 élő 5G hálózatot kiépítő Ericsson. Az 5G a vártnál is
Megjelenése óta komoly figyelmet kap Durica Katarina A rendes lányok csendben sírnak című regénye. A kilencvenes évekbeli dunaszerdahelyi maffia interjúkra épülő, valós történetét elbeszélő műből készült színdarab március 13-án a Vígszínház HáziSzínpadán debütál – igaz, jelen körülmények között csak streamen. Az előadásról és az idáig vezető útról
Felemás napot zártak az amerikai részvényindexek, a Dow Jones és az S&P 500 erősen teljesített, előbbi új történelmi csúcsra is került. Ezzel szemben a Nasdaq továbbra sem talált magára a keddi ralit leszámítva, és gyakorlatilag stagnált. A befektetők továbbra is a koronavírus-járvány által sújtott szektorok felé terelik a tőkéjüket a technológiai
A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma. 8312 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány
Nem kell felfüggeszteni az allergiások terápiáit még akkor sem, ha valaki megfertőződik közöttük - mondta Nékám Kristóf allergológus csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
A magyar irodalom focistái mellé szépen felzárkóztak a szakácsok is. Cserna-Szabó András főzőtt már mindent, az egyik Margó Irodalmi Fesztiválon egy kecskefejet is például, új gasztronómiai írásokat összegyűjtő kötetében mindenféle ételt találhatunk: firenzei posírozott tojás, Peche Melba, csórékolbász, bajai és szegedi halászlé, Fedák-lepény, sóle
Az idejét sem tudjuk, mikor ültünk be utoljára kedvenc bárunkba, hogy a barátainkkal kibeszéljük a hét történéseit. A közösen eltöltött órákról és a jó társaságról azonban - a megfelelő keretek betartásával - nem feltétlenül kell lemondani még a pandémia alatt sem. A fizikai távolság és a korlátozott lehetőségek új, szokatlan, de annál szórakoztató
Montenegró az Európai Uniótól és a NATO-tól kér segítséget a koronavírus-járvány elleni küzdelemhez, ám a külügyminiszter szerint nem is annyira oltóanyagra van szükség, mint inkább egészségügyi személyzetre, az Adria-parti ország egészségügyi rendszere ugyanis már nem tudja kezelni a rengeteg beteget.
A koronavírus portál mai adatközlésébe egy olyan mondta is bekerült, amely azt írja, hogy a kormány szerdai ülésének döntéseiről a mai Kormányinfón adnak tájékoztatást.