Növekvő vásárlói érdeklődés mellett kiaknázatlan lehetőségek az építőipari e-kereskedelemben. Mivel járulhatnak hozzá a webáruházak, hogy maximalizálják az Otthonfelújítási támogatás kapcsán elérhető bevételeiket? – a HD marketing elemzése.
Kedd reggel, a Mokka stúdiójában leplezte le magát Várkonyi Andrea: nem lehetett nem észrevenni, hogy egy jegygyűrű tündököl a bal kezén! Igazából nem is olyan meglepő ez a történet, a műsorvezetőnőnek ugyanis már augusztusban megjósolták, hogy hamarosan férjhez megy.
Elkezdődtek a klinikai vizsgálatai a Moderna emlékeztető oltásának, amelyet a koronavírus Dél-Afrikában azonosított variánsa ellen fejlesztettek ki emlékeztető oltásként való használatra.
Az elmúlt két hét remek teljesítményével a bitcoin szépen csendben visszakapaszkodott a korábbi történelmi csúcsok közelébe, és már 57 ezer dollár fölé is benézett. Sikerült tehát hamar ledolgoznia a korábbi zuhanást, és március eleje óta nagyot ralizik. Technikai szempontból a hosszú távú emelkedő trend pedig továbbra is töretlen, emellett pedig f
1998 őszén startolt a Hamu és Gyémánt magazin – az első lapszámok stílusa ma már nagyban eltér a napjainkban megszokottaktól, a '90-es évek nosztalgiáját azonban kár lenne letagadni. Legújabb cikksorozatunkban közösen elevenítjük fel régi olvasóinkkal az elmúlt évtizedeket, az újaknak pedig megmutatjuk, hogy a világgal együtt mekkora változáson is
A Brexit több tekintetben változást idézett elő az Egyesült Királyságon belül. A sokat tárgyalt gazdasági és kereskedelmi következmények mellett új kérdések is felmerültek az ország jövőjét illetően. Ezek közül talán az egyik legérdekesebb az, hogy egyben marad-e egyáltalán az Egyesült Királyság, vagy az egyes nemzetek megpróbálnak majd függetlened
Érdekes módját választotta a véleménynyilvánításnak Szlovákiában egy korábbi miniszter: egy teherautónyi trágyát fordított a kormányhivatal épülete elé, hogy Igor Matovič kormányfő tudtára adja, mennyire nincs megelégedve a miniszterelnökkel.
BMW 2021-ben újra jó úton halad a profitabilitás felé, miután 2020 első felében a gyárleállások és a koronavírus-járvány komoly ütést mért az eladásokra - közölte a gyártó csütörtökön.
Ünnepelnek Szandiék, ugyanis lányuk, Blanka ma 21 éves lett. Az elbűvölő fiatal hölgy nemcsak édesanyja szépségét, de tehetségét is örökölte. Az ország egyik kedvenc énekesnője megható posztban köszöntötte gyermekét.
Az Európai Bizottság csütörtökön feltételes forgalomba hozatali engedélyt adott Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagára, a Johnson & Johnson csoportba tartozó cég vakcinája a negyedik, amelynek megkezdődhet a tömeges alkalmazása az Európai Unióban.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök és Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő látható a magyar-cseh-izraeli kormányfői csúcstalálkozón a King David Hotelben. A találkozó fő témája a koronavírus-járvány elleni védekezés.
Miközben egyre több állam szünteti meg a COVID-19 miatt érvényben lévő korlátozásokat, az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) március 5-én, pénteken jelentést adott ki, ami arról számol be, hogy a koronavírusos esetek száma akkor csökkent, amikor az államok kötelező érvényűvé tették az arcmaszkok használatát, míg a koronavíruss
Lemondott Marek Krajčí szlovák egészségügyi miniszter. Szlovákiában az egyik legrosszabb a járványhelyzet, a kórházak megteltek, nemzetközi segítséget kért a kormány. A miniszter lemondásának viszont nem ez volt a fő oka, hanem a kormányválság.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 54 407 utast kezelt az előző hónapban, ami 95 százalékos visszaesés 2020 februárjához képest, de a teherforgalom továbbra is nő - közölte a Budapest Airport az MTI-vel csütörtökön.
Idehaza még nem találkoztunk ezzel az új, egyszerű és ötletes megoldással, amely a megszokott ablaktörő kalapácsokat hivatott kiváltani. Olcsóbb és egyszerűbb megoldás, mindig kéznél van az üvegfelületen, nem kell keresni, és valószínűleg lopkodni sem fogják csak azért, hogy legyen.
Csütörtökön napközben főként az Északnyugat-Dunántúlon, majd az esti óráktól a Dunántúl magasabban fekvő területein, a Balaton környezetében és Veszprém megyében viharos széllökések is lehetnek.
Március 1-től új ügyvezető igazgató vezeti a Huawei Technologies Hungary Fogyasztói Üzletágát, Thomas Liu három és fél év után váltja Lyon Shen-t. Az új vezető folytatja a vállalat tavaly elindított stratégiáját, amelynek köszönhetőn számos termékszegmensben jelentősen nőttek a Huawei eladásai Magyarországon és globálisan egyaránt. Miközben a Huawe
1998 őszén startolt a Hamu és Gyémánt magazin – az első lapszámok stílusa ma már nagyban eltér a napjainkban megszokottaktól, a '90-es évek nosztalgiáját azonban kár lenne letagadni. Legújabb cikksorozatunkban közösen elevenítjük fel régi olvasóinkkal az elmúlt évtizedeket, az újaknak pedig megmutatjuk, hogy a világgal együtt mekkora változáson is
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tette közzé a Facebookon az orosz és kínai vakcinák beszerzéséről szóló szerződést. A szerződésből kiderül, hogy a kínai vakcinát a magyar állam közvetítőn keresztül szerezte be, darabonként 30 euró + áfát fizetett érte, valamint a szállítási, biztosítási és egyéb költségek is az államot terhelték
Sokan várták ma Fucsovics Márton teniszmeccsét az orosz Andrej Roblev ellen az ATP Quatar Open-en, de sajnos csalódniuk kellett, hiszen a mérkőzés hivatalos kiírásában a 'walkover' szó látszik, amely annyit jelent szó szerint, hogy 'könnyű győzelem'.
A koronavírus-fertőzések miatt a bölcsődei ellátás a megszokott módon a továbbiakban már nem tartható fenn, ezért március 16-ától április 6-áig rendkívüli szünet lesz a főváros XV. kerületében lévő bölcsődékben - közölte Cserdiné Németh Angéla, a városrész polgármestere csütörtökön a közösségi oldalán.
A Híradónknak nyilatkozó dolgozó szerint hiába írja le, hogy az egészségügyben dolgozik, visszaküldik a regisztrációját. Közben a járvány kezdete óta sosem jelentettek még egy nap alatt ilyen sok új koronavírus-fertőzöttet itthon, 8 ezer 312 beteget regisztráltak. Az elhunytak száma is magas, 172 többségében idős, krónikus beteg halt meg. Gulyás Ge
Elfogadta új Magyarország-stratégiáját az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsa.a célok között a koronavírus-járvány hatásainak felszámolása.
Hagyományosan tavasszal indul a nyaralóvásárlási szezon, de idén már januárban megbolydult a Balaton és a Velencei-tó ingatlanpiaca. Annyira sokan keresnek nyaralót, hogy a kínálat esetenként nem tud lépést tartani a kereslettel, így kilőttek az árak.
Izraelben a Pfizer/BionTech és a Moderna vakcináját megkapó édesanyák olyan antitesteket termeltek, amelyek a szoptatásnál átkerültek a gyerekeik szervezetébe is.
Többek közt Stohl András, Alföldi Róbert, Bereczki Zoltán és Szabó Győző is felolvas egy részletet Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjéből az online előadás keretében.
A bundáskenyér lehet egy igazán kiadós reggeli és egy egyszerűbb vacsora is. Ha szereted az eredetit és szívesen feldobnád a megszokott receptet, próbáld ki a tepsiben sült változatot is. Hozzávalók:5 dkg vaj4 db tojás2 dl főzőtejszínsóőrölt fehérborsszerecsendió4 szelet kenyér10 dkg sajt Egy sütőformát vagy egy kisebb tepsit vasta
Ingyenes plakátkiállítással, telefonon játszható kincskereső játékkal és nosztalgia-villamossal készül a főváros az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójára.
A Lélegezz című számot a fellélegzés himnuszának szánták, egy éve írták és a pandémia végére készültek vele, de úgy érezték, már nem bírják tovább magukban tartani.