A befektetők a beltéri növénytermesztésben komoly potenciált látnak a legutóbbi hírek szerint. Sokak szerint a járvány megzavarja az élelmiszerellátás hagyományos folyamatait, így a befektetők pénze új helyekre kerülhet globális szinten. Nemrég elkelt az Elevate Farms vertikális termesztéstechnológiával foglalkozó cég, amely mesterséges fény mellet
Az egyszer használatos műanyagok betiltása csak a jéghegy csúcsa, a már legyártott és forgalomban lévő műanyag termékek lebomlása továbbra is nyitott kérdés marad. Egy új biotechnológiai eljárás viszont megoldást jelenthet a problémára.
Nagy baj lehet abból, ha a koronavírus elleni oltás a munkavállalóval kapcsolatban szóba kerül. Ez ugyanis alkalmas lehet arra, hogy a jelentkező megítélését pozitív vagy negatív irányba lendítse ki, ami pedig diszkriminációt eredményezhet. Ezen felül felmondásnak sem lehet alapja az, ha valaki a vakcina felvételét megtagadja – mutat rá az act Bán
Miközben a teljes kiskereskedelmi forgalom 2020-ban 0,2 százalékkal csökkent, addig a teljes forgalom felét adó élelmiszer-kereskedelem éves szinten 3 százalékkal nőtt a járvány ellenére. Jelentős életmódbeli változások is formálták a szektort: számottevően nőtt az online értékesítés aránya – bár ez még mindig messze elmarad az európai átlagtól -,
Az elmúlt időszakban több olyan program is indult Magyarországon, amelyeknek köszönhetően minden korábbinál könnyebbé vált az otthoni napelemes rendszerek beszerzése.
Az újdonságok, új fejlesztések aránylag lassan érnek végig egy-egy kollekción a mai svájci óragyártásban, két okból. Az egyik, hogy egy modellen lehessen élesben, napi használatban tesztelni a frissen bevezetésre került…
Az utóbbi években több hazai önsegélyező pénztár is lehúzta a rolót. S már biztos, hogy az öngondoskodási formák között talán kevésbé ismert – mondhatni, a nyugdíj- és egészségpénztárak „árnyékában megbújó” – intézmények közül hamarosan újabb hagyja el a piacot, méghozzá az, amelyet a koronavírus-járvány kapcsán a szokásosnál is jobb
A nemzetközi nőnapról egy egészen "kedves" és Magyarország számára cseppet sem hízelgő összeállítással emlékezett meg az Eurostat. Megmutatták, átlagosan mennyivel keresnek kevesebbet a nők férfi kollégáiknál. Hazánk helyezésére nem lehetünk büszkék.
Csinosak, sokoldalúak, és mindenki megtalálhatja közöttük a kedvencét: 2021-ben ezek nem véletlenül aratnak nagy sikert. Csakhogy az sem mindegy, mit viselsz a szoknyák mellé!
A 2-es típusú cukorbetegség gyakran lappangva, tünetek nélkül alakul ki, ám ahogy egyre több ideig esnek a referencia tartományon kívül a glükózértékek, annál több panasz jelentkezhet. Arról, hogy milyenek, dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa beszélt.
Kárpátaljai orvosok arra figyelmeztettek, hogy a régióban az összeomlás szélén állnak a kórházak a koronavírus-fertőzés terjedése miatt. Szintén súlyos a helyzet a franciaországi intenzív osztályokon. Hollandiában ismét meghosszabbították a korlátozó intézkedések hatályát.
Napokig nem evett, nem ivott, egy idő után teljesen kiszáradt, és levegőt is alig kapott – ilyen, koronavírusra utaló tünetekkel szállították kórházba Bertalant, egy másfél éves kisfiút. A kicsi mostanra már szerencsére jól van, de a történteket a család soha nem felejti el. Bátyja üzent a vírustagadóknak.
Ébredéskor a saját tested fogságában lenni maga a horror, pedig az alvási bénulásban szenvedők pontosan ezt élik át, és ez a jelenség jóval elterjedtebb, mint gondolnád.
Összefogtak a piac vezető szereplői és a Kantar Hungary. Az együttműködés révén mostantól havi frissítésű, összesített influencer médiaköltési adatok állnak majd a megbízók és a médiatervezők rendelkezésére. A közös adatszolgáltatás fő célja a szektorral kapcsolatos edukáció és az influencer piac transzparenciájának növelése.
A vércsoport döntő szerepet játszhat abban, hogy mekkora a koronavírus okozta fertőzéssel szembeni fogékonyság és hogy mekkora a súlyos lefolyású Covid valószínűsége.
Az Unilever bejelentette, hogy új Pozitív Szépség (Positive Beauty) nevű program bevezetésének részeként elhagyja a „normál” szót minden szépség- és testápolási márkájának csomagolásáról és reklámjaiból. A Pozitív Szépség számos progresszív vállalást és fellépést határoz meg az Unilever szépség- és testápolási márkáinak, köztük a Dove, a Lifebuoy
A robotika előretörése ellenére mind keresettebb a CNC-s munkaerő, de szakember és szakember között is többszázezer forintos lehet a bérkülönbség. Megkérdezett szakértőink, Bálint Anita, a Lovász Kft. HR és vállalati kommunikációs vezetője, illetve Boros Gergő, az Emika Elektromechanikai Zrt. folyamatmérnöke vezetnek be a szakma bérrendszerének rés
A termelőknek a veszteségeket intelligens, digitalizált gépekkel, produktívabb módszerekkel kell kompenzálniuk. Az Axiál Kft. már készen áll a kihívásokra.
A biológiai úton lebomló hordtáska megújuló forrásból származik, a polietilén bevásárló táska tökéletes alternatívája: egy részük otthon is komposztálható.
Megszűnt a szekszárdi önkormányzatban az ellenzék többsége, miután a Párbeszéd egyik önkormányzati képviselője kilépett az összefogás „Éljen Szekszárd” nevű frakciójából. A kilépett képviselő híradónknak azt mondta, hogy a híresztelésekkel ellentétben nem ült át a Fidesz frakcióba. A kormánypárti képviselőcsoport vezetője viszont arról beszélt, hog
Az Európai Bizottság (EB) új, a digitalizáció általánossá tételével kapcsolatos európai uniós ütemtervet, úgynevezett “digitalizációs iránytűt” mutatott be, amely az információtechnológiai készségek fejlesztését, a gyorsabb internetet és az alapvető közszolgáltatások online elérhetőségét helyezi a központba. Az új stratégia részeként a brüsszeli vé
Hajlamos a Kos arra, hogy ma inkább a könnyebbik megoldást válassza, és inkább kihátrál egy helyzetből, ahelyett, hogy tisztázna végre bizonyos dolgokat.
A tél után a bőrnek nagy szüksége van a felfrissülésre és megújulásra, amit az otthonod biztonságában is megteremthetsz. Keld életre a spa hangulatot lakásokban és merülj el a kényeztető arcápolásban, hogy arcbőröd újra fiatalos, üde és ruganyos legyen.
3,1 százalékos volt a pénzromlás mértéke idén februárban. Ez azt jelenti, hogy tavaly szeptember óta nem volt akkora az infláció, mint most. A KSH adatai szerint az étolaj, a dohánytermékek és az új autók ára nőtt a legjobban az elmúlt egy évben. Egyre drágább az üzemanyag is, két hónap alatt majdnem 4 százalékkal nőt a benzin és a gázolaj ára.
Szerda reggel Thomas Mann gondolatait tolmácsoljuk, aki arra emlékeztet minket, hogy külső adottságainknál sokkal fontosabbak belső értékeink. Szépek legyünk, vagy jók? Hamu és GyémántA nap idézete Thomas Manntól A Buddenbrook ház 1901-ben jelent meg Thomas Mann első, A Buddenbrook ház címet viselő regénye, melynek köszönhetően az
A járványhelyzet ellenére az áprilisi ünnep idején jelentős forgalombővüléssel kalkulál az áruházlánc. A vevők a pandémia kialakulása óta kevesebbszer, de alkalmanként jóval többet vásárolnak, az idei négynapos húsvétra készülve azonban a kereslet akár jelentősen mértékben is nőhet. A Spar a hagyományosan bőséges ünnepi árukínálatát újdonságokkal,
Rendkívüli tizenkét hónap áll mögöttünk, amely megtörte az addigi trendeket, és a társadalom minden tagját, minden gazdasági szereplőt próbára tett. Teherpróbának tette ki az államot is, amelynek a szerepe ilyenkor még a korábbinál is nagyobb. Az adatok beérkezésével valamelyest tisztul a kép a mögöttünk hagyott esztendőről, ám a bajokról és gondok
Az okosporszívó, aminek útvonala tökéletesen kirajzolja a lakásunk alaprajzát, a futóalkamazás, ami lebuktatja a titkos amerikai bázist, és a bébimonitor, ami sokkal több információt oszt meg, mint amit szeretnénk – a hirado.hu Krasznay Csaba kiberbiztonsági szakértővel készített interjút.
A Magyar Labdarúgó Szövetség ellen megnyert adatkérési peréből világosan kiderült, miért és hogyan olvadnak semmivé a törvényes korlátok, ha a Felcsútnak tao-támogatás kell.