Megkövesedett tojásokat és embriókat rejtő fészkén ülő dinoszaurusz maradványaira bukkantak a dél-kínai Csianghszi tartományban. Ez az első ilyen lelet a világon.
A kormányrendelet értelmében a Vodafone Magyarország, a Telekom és a Telenor üzletei a március 8. és 22. között kihirdetett korlátozások alatt is nyitva tarthatnak, de kizárólag az informatikai és kommunikációseszköz-javítási szolgáltatás illetve az azzal kapcsolatos ügyfélszolgálati tevékenység céljából - közölték a szolgáltatók az MTI-vel szerdán
A világszerte több mint 250 vonzó startup helyszínt összehasonlító Global Startup Ecosystem Report idén először szerepelteti rangsorában a magyar fővárost. A jelentés fontos eredményként említi, hogy az elmúlt években közel 27 milliárd
A kormány jelentősen kibővítette a munkahelyvédelmi bértámogatási programba bevont ágazatok körét, de várhatón így sem lesz könnyű a foglalkoztatási szintet megőrizni.
Ahhoz, hogy a paradicsom termőképessége hosszú ideig fenntartható, legyen, és a piac elvárásainak megfelelő minőséget biztosíthassuk, pontosan kell szabályozni a növény növekedését.
Az elmúlt két hétben az eddiginél is jobban felpörgött a magyar oltási kampány, aminek köszönhetően mostanra az Európai Unión belül Magyarország a második helyen áll lakosságarányosan a beadott vakcinákat tekintve, de világviszonylatban is kimagasló helyet foglalunk el, olyan országokat megelőzve, mint Norvégia, Belgium, Németország és Ausztria, va
Egy nemzetközi tudományos holdbázis létrehozásáról jött létre orosz-kínai kormányközi memorandum Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz és Csang Ko-csien, a Kínai Nemzeti Űrhivatal vezetőjének kedden megtartott videokonferenciáján. A Roszkoszmosz közleménye szerint a dokumentumot a két ország közötti űrkutatási egyezmény alapján készítették elő. A
Bár nyár nem múlhat el a gyorsan elkészíthető, paprikás lisztben alaposan meghempergetett sült hekk nélkül, a receptet nem csak a legmelegebb hónapokban, és nem csak a Balaton mellett kóstolhatjuk meg. Megéri az év bármely szakaszában, otthon elkészíteni.
Tavaly még úgy számolt az Apple, hogy 2021 első felében körülbelül 100 millió iPhonet fognak legyártani a cégnél – most viszont egy új jelentés alapján mindegyik eszközénél visszavághatja a gyártást a tech-óriás, az egyik okostelefonnál rendesen elszámolhatták magukat a keresletet illetően.
A román kormány március 14-től újabb 30 napra meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet, növeli az éjszakai kijárási tilalom időtartamát, és korlátozza a hegyvidéki szálláshelyek működését.
Ismét Budapest az egyik helyszíne a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős mérkőzéseinek: a Puskás Arénában találkozik másodszor is a Liverpool FC és az RB Leipzig. Talán még nagyobb figyelem kíséri Európa-szerte a nap másik találkozóját, amelyen a Barcelona a Parc des Princes-ben lép pályára.
Az ANY Biztonsági Nyomda 2023. március 1-ig szóló szerződést írt alá a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársasággal a védettségi igazolványok szállítására – szúrta ki a Portfolio.
Mindenki életében fontos mérföldkő az első ingatlan megvásárlása: ám sokan pénzügyi krízisbe kerülnek az elhamarkodott döntés miatt. Vannak például olyan élethelyzetek, ahol érdemesebb lehet inkább csak kibérelni egy lakást még
Nem világos, mely jogszabályi hely alapján, de úgy tűnik, a bababoltok is fogadhatnak vásárlókat. A Brendon Magyarország például az operatív törzs általunk nem ismert iránymutatására hivatkozva jelentette be, hogy holnaptól kinyitja üzleteit.
A román kormány március 14-től újabb 30 napra meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet, növeli az éjszakai kijárási tilalom időtartamát, és korlátozza a hegyvidéki szálláshelyek működését.
Keserű György Miklós, a Természettudományi Kutatóközpont Gyógyszerkémiai Kutatócsoportjának vezetője magyarázza el a legfontosabb tudnivalókat a koronavírus elleni gyógyszerről.
A koronavírus-járvány okozta válság leküzdésének érdekében 430 millió eurós pénzügyi támogatási csomagot jelentett be Ausztriában Werner Kogler alkancellár szerdán, a kormányülés után tartott sajtótájékoztatón, melyen Gernot Blümel pénzügyminiszter és Elisabeth Köstinger turizmusért felelős miniszter is részt vett.
A champagne több száz éves történelme bővelkedik izgalmas fordulatokban és emlékezetes csúcspontokban – a Hamu és Gyémánt magazin aktuális lapszámába ezekből állítottunk össze egy különleges válogatást, vagy a champagne nyelvén: egy valódi prestige cuvée-t. Ebből adunk most egy ízelítőt.Legyen szó szívfájdalom orvoslásáról vagy a boldogság kiteljes
Öt nappal azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta: húsvétig 2,4 millió embert be fognak oltani, a Nemzeti Népegészségügyi Központ illetékese egy ennél sokkal alacsonyabb, mindössze 2 millió fős számot mondott be ma reggel a Kossuth Rádió műsorában. Ez jelentős különbség ilyen rövid idő alatt, ráadásul a 12 nappal ezelőtti kormányfői jel
A Hörmann Hungária Kft. 10,6 milliárd forintos tavalyi bevétele 11 százalékkal haladta meg az előző év forgalmát - közölte az építőipari vállalat az MTI-vel szerdán.
A Covid-19 betegség okozta ijedtség a gazdasági válság félelmével társul az olasz lakosságban, amely a tavaly március 10-én elrendelt első zárlat évfordulóján szegényebbnek, dühösebbnek és fáradtabbnak érzi magát a szerdán közölt felmérések szerint.
A Mol Őrségben tervezett kutatófúrásával kapcsolatban számos félreértés látott napvilágot az elmúlt napokban, így a társaság párbeszédet kezdeményez a helyi lakossokkal. A Mol 2017-ben nyerte el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nyilvános pályázatát, amely lehetővé teszi a cég számára, hogy szigorú feltételek mellett szénhidrogén után kutasson az
Mindenki számára elérhető, látványos térképeken mutatják be a leggyakoribb hazai özönnövények elfordulását a Szegedi Tudományegyetem kutatói. A probléma természetvédelmi, egészségügyi és árvízvédelmi szempontból is jelentős. A fejlesztés segíti az idegenhonos inváziós növényfajok terjedése elleni védekezést, valamint a biológiai sokféleség megőrzés
Elrendelte a bíróság a gyanú szerint koronavírus-gyógyszerekkel kereskedő orvos és társa bűnügyi felügyeletét - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-t.
Ironikus módon épp a fokozott biztonság miatt felszerelt megfigyelő kamerák nyitottak kaput az elkövetőknek, akik ezúttal nem haszonszerzésért dolgoztak.
A WHO koronavírus vakcina-előengedélyezési rendszerében 15 vakcinafajta szerepel, amelyek gyártója bejelentkezett a szervezetnél valamilyen formában. Ez az engedély egyfajta WHO-ajánlásnak tekinthető, ám eddig mindössze három vakcina pályázati dokumentumait fogadták el véglegesen, pedig már számos vakcinával tömegeket oltanak a világon. Megnéztük,
El lehet kerülni ezt az állapotot, ha mindenki nagyon vigyáz magára, regisztrál, és nem tanakodik magában, amikor az orvos hívja, hogy mehet az oltásért.
Minden nő életében nagyon nehéz időszak a vetélés utáni néhány hét, néhány hónap. Visszarázódni a mindennapi életbe, miközben igyekszik mindenki feldolgozni a történteket, nagy feladat lehet, mivel egy ilyen eseményre nem sokan vannak felkészülve.