Rendkívüli állapotot hirdetett Hawaiin David Ige kormányzó, miután a heves esőzések okozta áradások súlyos károkat okoztak a köz- és magánvagyonban szerte a szigeteken.
A Minősített Könyvelők Egyesülete levélben kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy hosszabbítsa meg a gazdálkodó szervezetek beszámolási kötelezettségének határidejét.
A tavalyi kedvezőtlen időjárás után sok kisebb dinnyetermelő hagyja abba a termelést, így várhatóan újabb 5 százalékkal csökkenhet idén hazánkban a görögdinnye termőterülete. Ugyanakkor a nagyobb termelőknél még jobban előtérbe kerülnek a korszerűbb technológiák, így egyelőre termésmennyiségben nem számítanak kiesésre a szakemberek.
A Minősített Könyvelők Egyesülete levélben kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy hosszabbítsa meg a gazdálkodó szervezetek beszámolási kötelezettségének határidejét. A Minősített Könyvelők Egyesülete (MINKE) álláspontja szerint a március 8-án életbe lépett járványügyi korlátozások miatt a köz- és taggyűlések összehívása komoly problémát okoz mind a
Az elmúlt napokban az OTP Bank ügyfélszolgálatára számos bejelentés érkezett, miszerint ismeretlenek telefonon új módszerrel próbálják megszerezni az ügyfelek megtakarításait.
Ez a kérdés vetődik fel annak kapcsán, hogy az utóbbi években több hazai önsegélyező pénztár is lehúzta a rolót. Laptársunk utánajárt, mi állhat e piaci tendencia mögött.
Az országos tisztifőorvos az operatív törzs szerdai tájékoztatóján elmondta, volt kedden két 30-as éveiben járó halott, akiknek nem tudni krónikus alapbetegségéről.
Lelassította a Twitter forgalmát szerdán az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság, a Roszkomnadzor, arra hivatkozva, hogy a közösségi mikroblog-szolgáltató nem távolította el az öngyilkosságra buzdító tartalmakat, valamint a gyerekpornográfiát és a kábítószerek fogyasztásához való tanácsadást.
Napjainkban a technológia segítségével bármikor felhívhatunk valakit, hangot rögzíthetünk, profi képeket és videókat készíthetünk, de ha ez nem lenne elég egy teljes életmódváltásba is kezdhetünk a segítségével.
2020-ban gyakorlatilag összeomlott az utasbiztosítás piac a járványügyi korlátozások miatt. A Bank360 elemzői arról kérdezték a biztosítókat, hogy mire számítanak 2021-ben.
Két év hat hónap börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy salgótarjáni drogkereskedőt, társa két év börtönbüntetést kapott, de annak végrehajtását felfüggesztették - közölte a Nógrád megyei főügyész szerdán az Mti-vel.
Miközben Magyarországon három hét alatt 2 millió embert szeretnének beoltani, Németországban nem tartanak életszerűnek hasonló ütemet: az egészségügyi miniszter szerint nem reális, hogy egy hónap alatt beoltják a lakosság negyedét.
A Google mutatói alapján múlt hét vége felé, a lezárások bejelentése után (de még a hétfői életbe léptetés előtt) az egy héttel korábbihoz képest tovább nőtt az élelmiszerboltok, patikák és vendéglátóhelyek forgalma, többen hagyták el otthonaikat, hogy ellátogassanak ezekbe a létesítményekbe.
Friss adatok szerint az autósok 2020-ban átlagosan 106 100 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást. Ez az érték 10 százalékkal haladja meg az előző év 96 400 forintos átlagát. A biztosításhoz megfelelően kiválasztott paraméterek
A férfi 2019 áprilisában azt hitte, hogy sikerült beférkőznie egy 12 éves kislány bizalmába, így most a bíróságon szinte az összes vele váltott üzenetét nyilvánosságra hozták.
Szerda délelőtt is a szokásos sajtótájékoztatóval jelentkezett az operatív törzs, amely bejelentette a hazai járványhelyzettel kapcsolatos legújabb fejleményeket, értékeli a harmadik hullámban zajló járványügyi helyzetet.
Az országos tiszti főorvos teljes látogatási és intézményelhagyási tilalmat rendelt el az ország összes gyermekotthonában és javítóintézetében március 8-tól április 7-ig. A határozat szerint csak az intézmény által szervezett szabadidős program miatt, vagy indokolt esetben az intézményvezető külön engedélyével lehet elhagyni ezeket az intézményeket
A tavalyi kedvezőtlen időjárás után sok kisebb dinnyetermelő hagyja abba a termelést, így várhatóan újabb 5 százalékkal csökkenhet idén hazánkban a görögdinnye termőterülete. Ugyanakkor a nagyobb termelőknél még jobban előtérbe kerülnek a korszerűbb technológiák, így egyelőre termésmennyiségben nem számítanak kiesésre a szakemberek.
Még egyetlen szám se volt ilyen hosszú ideig az Egyesült Államok legrégebbi és legfontosabb slágerlistájának élbolyában. The Weeknd még 2019-ben adta ki a Blinding Lights kislemezét. Most pedig az Egyesült Államok vezető slágerlistáján, a Billboard Hot100-en ez előző hetet a harmadik helyen zárta. Ezzel pedig 52. hete, vagyis egy kerek éve
Ismét megjelent a Budapesti Lakáspiaci Riport, ami az elmúlt 3 hónap adatai alapján vizsgálja meg a fővárosi új lakások árait. Ez alapján Budapesten átlagosan 972 ezer forintos négyzetméteráron kínálják az új lakásokat eladásra, ami éves szinten 3 százalékos áremelkedésnek felel meg. Nézzük, mennyit kell fizetni az egyes kerületekben!
Emelkednek a tőzsdék Európában, újabb csúcsokra tör a német DAX index, de a BUX is szépen gyarapodik. A forint gyengülése régiós jelenség, de az USA inflációja és az EKB ülése még nagy izgalmakat tartogat. A Tesla-árrobbanás az egész szektorra kiterjedt. Jelentett az Adidas, nem zavarja a BMW-részvényeseket a sztrájk.
Angliában nyilvános adatként kezelik a futballisták fizetését. Nem véletlen, hogy az esetenként 100-200 ezer fontos – vagy még nagyobb – heti fizetés megmozgatja a gengszterek agyát. Így járt most Robin Olsen, a Premier League-ben szereplő Everton kapusa is.
A SOTE rektora még 2020 decemberében azt mondta, a magyar egészségügy teherbíró képessége 1000 lélegeztetett beteg körül határozható meg. Közben az elhunytak száma is majdnem csúcsot döntött.
Lelassította a Twitter forgalmát szerdán az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság, a Roszkomnadzor, arra hivatkozva, hogy a közösségi mikroblog-szolgáltató évek óta nem teljesíti a hatóság kéréseit, hogy távolítsa el az öngyilkosságra buzdító, valamint a gyerekpornográfiát tartalmazó és a kábítószerek fogyasztásához tanácsokat adó bejegyzé
A tiszti főorvos arról tájékoztatták, hogy egyre súlyosabb esetekkel találkoznak a kórházakban. A kórházba érkezést követően akár perceken, órákon belül kerülnek lélegeztetőgépre a betegek.
A hivatalosan bejelentett 2039-es céldátum egyáltalán nincs kőbe vésve, ennél akár jóval hamarabb is véget érhet a belső égésű motorok korszaka a vállalatnál.
Az új cipőjét, amit anyám a tárgyalásra vett Petinek azt kicserélték valami kitaposott ócskaságra, a karóráját sem adták vissza… Ez akárhogy is nézem olyan, mint a hullarablás. Később kaptunk értesítést, hogy menjünk ki a rákoskeresztúri temetőbe, ott megkaptuk a halotti bizonyítványt – emlékezik Mansfeld László.