Kevésbé hatékony lehet elhízottak esetében a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltása egy olasz tanulmány szerint, amely kimutatta, hogy mintegy felével kevesebb antitestet termel a szervezetük, mint az egészséges embereké.
Jó hónapot tud maga mögött a BÉT: a BUX a hónap során pár száz pontnyira megközelítette mindenkori legmagasabb értékét, és stabilan a járvány előtti szinteken mozgott. Az előző havi záráshoz képest 0,7 százalékkal 43 502 pontról-ról 43 790 pontra emelkedett. Ezúttal a Richter és a Telekom volt a húzóerő, miután korábban hónapokon át a Mol és az OTP
Kevésbé hatékony lehet elhízottak esetében a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltása egy olasz tanulmány szerint, amely kimutatta, hogy mintegy felével kevesebb antitestet termel szervezetük, mint az egészséges embereké.
Márciustól állítják ki a védettségi igazolványokat azok számára, akik már igazoltan átestek a koronavírus-fertőzésen, vagy akik oltással váltak védetté. A jelenlegi jogszabályok még nem adnak egyértelmű iránymutatást arról, milyen jogosítványokkal járhat majd a védettségi igazolvány. Ahogy arra sem adnak választ, hogy mit tehet a munkáltató a munka
Kilenc év fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészség hétfőn a Szegedi Törvényszéken arra a szegedi jogászra, aki tavaly egy pisztollyal megpróbált kirabolni egy postát, majd két nap múlva ötezer forintot zsákmányolt egy virágboltból.
A dalválasztó első elődöntőjében számos izgalmas helyzetet és fordulatot követően, szoros küzdelemben négy produkció jutott tovább a március 13-i fináléba. További négy hely még kiadó, a döntős mezőny a szombat esti műsorban alakul ki, amelyben újabb tíz dal akusztikus verzióját hallhatja a közönség 19.35-től a Duna Televízión.
A nézők egy jelentős része szerint, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, mint Szabó Franciska, annak otthon van a helye, hiszen azzal, ha marad, csak a Bajnok csapatot hátráltatja.
Károly herceg és Diana hercegnő ma 40 évvel ezelőtt jelentették be eljegyzésüket, ahol a leendő király felidézte, milt gondolt, amikor először vette szemügyre a 16 éves lányt.
Egy új tanulmány rámutat arra, hogy a zaklatók nem mindig az ellenségekből lesznek. Az American Journal of Sociology új tanulmánya szerint az, akit zaklatnak általában barátkozik zaklatójával. A kutatásban 14 éves kortól középiskolás korig vizsgálták a diákokat. Arra jutottak, hogy a társadalmi közelség, vagyis a barátság nem elegendő ok ar
Az egyik legmodernebb és leginnovatívabb elektromos autó, a Volkswagen ID.3 is bekerült az E.ON Hungária Csoport e-flottájába, jelentette be közös sajtótájékoztatón az energiavállalat, a Porsche Hungaria és Mercarius Flottakezelő. Az e-mobilitásban aktív vállalatok vezetői arra számítanak, hogy az elektromos autók térnyerése az idén is folytatódik.
Az infraszauna egy olyan szaunatípus, ami a fény felhasználásával állít elő hőt. Ezt a szaunatípust néha távoli-infravörös szaunának is nevezik, ahol a távoli szó arra utal, hogy hova esnek az infravörös hullámok a fény spektrumában.
Jó a hangulat a tőzsdéken Európában, Ázsiában egyaránt, miután az amerikai segélycsomagot elfogadta a képviselőház, jó menedzserindexek érkeztek, és a kötvényhozamok is stabilizálódtak. A BUX felülteljesítő, de a forint gyenge maradt. Felfüggesztették a kisbefektetők 15 kedvenc részvényét, pénzügyi szolgáltatásokra készül a Walmart.
A kormányfő szerint a Fidesz elhagyja az Európai Néppárt képviselőcsoportját, ha a frakció megszavazza az alapszabály-módosításról pénteken elfogadott rendelkezéseket. Orbán Viktor pártelnök erről levelet írt a Néppárt frakcióvezetőjének. Novák Katalin, a Fidesz nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke az InfoRádióban közölte: ha a párt kilép az
Az elhízottak esetében a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltása egy olasz tanulmány szerint, amely kimutatta, hogy mintegy felével kevesebb antitestet termel szervezetük.
Tavaly nyár óta rendkívül népszerűvé váltak az Ethereumon futó DeFi alkalmazások, amelyek próbára is tették a hálózat teljesítőképességét. Az egekbe szökő tranzakciós díjak miatt egyre többen pártoltak át a más platformokon futó decentralizált tőzsdékre és hitelező oldalakra, aminek nagy nyertese…
A 8. héten országos átlagban ismét nőtt a szennyvízminták átlagos SARS-CoV-2 koncentrációja. A szennyvízmintákban Békéscsabán, Budapesten, Kecskeméten, Pécsett és Szekszárdon tapasztaltunk emelkedést, amíg Zalaegerszegen csökkenő a tendencia.
A Fővárosi Főügyészség indítványa alapján a bíróság - nem végleges végzésében - elrendelte egy magyar és két tunéziai férfi letartóztatását; a megalapozott gyanú szerint marihuánával és extasyval kereskedtek.
A nők többsége egyáltalán nincsen megelégedve a fenekével, akinek nagyobb az átlagnál, mindenáron kisebbet akarva és ez igaz fordítva is. Egy kutatás eredménye szerint azonban szerencsések azok, akik hatalmas hátsóval lettek megáldva.
Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint nagyon aggasztóak a járványügyi adatok, emiatt a cél most az, hogy a lehető legtöbben megkapják a vakcina első adagját.
Új és kötelező szabály lépett életbe márciustól, sok mindennapos háztartási gép új energiafogyasztási címkét kap. A változtatás célja, hogy a vásárlók a jövőben könnyebben ki tudják választani, melyiket érdemes megvenniük. Mit jelentenek a betűk? Miért nem kell megijedni, ha például csak „C” osztályba sorolt mosógépet talál valaki az adott üzletben
A börtönökben a rabok közel egy éve nem találkozhatnak a szeretteikkel, azonban a fogvatartottak 7 százaléka még így is elkapta a vírust. Jelen pillanatban 55 embert vizsgálnak a fertőzés miatt, a látogatási tilalmat pedig kitolták június 30-ig.
A 72 éves színész és felesége, Donatella hamarosan megkapják a koronavírus elleni védőoltást, amellyel kapcsolatban bár számos álhír van, ők nem dőlnek be ezeknek.
Moore Hungary néven új globális tanácsadó cég jelent meg a magyar piacon. A világ több mint száz országában jelenlévő Moore Global nemzetközi tanácsadó hálózat szolgáltatásai mostantól a hazai piacon is közvetlenül elérhetővé válnak.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított februári értéke 49,4 pontra esett a januári 54,5-ről - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (Mlbkt).
Arról, hogy mi történik egy pszichológusnál, leginkább azok tudnak mesélni, akik már voltak egynél. A többiekben ott a kíváncsiság, viszont közülük még mindig sokan sokféle okból nem mernek bejelentkezni. Ez az akarom is tudni, meg nem is hozzáállás pedig az egyik legnagyobb “vágyat” tudja szülni (és misztikus ködbe vonni a pszichológus szobáját),
Toroczkai László pártelnök lesz a Mi Hazánk Mozgalom miniszterelnök-jelöltje a 2022-es országgyűlési választásokon - jelentette be Dúró Dóra elnökhelyettes hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
A német kormányt egészségügyi tanáccsal ellátó szakértők azt rebesgetik, hogy idősebbek számára is elérhetővé tennék az AstraZeneca vakcinát, részben amiatt, mert rengeteg vakcina halmozódott fel az országban – számol be a hírről a Financial Times.
A Netflix nem csak a fikciós műfajban gyárt kiváló sorozatokat, az online videótár olyan felkapott, sporttal foglalkozó dokuszériákat is letett az asztalra a közelmúltban, mint a Michael Jordan – Az utolsó bajnokságig, A pompom csapat, vagy éppen a Sunderland, amíg csak élek. Március 19-én a harmadik évadával folytatódik a Formula 1: Hajsza a túlél
Szoros küzdelem után négy produkció jutott tovább A Dal 2021 első elődöntőjén a március 13-i fináléba. További négy hely szabad még, a teljes döntős mezőny szombaton alakul ki, amikor újabb tíz dal akusztikus verzióját hallhatjuk - derül ki az MTVA közleményéből.
Az eddigi 6,5 millió helyett már 10 millió 870 ezer adag Pfizer-BioNTech-oltóanyagot kötött le Magyarország, ezzel is növelve az ilyen típusú védőoltás mennyiségét az országban - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.
Az orosz törvények rosszhiszemű megsértésével vádolta meg a Twitter amerikai közösségi médiaszolgáltatót hétfőn a tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor).
Stabil, 2,9 milliárd eurós működési eredménnyel zárta (-1.3% éves összehasonlításban) a koronavírus évét, 2020-at az Erste Csoport. A tőzsdén jegyzett bankcsoport közel 1,3 milliárd euró kockázati céltartalékot képzett a járvány nyomán várható hitelezési veszteségekre. Ennek eredményeként a nettó nyereség 46,7 százalékkal csökkent, 783 millió eurór
A járványügyi helyzet nem, hogy javulna, de egyre rosszabb a helyzet. A napi fertőzöttek száma jelentősen emelkedik, nagyon sokan vannak kórházban súlyos állapotban, és ami még ijesztőbb, hogy a várható helyzetet előrevetítő adat, azaz a koronavírus jelenléte a szennyvizekben, drámaian megugrott.