A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője arra figyelmeztet, hogy továbbra is fegyelmezettnek kell lenni, hogy meg lehessen akadályozni a koronavírus robbanásszerű terjedését.
Befejezte az ügyészség a nyomozást az Újpesten megkéselt rendőr ügyében, a rendőrök jogos védelmi helyzetben voltak, a fegyverhasználat jogszerű, szakszerű és arányos volt, a késelő büntethetősége pedig a halála miatt megszűnt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.
A vád szerint az igazgató egy fővárosi kéttannyelvű, ingyenes közoktatási intézmény vezetőjeként több esetben pénzt kért a külföldi szülőktől azért, hogy a magyar nyelvet nem ismerő gyermekeiket az iskolába felvegye.
Egy kínai szállítmányt leszámítva, soha akkora mennyiségű oltóanyag nem érkezett egyszerre Magyarországra, mint amennyit két, Moszkva mellől hétfő hajnalban indult kamion szállít az ország felé - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon közzétett videoüzenetében, a közép-európai külügyminiszterek találkozójára, Szlovéniába indulóban.
A kézműves sörökkel foglalkozó gyártókon, amelyek nem jutnak be a nagy láncokba, ez persze nem segít. A nyitás után viszont minden megváltozhat, feltéve, hogy a legkisebbek-legjobbak túlélik ezt az időszakot.
Vasárnap este játszották az NB II csúcsrangadóját. Az első helyezett Debrecen a 86. percig vezetett a második Vasas ellen, aztán jött Feczesin Róbert, aki két perc alatt megfordította a meccset. A szurkolók máris megtalálták a nemrégiben kinevezett Huszti Szabolcs–Toldi Gábor edzőpárost.
Összesen 10 200 használt lakóingatlan adásvételére kerülhetett sor februárban az ingatlan.com becslése szerint, ami 2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit és 9,6 százalékkal több az idén januárra becsült adásvételek számánál. Az otthonteremtési támogatások okozta lakáspiaci lendület februárban már az adásvételek számában is érezhetővé vált
Fanni újra tele van energiával, amiben komoly része van annak, hogy olyan társra talált szerelmében, Gergőben, aki mindenben támogatja, és hagyja, hogy önmaga lehessen.
A koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló kormányrendelet módosításának azonnali visszavonását követelte az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője hétfőn.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője arra figyelmeztet, hogy továbbra is fegyelmezettnek kell lenni, hogy meg lehessen akadályozni a koronavírus robbanásszerű terjedését.
Egy kínai szállítmányt leszámítva, soha akkora mennyiségű oltóanyag nem érkezett egyszerre Magyarországra, mint amennyit két, Moszkva mellől hétfő hajnalban indult kamion szállít az ország felé - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon közzétett videoüzenetében, a közép-európai külügyminiszterek találkozójára, Szlovéniába indulóban.
A Golden Globe-gála idén is bővelkedett gyönyörű ruhákban, és kevésbé szépekben is, villantásokból azonban már nem volt annyi. Jól látszik, hogy a sztárok sok mindenre hajlandóak otthonukban is, de valamiért a sokat mutató szerelésekre idén csak nagyon keveseknek esett a választásra.
Rájöttek ugyanis, ha kisebb összeggel károsítanak meg minket, annak kevésbé járunk utánuk. A károsultak nem keresik fel a rendőröket és nem jelentik az őket ért sérelmet, így bár a tettesek vagyonokat keresnek, büntetésük elmarad. A jelenségnek neve is van: silent stealing, vagyis csendes lopás – írja a computerworld.hu alapján
Tíz díjat söpört be a Netflix az idén az online térben megtartott Golden Globe gálán, A korona és A vezércsel is hozott díjakat a streaming szolgáltatónak. Két elismerés jutott a Borat folytatásának is, Chloé Zhao pedig első női rendezőként nyert a Nomadland című alkotással. Elképesztő népszerűséggel futott A korona negyedik évada is tavaly a Netfl
Több mint negyven éves műanyagipari és ipari gépek területén szerzett tapasztalatukkal a hátuk mögött a 2020-as válságnak sem sikerült kifognia rajtuk. A Thege Plastic Kft. –nek tavaly rekordéve volt, amelyben nagy szerepet játszottak az állam gazdaságélénkítő támogatásai. Konkoly-Thege Máté ügyvezető szerint, a hazai mikro-, kis- és középvállalkoz
Csúcstechnológiát képviselő autóipari elektronikát és sebességváltó érzékelőket gyárt a Vitesco Technologies debreceni üzeme, amely a tervek szerint a jövő év közepéig 450 új munkahelyet teremt. Az Ipar 4.0 koncepció szerint létesült, önvezető szállító robotokkal és intelligens megoldásokkal működő üzem tovább erősíti Magyarország globális autóipar
A járványhelyzet miatt csökkentett létszámmal tartották meg a 78. Golden Globe-gálát, ám a kint rekedtek is varázslatos ruhákba bújtak. Nézd meg nálunk a legelegánsabbakat.
Lazították az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítását szolgáló korlátozások rendszerét Németországban hétfőn, annak ellenére, hogy ismét növekedik az új fertőződések száma.
A technológiai részvények felülteljesítésével zárult végül a pénteki kereskedés a tengerentúlon, míg a Dow és az S&P 500 is mínuszban zárt. Ázsiában ezzel szemben egyöntetűen kedvező hangulat uralkodott, miután pénteken az amerikai képviselőház elfogadta az újabb körös gazdaságélénkítő csomagot, amely most a szenátushoz került. Európában szintén jó
Az LMP-s politikus Simon Róbertnek, Győr fideszes országgyűlési képviselőjének címezte a levelét, hogy térjen jobb belátásra a kaszinókkal kapcsolatban a jelen járványhelyzetben.
Februárt emelkedő árakkal zártuk, a terménypiacokon a jegyzéseket a nyers kőolaj árának emelkedése és a Dél-Amerikában folytatódó esőzések határozták meg. Emellett az olajosmagvak árának emelkedése adott támaszt a jegyzéseknek, amit folyamatosan erősített, hogy a maláj pálmaolaj jegyzése újra az egy hónappal ezelőtt beállított rekordárra kúszott fe
Még az előzetesen közölt 57,7 pontnál is magasabbra, 57,9 pontra ugrott februárban a végleges eurózövezeti feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index, ami egyúttal 3 éves csúcsnak felel meg – közölte az IHS Markit. A pozitív meglepetésnek két főbb oka a bővülő termelésben és az új megrendelésekben keresendő.
Sokkal le van maradva a szabolcsi átlagbér a budapestitől. A statisztikai hivatal adatai szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nettó átlagbér 184 ezer forint. A fővárosban 2011-ben volt ennyi.
Az elváltozás hosszú ideig lappanghat, mire a panaszok megjelennek. Prof. Balázs Csaba, endokrinológus segítségével összegyűjtöttük a leggyakoribb tüneteket, melyek a pajzsmirigy rendellenes működésére utalhatnak.
Az Egyesült Államok az utóbbi 12 évben több milliárd dollárt elherdált Afganisztánban, ugyanis azoknak az épületeknek, járműveknek egy jó részét, amelyeket az amerikai adófizetők pénzén építettek fel ott, vagy vásároltak oda, lerombolták, illetve elhagyták. Erre a megállapításra jutott az afganisztáni újjáépítést felügyelő amerikai kormánybiztos, a
Vesztegetéssel vádolja a Fővárosi Főügyészség egy fővárosi kéttannyelvű, ingyenes közoktatási intézmény egykori igazgatóját, mert a vád szerint több esetben pénzt kért külföldi szülőktől azért, hogy a magyar nyelvet nem ismerő gyermekeiket az iskolába felvegye - közölte a a főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.