Szikrázóan kemény mérkőzésen a magyar férfi-vízilabdaválogatott 14-14-es döntetlent játszott a cuneói torna döntőnek számító utolsó mérkőzésén, s jobb gólarányával megnyerte a viadalt.
Fél napig rejtőzködött a rendőrség elől Mórahalmon V. Ervin, miután leszúrta 18 éves öccsét, majd rágyújtotta a házukat. Ervinről az ismerősök már korábban is sejtették: egyszer valamilyen tragédiát okoz.
A kormány a gazdaságvédelmi akcióterv újabb elemeivel fejlesztésekre ösztönzi a vállalkozásokat, hogy fennmaradjon a foglalkoztatás magas szintje - mondta Szajlai Csaba, a Figyelő című hetilap főszerkesztő-helyettese az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Elegük lett a rendőröknek abból, hogy sokan egy-két feles, vagy néhány sör után pattannak autóba. Akinél a szonda alkoholos befolyásoltságot jelez, azt azonnal őrizetbe veszik Pest megyében. Vajon mindenkire vonatkozik ez? Ennek járt utána a Ripost.
Az erősödő migrációs nyomásra tekintettel megkétszerezik a határvédelemben részt vevő katonák számát - közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Bács-Kiskun megyei madarasi határvédelmi bázisnál.
Kibertámadás érte az osztrák külügy- és a belügyminisztérium számítógépes rendszerét – számolt be szombat este mindkét tárca. A kiadott közlemény szerint az eset súlyossága és jellege miatt nem lehet kizárni, hogy egy állam állhat a rövid ideig tartó támadás mögött. Az elmúlt időben egyes európai országokat hasonló támadások érték. A támadásra vála
Kormányfőként konfrontatív politikát folytatott a most elnökké választott Milanovic, kérdás, államelnökként folytani fogja-e ezt. Horvátország január elsejétől vette át az Eu soros elnökségét.
Már zajlik a török katonák fokozatos Líbiába telepítése a nemzetközileg elismert egységkormány támogatása érdekében jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap este, hozzátéve, hogy a katonák küldését Ankara és Tripoli novemberi megállapodása alapján kezdték meg.
„Megszüntettem az Mszp-ben viselt tagságomat és tisztségeimet. A magyar baloldalon szervezeti űr van, s ennek belakásával kívánok foglalkozni” – közölte Szanyi Tibor.
A bagdadi parlament határozatot fogadott el arról, hogy valamennyi külföldi katonának távoznia kell az országból. Az elnök kijelentette: Washington anélkül nem távozik Irakból, hogy ne téríttetné meg az amerikai haderő ottani költségeit.
Előre hozott parlamenti választások következhetnek Romániában, az ősszel esedékes megméretés helyett már tavasszal az urnák elé járulhatnak a szavazók. Klaus Johannis államfő több alkalommal is szorgalmazta az idő előtti voksolást, arra hivatkozva, hogy a jelenlegi erőviszonyok a törvényhozásban nem biztosítják a stabil kormányzást.
A kínai kereskedelmi delegáció január 13-án Washingtonba utazik egy négy napos látogatásra, amelynek során aláírhatják az amerikai-kínai kereskedelmi háború lezárását célzó részmegállapodást - közölte bennfentes forrásokra hivatkozva internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Márciustól a rendőrség veszi át azoknak a szabálysértési ügyeknek a kezelését, amelyek eddig a kormányhivatalokhoz tartoztak, és a Népszava szerint ez a dolgozók átcsoportosítását is jelenti.
A vállalat 2019-ben már nem múlta alul az elvárásokat, százezerrel több járművet szállított az előző évinél, cégértéke pedig átlépte a 80 milliárd dollárt.
Az ellenzéki politika aktorai már mind felköptek a levegőbe és aláálltak, csak a település maradt ugyanott a lakóival, akiket most egy Soros-szervezet vitt megtervezett akcióba.
Oroszország új módszert keres a gabonakivitel korlátozására az ország exportálható többletének függvényében „bizonyos piaci feltételek mellett” – mondta Dimitrij Patrusev, a mezőgazdasági miniszter a Kommerszant című újságnak.
Női alapművet olvastam, immár sokadjára. Valami miatt ezen fejezeten mindig tovább siklottam, most viszont beleolvastam, és a témánál le is ragadtam....
A német közszolgálati televízió csatorna oknyomozó újságírói súlyos vádakat fogalmaznak meg az Aján Tamás vezette szövetséggel és a Magyar Antidopping Csoporttal szemben.