Javultak a működési feltételek az amerikai feldolgozóiparban decemberben az Ihs Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport csütörtökön közzétett jelentésének tanúsága szerint.
Bonyolult és önsorsrontó játékelméleti kérdésnek tűnt, de végül megoldódott. Bármennyi ellentét is feszül Ukrajna és Oroszország között, a gazdasági érdek elvezetett a megegyezéshez, jön az orosz gáz Európába.
Több mint 74 ezer menedékkérő érkezett tavaly Görögországba Törökországból, ami 47,2 százalékos növekedést jelent az azt megelőző évhez képest – derül ki az Ensz Menekültügyi Főbiztosságának (Unhcr) csütörtökön közzétett adataiból.
Harminc éve a leghosszabb sztrájkká vált csütörtökre Franciaországban a közlekedési dolgozók munkabeszüntetéses tiltakozása a kormány nyugdíjreform tervei ellen, és nincs kilátás a konfliktus rendezésére - hívta fel a figyelmet a francia hírügynökség.
Ugyanakkor szemtanúk szerint a szilveszteri incidens előtt a rendőrök agresszívek és erőszakosak voltak, még kormánypárti politikus is bírálja a fellépésüket.
A csütörtöki piacnyitás után napon belül csúcsra kapaszkodott a Dow és az S&P500 is, az év első kereskedési napját új csúcson fejezték be az indexek.
Egy szilveszterkor elkövetett rendőr elleni bűncselekmény azt mutatja, hogy Németországban a szélsőbaloldaliak is embertelen erőszakkal fenyegetnek – hangsúlyozta Horst Seehofer.
„Néhány nap múlva stabil és cselekvőképes kormánya lesz Ausztriának” – jelentette ki Sebastian Kurz, a konzervatív Osztrák Néppárt elnöke, miután Werner Koglerrel, a Zöldek listavezetőjével közösen csütörtök délután bemutatták a 300 oldalas kormányprogramot.
Olcsóbb és gyorsabb pénzátutalási rendszerek kidolgozására szólította fel az euróövezeti bankokat Jens Weidmann, Németország központi bankjának (Bundesbank) elnöke, hogy felvegyék a küzdelmet olyan alternatívákkal szemben mint például a Facebook jövőbeni kriptopénze, a libra.
Góllal indította a 2020-as évet Mo Salah. Az egyiptomi kiválóságnak mindössze 4 percre volt szüksége az újonc Sheffield United ellen, hogy megszerezze első gólját az új esztendőben.
Megérkeztek azok a kínai artistaművészek Budapestre, akik a jövő szerdán kezdődő Xiii. Budapesti Cirkuszfesztiválon lépnek fel – hangzott el a Fővárosi Nagycirkusz csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartottak.
Harminc éve a leghosszabb sztrájkká vált csütörtökre Franciaországban a közlekedési dolgozók munkabeszüntetéses tiltakozása a kormány nyugdíjreform tervei ellen, és nincs kilátás a konfliktus rendezésére – hívta fel a figyelmet a francia hírügynökség.
Mielőtt bárki irigységgel vádolna: nem akarok 30 milliós terepjárón rohangászni a városban, és hatalmas értékű egzotikus madarakat sem szívesen tartanék a kertemben, egy külön nekik épült üvegházban. Viszont, ha polgármesternek jelöltetném magam, és valaki szeretné tudni, miből futja nekem ezekre a költséges hobbikra, biztosan megmutatnám.
„A Virtuózok eszméje, ami Peller Mariann eredeti gondolata és a 2014-es első széria szikrája által fellobbantott láng által vált élővé, növekedővé és híressé, a tegnapi koncertben öltött testet, ahol a tehetség, az oktatás, a zenekultúra csodája jelent meg a pódiumon. Mindez baráti, szeretetteljes légkörben, bámulatosan magas színvonalon” – nyilatk