Hamarosan elkezdődhet a kerület korrupciós ügyeit vizsgáló bizottság munkája. Ferenczi István ellenzéki képviselő szerint legalább fél évre van szükség az alapos vizsgálathoz.
Katie Holmes a válása óta csak ritkán vállal el egy-egy szerepet, ugyanis minden erejével azon van, hogy teljes és boldog életet biztosítson lányának, Suri Cruisenak.
Az elnök egyébként reméli, hogy Joe Biden lesz a demokraták elnökjelöltje, mert akkor a kampányban foglalkozhat a Biden-család szerinte korrupciós ügyeivel.
Mégsem épült meg az illegális gyorsulási versenyek megfékezésére hivatott kétirányú sebességellenőrző kapu a Váci úton. Gyorshajtás miatt tavaly is több súlyos baleset történt a kétszer háromsávos úton, annak ellenére, hogy a rendőrség tavaly tíz akcióval próbálta meg visszaszorítani az illegális gyorsulási versenyeket Budapesten.
2020-ban a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott első emlékérme I. Ulászló király aranyforintja lesz, mely darab a "Középkori magyar aranyforintok" sorozatának hatodik darabja lesz. Az érmék három változatban jelennek majd meg, azonos érmeképpel...
A növekedés extenzív tartalékai kimerültek, ezért indokolt meghozni azokat a termelékenységet, gazdasági hatékonyságot javító intézkedéseket, amelyek révén nemcsak 2020-ban, hanem középtávon is fenntartható az Európai Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedés - állapította meg a Költségvetési Tanács (KT), amely Kovács Árpád elnök vezetésével, a te
Január 5-ig hetvennégyen fagytak meg az országban. December közepe óta duplájára emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma, addig 37-en hűltek ki végzetesen.
Adódik a kérdés, mikor szeretnéd meglepni a párodat valamilyen szerepjátékkal, de nem tudod, hogy melyik típust preferálná jobban. A szende diáklányt,...
Több piacról kivonul az elektromos rollereket üzemeltető Lime és jelentős elbocsátásokba kezd a cég, hogy csökkentse veszteségeit – írja a The Wall Street Journal.
Tervben van az szja-mentesség kiterjesztése a háromgyermekes anyákra is – jelentette be a kormányfő csütörtökön évindító nemzetközi sajtótájékoztatóján. A Portfolio kiszámolta, hány milliót kaphatnak így a családok.
Új befektetők jelentek meg az elmúlt hónapokban a magyar dollárkötvények piacán, mások viszont jelentősen csökkentették kitettségüket. Érdekesség a tajvani szereplők megjelenése, két befektetési cég is komoly tételben vásárolt a 2041-ben lejáró magyar papírokból.
Elon Musk amerikai milliárdos üzletember űripari magáncégének, a SpaceX-nek a legutóbbi, CRS-19 elnevezésű kereskedelmi missziója 2019. december 5-én indult a Nemzetközi Űrállomásra több mint 2,550 kg szállítmánnyal, melyből 952 kg-ot a tudományos célú eszközök és berendezések alkotnak.
Sem a nőjogi, sem az emberi jogi szervezetek nem elégedettek az Igazságügyi Minisztérium hétfőn bejelentett áldozatsegítő lépéseivel. Előbbiek a karakteres kiállást hiányolják az igazságügyben újra és újra sérülő bántalmazott nők mellett, utóbbiak az értelmetlen szigorításokat kritizálják.
Az iráni polgári repülési hatóság előzetes vizsgálata szerint a repülőgép még a levegőben lángra kapott, visszafordult és leszállásra készült közvetlenül a katasztrófa előtt.
Magyarország első tematikus roma-szórakoztató, kulturális csatornájának, a Dikh Tv-nek a reklámértékesítését 2020. februártól az Atmedia indítja el. A kezdetben online, majd 2019. szeptembertől lineárisan is műsort sugárzó tematikus tv csatorna adása ma már az összes jelentősebb műsorterjesztőnél megtalálható, aminek köszönhetően több mint 2,5 mill
Közzétette tavalyi negyedik negyedéves sarokszámait a Duna House, a beszámolóból kiderül, hogy a negyedik negyedévben fennmaradt a megelőző negyedévet is jellemző bizonytalanság Magyarországon, Lengyelországban viszont töretlen a növekedés. A sikeres földrajzi diverzifikáció következtében a lengyel bővülés kompenzálta a magyarországi csökkenést és
A New York Times megszerzett egy videófelvételt, amin jól látható, ahogy a rakéta eltalálja az ukrán utasszállító repülőt. A találat Parand felett érte a gépet, nem messze a teheráni reptértől, ahol az ukrán gép szerdán lezuhant.
Az Ausztráliában tomboló tűzvész miatt kialakult légszennyezettség miatt szünetel a konzuli ügyfélfogadás Magyarország canberrai nagykövetségén – derül ki a külképviselet honlapján közzétett üzenetből.
Ópusztaszeren szombaton megjósolják, milyen termésre számíthatnak majd ősszel a szőlősgazdák: a nemzeti történeti emlékparkban Vince-napi vesszővágásra várják a látogatókat, akik újbort és hagyományos birkapörköltet is...
Rekordot döntött az MSCI világindexe, a részvénypiacokon ismét kiváló a hangulat. A BUX sem jár messze csúcsától, a forint viszont megint gyengülő pályára tért, 333,55 az euró. Növekedést várnak a cégek eredményeiben, ez tovább hajthatja a részvényárfolyamokat – itthon is. Öt fontos tőzsdei hír mára.
Összesen négy, Borkai Zsoltot érintő ügyben folyik jelenleg nyomozás, az egyikben a volt győri polgármester és ügyvédje, Rákosfalvy Zoltán a sértett – írja a Magyar Nemzet.
A tavaly év végi nyugalom után hirtelen pánikot okozott a piacokon a kiéleződő közel-keleti konfliktus, azonban a befektetők még gyorsabban nyugodtak meg, mint ahogy megijedtek.
Jelentős a divergencia az amerikai gáz- és olajár között, melynek következtében jelenleg egységnyi energiáért ötször annyit kell fizetnünk, amennyiben olajalapon szeretnénk hozzájutni a gáz helyett. Elemzők szerint ez az arány tovább növekedhet, ugyanis az Egyesült Államokban az esetek felében a gáz csak az olajtermelés melléktermékének számít - ol
2019 őszén Nemzeti Agrártehetség Program néven hirdetett pályázatot az agrárterületeken tevékenykedő doktoranduszok és fiatal kutatók számára a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ. A fejenként 1,5 millió forint elnyerhető díjat három doktorandusz hallgató és három fiatal kutató kapta az idén.
A Clue PR-t választotta kommunikációs partneréül az eNET üzletfejlesztési tanácsadó és megoldásszállító. A megbízás magába foglalja a cégcsoportba tartozó vállalatok marketingkommunikációs stratégiájának tervezését, valamint az éves kommunikációs aktivitások megtervezését és megvalósítását. Az eNET csoport anyavállalata, az eNET Internetkutató és T
Irán egy-két éven belül atomfegyverre tehet szert, ha továbbra sem tartja magát a 2015-ben kötött nukleáris egyezményhez – közölte Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter pénteken.
Újabb pert halasztottak el a Bayer glifozát tartalmú, Roundup növényvédő szeréhez kapcsolódóan. Ezúttal a missouri bíróság döntött a január 27-én kezdődő eljárás elhalasztásáról.