Több mint 800 bor, 150 hazai kiállító, nemzetközi borok terme, vezetett előadások a legnagyobb nemzetközi szaktekintélyekkel, Furmint Day 80+ furminttal és egy hazánkban először itt debütáló boros alkalmazás – ezt kínálja az első ízben megrendezésre kerülő Winelovers Grand.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előrendezvényeként Európa legnagyobb passiójátékát mutatják be a virágvasárnapot megelőző napon a Papp László Budapest Sportaréna küzdőterén.
Az Octogon Magazin főszerkesztője, Martinkó József visszatérő kurátor a Highlights of Hungary csapatában, aki missziójának tekinti a vizuális kultúra fejlesztését. Miért fontos, hogy a szépérzékünk ne csak az irodalomra vagy a zenére terjedjen ki? Mert nem csak az a miénk, ami bent van, hanem az is, ami kint.
Eldőlt, hogy a várandós Póta Georgina nem vállalja a szereplést az asztaliteniszezők január 22–26. közötti csapat olimpiai világselejtezőjén Portugáliában.
A volt győri polgármester és ügyvédje megzsarolása miatt zajló nyomozásnak több gyanúsítottja is van. A Borkai Zsoltot és más személyeket érintő további három nyomozás még felderítési szakban van, gyanúsított nincs. Senki sem cáfolta a Magyar Nemzetnek, hogy több száz millió forintnyi készpénz eredetét is vizsgálják.
Nagyon valószínű, hogy iráni rakétával lelőtték a gépet – közölte Justin Trudeau kanadai miniszterelnök. Az amerikai elnök szerint pedig előfordulhatott, hogy „valaki tévedett”.
Dias Toffoli, a legmagasabb fokú brazil bíróság elnöke közölte: a szatíra nem tud ártani a brazilok keresztény hitének, nincs olyan mágikus ereje, hogy tönkretegye a több mint kétezer éves keresztény hit értékeit.
A pályázat célja a magyar tulajdonú vállalkozásoknál a generációváltásra való felkészítés illetve a segítségnyújtás a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára – közölte Rákossy Balázs államtitkár.
Ismét több százezren tiltakoztak csütörtökön mintegy nyolcvan francia városban a tervezett nyugdíjreform ellen a szakszervezetek által meghirdetett negyedik országos tiltakozónapon, miközben 36. napja folytatódott a vasúti és a párizsi tömegközlekedési sztrájk is.
A német középpályásnak a Valencia elleni Spanyol Szuperkupa-elődöntőben lőtt látványos gólja különlegesnek számít, a világelitben ritkán rúgnak szögletből gólt. De miért nevezik a spanyol és a portugál sajtóban „olimpiainak” az ilyen gólt?
Donald Trump amerikai elnök kijelentette csütörtök este az ohiói Toledo városban tartott kampányrendezvényén: ha a Kászim Szulejmáni iráni tábornok elleni csapás tervéről egyeztetett volna a kongresszussal, akkor a demokrata pártiak kiszivárogtatták volna azt a hamis hírek sajtójának.
Tartja vezető pozícióját az európai fővárosok között Budapest azon a ranglistán, amelyen a villamos energia és a földgáz átlagos fogyasztói árai szerepelnek.
Elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester, miután a szálló por légszennyezettségi szintje január 8-án és 9-én is három mérőponton meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket – közölte a Főpolgármesteri Hivatal péntekre virradó éjszaka az MTI-vel.
Soltész Rezső kihagyja a szombati Táncdalfesztivál 50+ koncertshow-t a Budapest Arénában, sőt a Szóljon hangosan az ének című sláger előadója március végéig minden fellépését lemondta, orvosi javaslatra.
Több mint 298 millió forintos fejlesztésbe kezdett a gépalkatrészek és acélszerkezetek gyártásával foglalkozó mezőberényi Csaba-Berényi Gépgyártó Kft. - tájékoztatta a vállalat ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-t.
„Ezt a teret kívánjuk mi, »görögdinnyés« baloldaliak elfoglalni és betölteni.” Az Mszp politikai értelemben kimúlt, a Jobbikkal való összefogás hiteltelenítette a pártot. Erejét ezért a klímaválság elleni küzdelemnek szenteli a szocialistáktól a héten távozó Szanyi Tibor. A politikus a Mandinernek elárulta azt is, hogy tervez-e új pártot alapítani.
Sokan játszanak a gondolattal, hogy trükközzenek az állami támogatással: a legtöbben ugyanis tóparti településen keresnek ingatlant egy friss felmérés szerint. Balatoni ingatlanirodák szerint látványos a szándék, sokan próbálnak nyaralóként szolgáló lakóházra, lakásra szert tenni, de van, ami gátat szab a tömeges vásárlásoknak.
Elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester, miután a szálló por légszennyezettségi szintje január 8-án és 9-én is három mérőponton meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Wass Albert megosztó személyiség, de Tarlós István szerint nem volt antiszemita. Erről a volt főpolgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt, hozzátéve, hogy Lukács György életművében is vannak ellentmondások. Tarlós István szerint Wass Albert sok magyar ember félelmének, fájdalmának adott hangot fájóan és érzékletesen.