Az IWF fenntartja magának a jogot, hogy jogi lépéseket tegyen mindenki ellen, aki valótlanságokat állít vagy rágalmaz - szögezte le Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke az MTI-nek adott csütörtöki nyilatkozatában, amellyel az ARD német televízió vasárnap bemutatott filmjének vádjaira reagált.
Több lapértesülés, és amerikai hivatalnokoktól származó információk szerintz is az iráni légvédelem lőhette le a tegnap hajnalban lezuhant ukrán utasszállító repülőgépet.
A kormány szerdai ülésén megtárgyalta az energia- és klímapolitika aktuális, közép- és hosszútávú stratégiai kérdéseit, elfogadta a jelenlegi Nemzeti Energiastratégiát felváltó új stratégiai dokumentumot, amely 2030-ig határozza meg Magyarország energia és klímapolitikai prioritásait, 2040-es kitekintéssel - tájékoztatta az Innovációs és Technológi
A várakozásoknak megfelelően kényelmes többséggel jóváhagyta csütörtök este a londoni alsóház a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást.
Az ellenzéki pártok szerint nem a mai magyar valóságról beszélt Orbán Viktor a sajtótájékoztatóján. A Jobbik frakcióvezetője egy régi gyerekdalt idézve egyenesen azt írta: "Álomország tengerpartján játékok közt él." A DK demonstrációt szervezett a Karmelita kolostor elé, és olyan kérdéseket fogalmaztak meg, amelyekre szerintük a miniszterelnök bizt
A főpolgármester is figyelemmel kísérte Orbán Viktor évindító sajtótájékoztatóját, és szerinte adódik is belőle sok tapasztalat Budapestre, a kormányra, valamint az új városvezetés kapcsolatára nézve. Hosszas posztban elemezte Karácsony Gergely a reakcióját.
A 2020. január elseje után indult polgári és büntető peres ügyekben minden bíróságon elérhetővé válik a periratokba való elektronikus, távoli betekintés az Országos Bírósági Hivatal Digitális Bíróság Projektjének köszönhetően.
Ki is kapott végül Jimmy Cartertől. Túl sokat azért nem kell ebbe belelátni, de azzal együtt, hogy egyre nő az impeachment támogatása is, már aggasztó is lehet ez Trumpnak.
Újra a parlament elé terjeszti az Isztambuli Egyezményt a DK, többek között erről beszélt Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője az ATV Egyenes Beszéd műsorában.
Ismét több százezren tiltakoztak csütörtökön mintegy nyolcvan francia városban a tervezett nyugdíjreform ellen a szakszervezetek által meghirdetett negyedik országos tiltakozónapon, miközben 36. napja folytatódott a vasúti és a párizsi tömegközlekedési sztrájk is.
Néhány napos enyhülés után most újra megnehezítheti a délkelet-ausztráliai bozóttüzek oltását a régióba érkező melegfront. A lángok eddig több mint 10 millió hektárnyi területet perzseltek föl, akkorát, mint Dél-Korea. Már legalább 27 ember meghalt és több mint 2 ezer ház égett le. További részletek a videóban.
Törökország minden diplomáciai csatornát igyekszik kihasználni annak érdekében, hogy Irak ne váljon a külföldi hatalmak csataterévé - mondta csütörtökön a Bagdadba látogató Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter.
Egy amerikai fellebbviteli bíróság engedélyezte, hogy Donald Trump elnök és kormányzata a katonai költségvetésből csoportosítson át 3,6 milliárd dollárt az amerikai-mexikói határra tervezett fal építéséhez.
Tisztázta egymással korábbi félreértését Hangya Szilveszter és Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, így a Mol Fehérvár Fc védője, ha olyan teljesítményt nyújt, visszatérhet a nemzeti csapatba.
Miközben százmilliárdokkal több bevétele volt az adókból és járulékokból, valamint az uniós támogatásokból az államháztartásnak, mint 2018-ban, mégis sikerült az előirányzottnál 22 százalékkal nagyobb, 1219 milliárd forint hiánnyal zárnia az évet a kormánynak.