Jennifer Lopez és Alex Rodriguez szerelme nem enyhül, legalábbis minden jel arra enged következtetni, hogy a sztárpár odáig van egymásért. Jennifer Lopez szülinapi köszöntése a vőlegényének is erről árulkodik!
Csak találgatni lehet, mi állhat annak a háttérben, hogy a Szentszék átírta a plébániák rendjéről szóló dokumentumát. Az intézkedés nem aratott osztatlan sikert.
Kedden egyelőre stagnálással nyitott a forint az euróval szemben azt követően, hogy tegnap 345-nél megtorpant az utóbbi napokban látott erősödés. Egyelőre nem látszik, hogy csak átmeneti pihenőt tart a magyar deviza, vagy innen fordul majd a jegyzés. A befektetők továbbra is elsősorban a külföldi hírekre figyelhetnek, a holnapi Fed-döntés is befoly
A Toyota Racing Development (TRD) 2014 óta minden évben elkészíti a Toyota összkerékhajtású, alvázas sportmodelljeinek különösen jó terepalkalmasságú, és ezt
Az értékvesztési szintek számításához szükséges minimumelvárásokat szabott meg az MNB, ugyanakkor rugalmasabbá is tette az értékvesztéssel kapcsolatos prudenciális elvárásait az IFRS 9 makrogazdasági információs és hitelkockázati sztenderdjeiről szóló vezetői körlevelének módosításával - közölte a jegybank. A hitelintézeti piac szereplői július 27-
Az RM Sotheby’s aukciós ház szereti felkutatni az érdekes autóipari tételeket, legutóbb is egy igazi csemege került kalapács alá. Egy V10-es motorblokkra licitálhattak a gyűjtők, ami egyenesen egy 2004-es McLaren MP4-19 típusú járműből származik. Egyszerűbben fogalmazva: Formula-1-et megjárt motorról beszélünk.
Nem adom fel! címmel rendeznek kedd délután flashmobot a Sziget Nagyszínpada helyén azzal a céllal, hogy empátiát ébresszenek a koronavírus-járvány miatt egzisztenciális krízisbe került zeneipari szereplőkkel.
A hétéves fiút és az ötéves lányt egy debreceni parkból vitte magával az apjuk. Az anya állítása szerint olasz exe a kezeiből szakította ki a gyereket. A rendőrség jelenleg megszüntette a körözést, elképzelhető, hogy az apa jogszerűen vitte magával a gyerekeit.
Idén rekordszintű albérletkínálat várja a felsőoktatásba felvételt nyert hallgatókat - közölte az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Az Energiatudományi Kutatóközpont mérnökeinek és kutatóinak a részvételével megkezdődik a világ első erőműméretű fúziós kísérleti berendezésének, az ITER-nek az összeszerelése hétfőn. Ez hatalmas mérföldkő a projekt életében, hiszen eddig nagyrészt az épületek és a kiszolgálóegységek építése zajlott. Az első igazi komponensek érkezésével felgyorsul
Ahogy várható volt, 2020 legvégéig meghosszabbította a banki osztalékfizetések és sajátrészvény-visszavásárlások mellőzésére vonatkozó ajánlását az Európai Központi Bank, ugyanakkor könnyítéseket is adott nekik.
Az ismét egyre jobban kiéleződő amerikai-kínai háború azzal fenyeget, hogy az országok elszívják egymás elől a tőkét, illetve korlátozzák a befektetéseket. Ez pedig rossz hír lenne a dollár számára, mely további gyengülés elé nézne, ha ez megvalósulna – idézi a Marketwatch Ray Dalio befektetési guru véleményét.
Kérdéses a téli utazási idény forgalma, ugyanis egyelőre a magyar kiutazók által kedvelt összes térség tiltott zónában van - ismerteti a keddi Világgazdaság.
Bár itthon már a legtöbb cég, lassan engedi vissza a dolgozóit, sok más országban még mindig nem mehetnek be a munkahelyükre a munkavállalók, ez pedig sokak mindennapjait nehezíti meg. Van olyan élethelyzet, amikor jóval nehezebb az otthoni környezetben koncentrálni, vagy épp csendre és egyedüllétre van szüksége valakinek a munkavégzéshez. Amerikáb
Emelkedéssel zárták a hétfői kereskedést az amerikai részvényindexek, miután a befektetők abban bíztak, hogy hamarosan bejelenthetik az újabb ezermilliárd dolláros amerikai mentőcsomagot. Kedden az ázsiai tőzsdék többsége feljebb került, míg az arany árfolyama új történelmi csúcson is járt ma reggel. Európában felemásan teljesítenek a tőzsdék, a BU
Immár 16,489 millió koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván a világon, közülük 9,581 millióan meggyógyultak, 654 ezren viszont elhunytak a járvány következtében – mutatják a John Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai.
Egyre több szakértő figyelmeztet arra, hogy nemcsak a gazdaságot rázta meg a koronavírus, de a társadalomban és az emberek lelki egészségén is maradandó nyomot hagy a járvány.
Ősszel újrainduló a hangversenyéletben reménykednek a nagy szimfonikus zenekarok is. Ám nemcsak az új évad eseményeit kell megálmodniuk, hanem arra is gondolniuk kell, mi lesz, ha mégsem zajlik minden a megszokott rend szerint.
8 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4456 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 596 fő, 3331-en pedig már meggyógyultak.
Donald Trump amerikai elnök Észak-Karolinába, Mike Pence alelnök pedig Floridába látogatott, mindketten vakcina-fejlesztéssel foglalkozó biotechnológiai vállalkozásoknál jártak.
Több soron is verte az elemzői várakozásokat a PSA, miután a cégnek sikerült a koronavírus válság ellenére is profitabilisnek maradnia az első félévben, ezzel szemben az elemzők veszteségre számítottak. A befektetők kedvezően fogadták a társaság friss számait, a PSA árfolyama 4 százalékot emelkedett.