Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség egy helybéli férfival szemben a hódmezővásárhelyi önkormányzat informatikai rendszerét ért támadás ügyében. A férfit információs rendszer és adat megsértésének bűntettével vádolják. A vádirat szerint a férfit alkalmazó helyi cég 2017 júliusában kötött szerződést a polgármesteri hivatallal internetszolgáltatásr
Az év első hat hónapjában a koronavírus gazdasági hatásainak következtében 22,8%-al visszaeső kivonásoktól tisztított magyarországi újautó piacon a Toyota 16,1%-os, a Lexus pedig 5,2%-os növekedést tudott elérni. Ezzel a Toyota gyakorlatilag történelmet írt idehaza: a környezetbarát öntöltő hibrid elektromos modelljeiről ismert japán autómárka ugya
A Kínai Kommunista Párt irányvonalának megváltoztatására szólított fel az amerikai külügyminiszter a kaliforniai Richard Nixon Elnöki Könyvtárban elmondott beszédében csütörtökön.
Ötnapos intenzív tárgyalásokat követően és − az EU-ra nem jellemző módon − határidő előtt megállapodást sikerült elérni a koronavírust követő helyreállítási csomagról.
Egyszer szembe kell néznünk a múlttal, függetlenül attól, hogy ki követett el bűnt – állítja Havasi Gábor, a főváros új korrupcióvizsgáló bizottságának elnöke.
A fejlett országok társadalmainak elöregedése miatt egyre több pénz áramlik a gyógyszereket, gyógyászati segédeszközöket és egészségmegőrző megoldásokat forgalmazó úgynevezett life science vállalkozásokhoz. Csakhogy ezeken a területeken egyre nagyobb összegeket kell áldozni a fejlesztésekre, amelyek megtérülése kérdéses lehet. A formálódó üzletben
A Blikknek az áldozat, Pénzes Henrietta nagymamája azt mondta, a mai napig nem tudja elengedni unokája emlékét, és hetente többször is kijár a 18 évesen meggyilkolt lány sírjához.
Lóth Balázs filmje, a Pesti balhé a kiemelkedőnek ígérkező nézői igényeknek megfelelően a szokásos csütörtök helyett, már szerdától, július 29-től látható lesz országszerte a legtöbb hazai moziban. Azok, akik már nagyon várják, hogy visszatérhessenek a mozikba, már jövő hét szerdán megnézhetik, hogy mi történik, ha egy fordított képrablásba kezd eg
A magyar kormány újabb fegyverszállítási, konkrétan légvédelmi rakétarendszer beszerzéséről szóló megállapodást köthet német cégekkel, ami egyúttal a Fidesz néppárti tagságának megmaradását is segítheti - értesült a Népszava.
A sertéspestis és a koronavírus is megmozgatták a sertésárakat, a polcokra kitett hús árában a vevők vélhetően csak az emelkedést tapasztalták, a beszakadó felvásárlási árakat nem.
A Volánbusz Balassagyarmatra tartó járatán utazott a Készenléti Rendőrség munkatársa, az ő határozott fellépésének köszönhető, hogy nem történt tragédia.
A magyar kormány újabb fegyverszállítási, konkrétan légvédelmi rakétarendszer beszerzéséről szóló megállapodást köthet német cégekkel, és ez egyúttal akár a Fidesz néppárti tagságának megmaradását is segítheti - értesült a Népszava.
Az énekes legnagyobb vágya, hogy újra rendszeresen színpadra állhasson, ám továbbra is tart a világjárványtól. Caramelt az elmúlt két év szörnyűsége tanította meg arra, hogy semmi, még a zene sem fontosabb az egészségnél.
Még egyszer nem lehet elhalasztani a koronavírus-járvány miatt az eredetileg 2020-ra tervezett tokiói olimpiát. Ha a helyzet súlyosbodik, akkor törölni fogják a sportrendezvényt - jelentette ki a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a Magyar Nemzetnek.
Szeptember 12-én, Los Angelesben rendezik meg a volt nehézsúlyú profi bokszvilágbajnok Mike Tyson és a korábban öt súlycsoportban is vb-övet szerző Roy Jones bemutató mérkőzését.
Augusztus 23. és 29. között a Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Karának rendezésében, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával Nagykanizsán zajlik a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia (CEOI), amelyen a régió legjobb diákjai mérik össze programozási ismereteiket. A CEOI régiónk legfontosabb informatikai tanulmányi versen
Mudri György, a tavaly november végén bejegyzett szegedi FintechX technologies Zrt. vezetője szerint a hagyományos pénzintézetek számára nem csak a jogszabályi megfelelést biztosító it-fejlesztések okoznak kihívást, hanem a nyílt bankolás komoly innovációs nyomást is jelent számukra az élesedő versenyben. Ennek a versenyhelyzetnek a nyertesei egyré
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/24/1176/