A nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozásának időtartama júliusban és augusztusban meghosszabbodik, a kamionok szombaton 22 óra helyett már szombaton 15 órától nem közlekedhetnek a hazai utakon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Várhatóan több mint háromszor erősebb lesz a koronavírus-világjárvány hatása, mint az előző globális pénzügyi válságé, idén ugyanis 3,8%-os lehet a globális piaci visszaesés – vélik az Allianz tegnap közzétett 2020-as Globális Biztosítási Jelentésének szerzői. Magyarország biztosítási piaca egyelőre ellenállónak bizonyult, éves díjbevétel-növekedés
A Jobbik Magyarországért Mozgalom pártalapítványa kialakította a szabályszerű gazdálkodás feltételeit, 2017-2018-ban könyvvezetése és gazdálkodása során betartotta a jogszabályi előírásokat - közölte az Állami Számvevőszék.
Zártkörű részvénytársasági formában működik tovább a Magyarország egyik legnagyobb logisztikai központjának helyet adó BILK. A társaság tulajdonosai értesítették a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatóját arról, hogy a gazdasági tendenciákra és a befektetői hangulatra tekintettel már nem tervezik részvényeik tőzsdei kereskedésének megkezdését,
Júniusban ismét havi 10 ezer fölé került a behozott használt autók száma - közölte a JóAutók.hu használt autók hirdetésével foglalkozó portál a DataHouse adatai alapján.
A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Facebook-oldalán osztotta meg a történetet, amelyhez azt írták: a járvány véget ért, de az emberek jósága végtelen.
Az unió azt kérte, a tagállamok nyissák meg határaikat 14 nem európai ország előtt. Visszaállítják az átutazók számára a kötelező korridor használatát.
Májusban, a járványvédelmi korlátozások harmadik hónapjában a várakozásoknál kisebb mértékben, de nőtt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése szerint.
Két év szünet után visszatér a franciák kompakt modellje: a Citroën C4 harmadik modern kori generációja (ne feledjük, 1928-1934 között szerepelt már C4 nevű típus a gyártó kínálatában) a benzines és gázolajos motorok mellett teljesen elektromos hajtással is elérhető lesz, kialakításában pedig az aktuális trendeknek megfelelően több kategória határá
Idén júniusban a DataHouse adatai szerint 10 828 import személyautó került hazai forgalomba, ami az előző hónaphoz képest 22 százalékos, az áprilisi mélyponthoz képest pedig nem kevesebb, mint 43 százalékos növekedést jelent.
Egy friss tanulmány szerint ha azt látják az emberek, hogy nem tudják kordában tartani a hatóságok a koronavírus terjedését, akkor csaknem olyan szintű „lefagyás” alakulhat ki a lakossági fogyasztásban, mintha ténylegesen szigorú korlátozások lépnének életbe és ebből a szempontból kritikusak az előttünk álló napok az Egyesült Államokban, ahol mered
Szerdától csak terápiás javallat nélkül forgalmazhatók homeopátiás gyógyszerek Magyarországon, mivel a forgalomban lévő készítmények esetében klinikai vizsgálattal nem igazolták az indikációjukat. Az Országos Gyógyszerészeti
Lengyel lapértesülés szerint a Molnak értékesítené négyszáz lengyelországi töltőállomását a lengyel PKN Orlen, a két régiós olajipari vállalat erről folytat tárgyalásokat.
Olaszországban nőtt a munkanélküliségi ráta májusban, így már pontosabb képet látunk a munkaerőpiacot ért hatásoktól. Az eurózónában viszont már nem nőtt érdemben a ráta az előző hónaphoz képest.
A Magyar Kerékpárosklub Szeged fotókat osztott meg közösségi oldalán arról, hogy a folyó félig elöntötte a rakpartot, így azt megnyitották a gyalogosok számára, akik lemehettek a folyóhoz a gépjárműforgalomtól való félelem nélkül.
A közösségi oldalnak megint nem sikerült összehangolni a saját házirendjét a saját alkalmazásprogramozási eszközeivel, és sokadszor is olyan fejlesztőknek biztosított hozzáférést a felhasználói adatokhoz, akiknek nem kellett volna. Aggodalomra semmi ok, a Facebook eddiginél is keményebb munkája eredményes lesz.
A Daimler vezérigazgatója bejelentette, hogy a korábban tervezettnél nagyobb átalakításokra és megszorításokra lesz szükség az autógyártónál a költségcsökkentés érdekében.
A kormány várja az emberek véleményét a diákok és a tanárok ingyenes internethasználatáról - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az 5 és a 10 éves kötvényből is a meghirdetettnél jóval nagyobb mennyiséget fogadott el az ÁKK a ma délelőtti aukciókon, míg az átlaghozamok vegyesen alakultak az előző forrásbevonásokhoz képest.
Saját botanikus kert, tetőtéri multifunkciós sportpálya, valamint a zöld tetőkertekben található kültéri munkaállomások – a főváros egyik legújabb, most épülő irodaházában lesznek elérhetők ezek a megoldások. A Wing által fejlesztett Liberty irodaház példáján keresztül azt néztük meg, melyek azok a funkciók, amelyek néhány évvel ezelőtt még fel sem
Heti elemzéseket és riasztási információkat tesz közzé új online felületén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – mondta Kocsis Áron, a NAK jégkármérséklő rendszerének üzemeltetési vezetője csütörtökön az M1-en.
Július elején az ország legtöbb régiójában megkezdődött az őszi árpa állományok vágásával a kalászos gabonák aratása. Az árpa mellett a legtöbb kenyérbúza-állomány is már aratásra érett, vagy ahhoz nagyon közeli állapotban van. A növényekre veszélyes kórokozók általában már nem találnak ehető, megfertőzhető növényi részeket ezeken a gabonákon. Ugya
A visegrádi csoportban minap megkezdődött lengyel elnökség célja az, hogy az Európai Unió 2021-2027-es költségvetési kerete kedvező legyen a térség országai számára - közölte Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.
A Hungexpo vezetője szerint 2023-ban lehet újra olyan jó éve a helyszínekben, mint 2018-19-ben volt, addig mindenki a jövőbe fektet. A múzeumok is látják a helyüket az újranyitás utáni céges rendezvényekben.