A koronavírus-járvány következményeként Franciaországban március 1. és július 5. között 193 nagyvállalatnál mintegy 27 ezer munkahely megszüntetését jelentették be, ami kétszerese a tavaly ugyanezen időszakban elindított leépítéseknek - írta szerdai összesítésében a munkaügyi tárca.
Merényletek megtervezésére, pénzmosásra és kábítószer értékesítésére használt, EncroChat nevű titkosított telefonhálózatot működtető szervezett bűnözői csoportot számoltak fel a holland és a francia hatóságok – közölte az Európai Unió rendőri együttműködési szervezete, az Europol. A hágai székhelyű uniós szervezet tájékoztatása szerint a két ország
A tengerparton és a magas hegycsúcsokon fokozott a sugárzás, ezért kiemelten fontos a napszemüveg viselése - mondta Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Szemészeti Klinika igazgatója az M1 aktuális csatornán szerdán.
A gyomorgyűrű behelyezése gyakran emlegetett műtéti eljárás a túlsúly kezelésében. Pofonegyszerű megoldásnak tűnik a módszer, de valójában a beteg részéről ez is nagy akaraterőt igényel.
Hetven százalékos növekedésre számít a Marketplace-en leadott rendelések számában az eMAG Magyarország 2020-ban, jelentette be a cég az idei Sellers’ Day partner-rendezvényén. A kialakult helyzetre való tekintettel, idén virtuális formában rendezték meg az eseményt közel 700 partner részvételével. A cég tapasztalatai alapján a netes vásárlás már ne
Csehországnak érdeke a jó és normális kapcsolatok kialakítása Oroszországgal, ezért a felelősen áll hozzá a kétoldalú konzultációkhoz, Prága azt szeretné, ha a konzultációk magas szintű cseh-orosz találkozóval zárulnának - jelentette ki Andrej Babis cseh kormányfő szerdán Prágában.
Bár a korlátozások alatt jelentősen csökkent az autós forgalom, a díjmentes parkolás bevezetésével a parkolóhelyek kihasználtsága változatlanul magas maradt. Utóbbi sok belvárosi lakos és ott dolgozó életét nehezítette meg. Erre a helyzetre jelentett megoldást a Vodafone és a Smart Lynx rendszere, amelyeknek köszönhetően az ingyenesen letölthető Pa
A robotmenedzser szoftverek elősegítik, hogy az eszközeink munkája hatékonyabb legyen. A szoftver segítségével nemcsak a robot munkabeosztását tudjuk meghatározni, hanem az egyúttal igazodik a raktár, üzem vagy gyár épületén belüli protokollhoz is. A termelés során keletkező adathalmazok feldolgozása, aggregálása és rendszerezése pedig a „black fac
Végre itt a nyár, de számítsunk rá: „Winter is coming” – olvasható a Whitereport Médiapiaci Válságmonitor júniusi frissítéséből készített publikus összegzésben. A Whitereport előrejelzése: A bizonytalanság dominálja 2020 nyarát a média- és reklámpiacon is. Járványügyi szakértők szerint a környező országokbeli újranyitások utáni esetszámnövekedé
Azt hiába vártuk, hogy a március-áprilisi áremelkedést követően májusban számottevően csökkenjenek az árak. Júniusban azonban végre mérséklődni látszanak a bevásárlás költségei: a járvány okozta árrobbanást mostanra tudták
Plüssállatok borítják annak a zuglói utcának egy részét, ahol tavaly augusztus 31-én Lesi Dávidka tragikus baleset áldozata lett. L.L. Junior kisfiát egy arra járó, szabályosan közlekedő autó gázolta el, a borzalmas tragédiát pedig azóta sem feledik az emberek. Apró ajándékokkal halmozták el a baleset helyszínét, így emlékezve Dávidkára.
Ihatatlan a víz Siófok-Kilitiben - erről értesítette a helyi szolgáltató a lakosokat kedd délelőtt. Arra figyelmeztetnek, hogy csak forralás után szabad csapvizet fogyasztani.
Bár a katasztrófavédelem folyamatosan végzi országosan a szúnyoggyérítést, bizonyos fővárosi kerületeknek maguknak kell gondoskodniuk az igencsak megszaporodott vérszívók ritkításáról. Sok a lakossági panasz.
A Hell energiaital tulajdonosai szállodát terveznek a város szimbóluma, az Öreg-tó partjára. A tiltakozók szerint ez teljesen tönkretenné a páratlan értékű természetvédelmi területet. Szombaton tüntetnek, de a beruházó és a polgármester nem enged.
Olykor ki kell szakadjunk az elérhető valóságból és át kell szellemülni az óraipari elképzelhetetlenségek, a szuperkomplikációk felé. Ezek olyan órák, amik bonyolultságuk okán egészen biztos, hogy nem terjednek el a…
A nagy budapesti atlétikai létesítmény miatt új védműre lesz szükség a folyón – hatásvizsgálat nélkül. Sok családnak ki kellett költöznie szolgálati lakásából.
Átlépte az 1800 dollárt az arany unciánkénti árfolyama. A jelenlegi világgazdasági bizonytalanság rekordmagas árfolyamot hozhat – derül ki az év innovatív terméke díjjal kitüntetett BlockBen szakértőjének elemzéséből. A világméretű koronavírus-járvány újabb hullámától való félelem tovább fokozza a gazdasági bizonytalanságot – ez pedig tradicionál
Az elmúlt időszakban folytatódott a hamisítatlan nyári időjárás. A 30 Celsius fok körüli meleget csak időnként szakította meg egy-egy hidegfront, főként délen és keleten, ahol a zivatargócokban heves esőzések alakultak ki. Az éjszakai hőmérséklet általában 20 Celsius fok alá ritkán csökkent. Július első dekádja végén néhány napra kissé enyhült a hő
Egyre közelebb kerül Bezenye és Hegyeshalom ahhoz, hogy valóság legyen az álmukból: megépüljön a Lajtania Park-ra keresztelt óriási mezőgazdasági és ingatlan komplexum. A beruházó FAKT AG egymilliárd eurót költ rá. Az engedélyek már idén megszülethetnek, az építkezés 2021 első felében kezdődhet. Még nem dőlt el, mely magyar cégek nyerhetnek itt meg
Az utóbbi hónapokban többnyire olyan hírek érkeztek a hazai lakáspiacról, amik az árak csökkenését vagy stagnálását, de semmiképp sem a további növekedését vetítették előre. Van azonban egy fontos szempont, egy uniós szabályozás, amiről gyakran elfeledkezünk, miközben az új lakások árai tovább emelkedhetnek miatta. A jövő év elejétől életbe lépő en
Az európai átlagnál optimistábbak a magyar vállalatok, mintegy felük szerint, idén még nem lesz recesszió – derült ki az Intrum vállalati felméréséből. Sok cég a veszélyhelyzet alatt elszenvedett veszteségeit rövidebb fizetési határidőkkel kompenzálná, ám a csökkenő lakossági fizetőképesség miatt ez nem biztos, hogy jó stratégia.
Falus Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: jelenleg trendforduló zajlik Magyarországon a koronavírus tekintetében, ugyanis megszűnt a betegek számának csökkenése, és az utóbbi napokban újra nőtt a karanténban lévők száma is.
Erőszakos tüntetésbe torkollott szerdán is a koronavírus-járvány miatt meghozott intézkedések ürügyén kialakult demonstráció Belgrádban, és tiltakoztak Újvidéken is.
Területrehabilitációval, eszközbeszerzéssel és programok kialakításával fejlesztették a vízi- és horgászturizmust az Alsó-Szigetköz három településén, Nagybajcson, Vámosszabadiban és Véneken, mintegy 135 millió forintból - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat hétfőn az MTI-t.