Az ölelésnek számos jótékony egészségégügyi és pszichológiai hatása van. Fokozza a bizalmat, csökkenti a félelem és fájdalomérzetet, erősíti a kapcsolatokat, a szolidaritást, a biztonságérzetet. Csökkenti a szervezet kortizol szintjét, aminek a hatására enyhül a stressz káros hatása szervezetünkben.
Megjelentek az első fecskék: a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szeptember elsejei kezdéssel már meg is hirdette az iskolaőri állást. Tehát a toborzás megkezdődött.
A Mapei Kft. belföldi forgalma 11,1 milliárd forint volt az év első hat hónapjában, ami 23 százalék növekedés az előző évihez képest. 53 százalékkal bővült a vállalat exportja, mely június végén meghaladta a 228 millió forintot. Az első negyedévhez hasonlóan, a második negyedév eredményeit is erőteljesen befolyásolta a koronavírus.
Idén is rangsorolták a balatoni strandokat, megvizsgálva a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, a büfék színvonalát. Sőt, 2020-ban a járványügyi szempontból legbiztonságosabb strand különdíját is kiosztják. A
Biztonságos és felelősségteljes gazdálkodásának köszönhetően eredményesen zárta 2020. második negyedévét az MNB Alapítvány. Az Optima Befektetési Zrt., mint az alapítványi vagyon kezelője, 1 milliárd forinttal gyarapította az alapítványi összvagyont, így az a második negyedév végén összesen 276,8 milliárd forintot tett ki. A vagyonnövekedés me
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) törekvéseit elfogadva a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs (GOT) javaslatot tesz arra, hogy a közétkeztetésben is emelkedjen a hazai alapanyagok aránya, ami segítheti az ágazatban működő vállalkozásokat a koronavírus-járvány utáni időszakban – jelentette be a testület mai ülését követően Varga Mihály
Közel 3 milliárd dollár értékű részvényt adományozott el Warren Buffett, ezzel pedig kiesett a világ leggazdagabb embereinek 5-ös listájáról. Azzal, hogy a héten 2,9 milliárd dollár értékű részvényt adományozott Warren
Az élelmiszergazdaság erősítése és a közbeszerzési eljárások egyszerűsítése, gyorsítása volt a központi téma - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter az ülést követően.
Biztonságos és felelősségteljes gazdálkodásának köszönhetően eredményesen zárta 2020. második negyedévét az MNB Alapítvány. Az Optima Befektetési Zrt., mint az alapítványi vagyon kezelője, 1 milliárd forinttal gyarapította az alapítványi összvagyont, így az a második negyedév végén összesen 276,8 milliárd forintot tett ki. A vagyonnövekedés mellett
Egyedülálló lehetőséget biztosít Barbados azoknak, akik az otthoni munkavégzést inkább egy gyönyörű szigeten képzelik el: egy éves időtartamra lehetővé tennék a külföldiek számára az ott tartózkodást – írja a MarketWatch.
Egyre nő az esélye annak, hogy a globális átlaghőmérséklet már a következő öt évben 1,5 Celsius-fokkal meghaladja az iparosodás előtti szintet - derült ki a Meteorológiai Világszervezet (WMO) által közzétett friss mutatókból.
„Bár teljesen máshonnan indulunk, mások az elveink, az értékeink és a szándékaink is, de van, hogy középen mégis találkozunk – ez történt most a főváros és a kormány viszonyában, legalábbis a rövidtávú lakáskiadás szabályozása, vagyis az AirBnB-törvény kapcsán” – kezdi közösségi oldalán Karácsony.
A kutatók szerint jelenleg 20 százalék az esély erre, nemrég még csak 10 volt. Az Északi-sarkvidék például a globális átlagnál valószínűleg kétszer gyorsabban melegszik idén.
12%-ot ment a Twitter árfolyama arra a hírre, hogy valamiféle előfizetéses szolgáltatáson dolgoznak a vállalatnál, és ezzel monetarizálnák a jelentős felhasználói bázisukat.
Eredményesen zárta 2020. második negyedévét az MNB Alapítvány, az Optima Befektetési Zrt., mint az alapítványi vagyon kezelője, 1.006 millió forinttal gyarapította az alapítványi összvagyont, így az a második negyedév végén összesen 276,8 milliárd forintot tett ki. A vagyonnövekedés mellett az alapítvány 10,1 milliárd forint értékben 1530 oktatási,
A tampon alkalmazásával hozták összefüggésbe a toxikus sokk szindrómát, ám az nem csak a tampont használó nőknél, és nem is csak kifejezetten nőknél fordul elő. Igen ritka, de akár halálos betegség is lehet.
Hidegfront érkezik a hétvégén, vasárnapra mintegy 10 Celsius-fokkal mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből. Pénteken túlnyomóan derült, napos, száraz idő
Egy hét múlva már Magyarországon lesz a Forma–1 mezőnye. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta: a járvány miatt más feladatok várnak a feladatok a szervezőkre, mint a korábbi években.
A 4iG megszerezte a TR Consult Kft. üzletrészének 100 százalékos tulajdonrészét, ezzel a mai bejelentés szerint a társaság kizárólagos tulajdonosává vált.
Hidegfront érkezik a hétvégén, vasárnapra mintegy 10 Celsius-fokkal mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből. Pénteken túlnyomóan derült, napos, száraz idő
A bizottsági javaslat igazságtalan elemeit mindenképpen meg kell változtatni - mondta a fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő Brüsszelben, az EP plenáris ülés szünetében.
Megvásárolja a 4iG a TR Consult Kft. (TRC) 100 százalékos üzletrészét – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az akvizíció célja a 4iG meglévő kapacitásainak, illetve a kiberbiztonság területén nyújtott szolgáltatási portfóliójának bővítése. A felvásárlás hozzájárul majd, hogy a 4iG információbiztonsági szolgáltatásaival is a ré
Hatalmas szárnyaláson vannak túl a részvénypiacok a márciusi mélypontok óta, de a Saxo Bank elemzői szerint még mindig tart a medve piac. A gazdaság és a tőzsdei hangulat törékeny és nagy volatilitást hozhat a nyár, ahogy a gyorsjelelentési szezonban fény derül arra, hogy valójában mekkora károkat okozott a koronavírus a vállalatoknak. A jelenlegi
A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatására június második felétől ismét csökken a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon - hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Szentgotthárdon, a Leadec Kft.-nek szóló támogatási okirat átadásán.
Megjelentek az első fecskék: a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szeptember elsejei kezdéssel már meg is hirdette az iskolaőri állást. Tehát a toborzás megkezdődött.
A bizottsági javaslat igazságtalan elemeit mindenképpen meg kell változtatni - mondta a fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő Brüsszelben, az EP plenáris ülés szünetében.