2020. július 7. kedd

júl. 7
9:21
Új csúcson zárt a Nasdaq, Európában eséssel indul a nap (Portfolio)
Erősödtek a hétfőn az amerikai részvényindexek, az emelkedés egészen a nap végéig kitartott, a Nasdaq Composite pedig új történelmi csúcson zárta a hétfői kereskedést. Ázsiában felemásan teljesítettek a tőzsdék kedden, azonban a sanghaji börze tovább tudott emelkedni. A magyar tőzsde mérsékelt eséssel indított a napot.
júl. 7
9:21
Durván visszaesett az ipari termelés májusban (ATV)
Májusban jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása, így az ipari termelés 30,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas bázistól. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 27,6 százalékkal csökkent - közölte kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 7
9:21
Matricát kapnak az államilag támogatott villanyautók is (Autónavigátor)
Júniusi slágertéma volt, hogy a 11 millió forintnál nem drágább villanyautók , a 11-15 milliósok 500 ezer forintosat, míg a
júl. 7
9:23
Teljesen összeroppant a magyar turizmus, és nem állt fel a padlóról (Portfolio)
Májusban a koronavírus okozta járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 98, a belföldi vendégek által eltöltötteké 86%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. Az összes vendégéjszaka
júl. 7
9:24
Indiában már húszezren estek a járvány áldozatául (BorsOnline)
Indiában meghaladta a 20 ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma ked
júl. 7
9:24
„Öregasszonyok írogatnak nekem, hogy el kellene törni a kezem, hogy fel kellene pofozni” – Molnár Anikó magára szabadította a poklot Gesztesi sírja miatt (Blikk)
Nem telt el még annyi idő Gesztesi Károly temetése óta, hogy biztonsággal síremléket lehessen emelni a nyughelye fölé.
júl. 7
9:25
Véleményt mondott a Jefferies a Richter csodakészítményéről (Portfolio)
A Richtert követő elemzőház, a Jefferies keddi gyorskommentárjában kiemeli, hogy a társaság készítménye, a Vraylar növekedése stagnált a járványügyi lezárás közepette, azonban az elemzők úgy vélekednek, hogy mindez nem trendszerű, és arra számítanak, hogy a növekedés folytatódik majd, ahogy az Egyesült Államok lakossága maga mögött hagyja a járvány
júl. 7
9:27
Megérkezett a kedd reggeli magyar koronavírus-adat (Portfolio)
Tizenhat magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést az elmúlt 24 órában, ezzel 4205 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Ekkora napi emelkedés utoljára egy hónapja volt, akkor 18 új beteget talátak. Az elmúlt napon nem hunyt el senki.
júl. 7
9:30
Iparunk a járvány alatt: több mint 30 százalékos beszakadás (Menedzsment Fórum)
Nagyon megsínylette a koronavírust az ipari termelésünk májusban.
júl. 7
9:30
Új szezon készül a Való Világból (Kreatív Online)
36 millió forint lesz a tét a tizedik évadban.
júl. 7
9:30
24 órás versennyel rajtolt a tájfutó idény (Sport365)
A magyar válogatott legjobbjai is képviseltették magukat a versenyen.
júl. 7
9:32
A Merci gyártója újra a Republicot választotta (Kreatív Online)
Meghívásos tenderen választották ki az ügynökséget.
júl. 7
9:33
Megjöttek a napi adatok: ennyivel emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon (Blikk)
Tizenhat újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4205-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 589, 2874-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 742. Az aktív fertőzöttek 39%-a, az elhunytak 60 %-a, a gyógyultak 47 %-a budapesti. 142 koronavíru
júl. 7
9:33
Tizenhat új beteg itthon, halálos áldozat nincs (Infostart)
Nőtt a gyógyultak és az aktív fertőzöttek száma Magyarországon.
júl. 7
9:33
Enyhén erősödött a forint reggelre (ProfitLine)
Enyhén erősödött a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi piacon kedd reggel a hétfő esti szintekhez képest.
júl. 7
9:33
Lefordultak az európai tőzsdék (Portfolio)
Lejjebb kerültek az irányadó európai részvényindexek kedden délelőtt, a járványügyi aggodalmak mellett az Európai Bizottság által közzétett előrejelzés is árnyékot vetett a részvénypiacok hangulatára, miután a tavaszi előrejelzéshez képest rontottak a növekedési kilátásokon. A magyar tőzsde is lejjebb került, a hazai blue chipek felemásan teljesíte
júl. 7
9:33
Magyarországon is vizsgálódhat az Európai Ügyészség (SzMo)
Annak ellenére tehetik meg, hogy Magyarország nem csatlakozott az Európai Ügyészséghez.
júl. 7
9:35
Súlyos a helyzet: Budapesten a legrosszabb a levegő Európában (Blikk)
en a nitrogén-dioxid-szint meghaladja a korlátozások előtti időszakét, ezzel a magyar fővárosban lett a legrosszabb a levegő Európában.
júl. 7
9:35
Távozik az egyik legnagyobb brit bank vezére (Portfolio)
Lemond António Horta-Osório, az egyik legnagyobb brit bankcsoport, a Lloyds Banking Group vezérigazgatója - írja a MarketWatch.
júl. 7
9:36
A járműgyártásunkat ütötte ki a legjobban a koronavírus (Privátbankár)
Az ipari termelésünk összességében 30,7 százalékkal csökkent májusban a járványhelyzet miatt.
júl. 7
9:36
Gyomnövény miatt műtötték meg a négyéves Tamást – felkavaró fotók (BorsOnline)
A felhőtlen kirándulás emléke rémálommá vált a fiatal pár és négyéves kisfiuk számára, ugyanis egy mérgező gyomnövény olyan komoly sérüléseket okozott a kis Tamásnak, hogy csak műtéttel lehetett segíteni rajta.
júl. 7
9:36
Fontos szabályváltozás jöhet a zebráknál: átírná a KRESZ-t a parlament (Pénzcentrum)
Készülőben van a Zebraminimum annak érdekében, hogy kevesebb baleset történjen a hazai gyalogátkelőhelyeknél. A KRESZ-módosításán már az ITM dolgozik. Az Országgyűlés gazdasági bizottsága is támogatja Székely Sándor képviselő
júl. 7
9:39
Majdnem az egész csapat fertőzött, nem játszhatnak az MLS-ben (Infostart)
A túl sok koronavírusos megbetegedés miatt az FC Dallas nem vehet részt az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) folytatásában, amely a pandémia miatti kényszerszünetet követően két nap múlva folytatódna.
júl. 7
9:39
Ödéma - Mi okozhatja? (WebBeteg)
Az ödéma számos betegség előrehaladott stádiumában megjelenhet. Gyakran előfordul szívelégtelenség, elégtelen veseműködés, májbetegségek és fertőző betegségek mellett is.
júl. 7
9:39
Megütötték a forintot (Portfolio)
Hétfő délelőttől kedd reggelig érdemi forintmozgást nem láttunk, az euróval szembeni jegyzések 352,5 körül ingadoztak, aztán kedden délelőtt hirtelen 354-ig ütötték a magyar fizetőeszközt különösebb hír nélkül. Elképzelhető, hogy ebben a nyári alacsonyabb likviditásnak is van szerepe a külpiaci hangulat romlása mellett. A régiós devizák közül a cse
júl. 7
9:39
Jobb, mint az eredeti: Csirkelasagne, a hagyományos olasz verzió egy kicsit másképp (Femcafe)
Készülj fel rá, hogy ebből az ételből mindenki repetázni fog!
júl. 7
9:39
Rózsaszín lett egy gleccser a globális felmelegedés miatt, aggódnak a kutatók (Femcafe)
Lehet, hogy szép, de ez nem túl jó hír.
júl. 7
9:39
Új megoldásokat találhatsz régi problémákra - Egymondatos horoszkóp: Július 7. (Glamour)
Mi vár rád ma?
júl. 7
9:39
ITM: a klímavédelmet és a gazdaságfejlesztést együtt kell érvényre juttatni (NRGreport)
A klímavédelem és a gazdaságfejlesztés egyszerre határozza meg a válságkezelés irányát - hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, az e-járművek vásárlását támogató pályázat sajtótájékoztatóján.
júl. 7
9:39
Lakatos Zsófia: “Az ember alapvetően jó, segíteni akar és képes az összefogásra” (Márkamonitor)
Restart Krónika címmel indított kisinterjú-sorozatunk folytatódik. Mai beszélgetőpartnerünk Lakatos Zsófia, az Emerald PR ügyvezető igazgatója, a Magyar PR Szövetség korábbi elnöke.   A kommunikációs szakmák többsége számára nagyon nehéz volt az idei tavasz, bár a médiafogyasztás jelentősen nőtt, de monetizálni aligha lehetett, nem sokat csilingelt
júl. 7
9:39
Megérkeztek az első képek a Samsung új csúcsmobiljáról! (GSMring)
A Galaxy Note20 Ultra a napokban futott egy kört az FCC-nél és most megérkeztek az első valós fotók is a mobilról. A dizájnnal kapcsolatban nagy meglepetés nincs, mivel a Samsung ukrán leányvállalata a múlt héten feltöltött a weboldalára néhány sajtóképet az eszközről. Kevesebb mint egy hónap van hátra a Note20 sorozat bemutatójáig, így sejthető vo
júl. 7
9:39
Tizenhattal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon (Demokrata)
4205-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, nincs új elhunyt.
júl. 7
9:39
Apró hiba a terméken, óriási hiba a gyártásban (newtechnology.hu)
Mérési hiba – példák, kérdések és válaszok a Zeiss szakembereitől A Zeiss budaörsi mérőszobájában néztük meg, milyen problémák merülhetnek fel egészen apró – szemmel nem látható – hibák következtében. A teljes gyártás lassabb és jóval drágább lehet néhány mikron eltérés miatt; vagy az elektromos motor zárlatossá és használhatatlanná válik, ha egyes
júl. 7
9:45
Megérkezett a friss magyar adat: egy hónapja nem volt ilyen sok új koronavírus-fertőzött (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt 24 órában 16 főnél azonosították a koronavírust Magyarországon. Ennyire sok új beteget legutóbb pont egy hónapja, június 7-án azonosítottak.
júl. 7
9:45
Ennek nem örülnek majd a fiatalok: Amerika be akarja tiltani a TikTokot (Blikk)
Az USA szeretné betiltani a Tiktokot, legalábbis erről beszélt Mike Pompeo külügyminiszter.
júl. 7
9:45
Annyi pénzt éget el a kormány a tűzijátékkal, amennyit a pártoktól szedtek be a járvány ürügyén (Alternatív Energia)
Bár a kabinet saját pártjától vonta el a legnagyobb összeget, a Fideszt érintheti legkevésbé fájdalmasan a támogatás megfelezése.
júl. 7
9:45
Ingatag talapzat - brossúramondatok az egyik legnagyobb magyar fesztiválról (Spa Trend Online)
Dokumentumfilmnek vagy kultúrtörténeti alkotásnak kevés, PR-műnek unalmas, emlékidézésre azonban alkalmas volt a Lesz VOLT.
júl. 7
9:45
20 milliós bírságot kapott a Raiffeisen, 10 millióst a CIB (Portfolio)
Az MNB összesen több mint 29 millió forint bírságot szabott ki a CIB és a Raiffeisen Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságaik miatt. A bankok számos gyanús ügyletet nem, vagy nem haladéktalanul jelentettek be az illetékes hatóságnak, nem megfelelően működtették belső ellenőrzési és inform
júl. 7
9:45
Trump ultimátumot adott a külföldi egyetemistáknak (ATV)
Külföldi diákok az ősztől nem tanulhatnak tovább olyan egyetemeken, amelyeken a koronavírus-járvány miatt csak online oktatás folyik; vagy elhagyják az Egyesült Államokat, vagy átiratkoznak személyes oktatást folytató egyetemekre - jelentette be hétfőn az amerikai bevándorlási hivatal (ICE).
júl. 7
9:45
Kulka János újra agyvérzést kap - a filmvásznon alakít stroke-os beteget (Femcafe)
A forgatókönyvíró beleírta szerepébe az agyvérzést.
júl. 7
9:45
Molnár Anikót kommentelők fenyegetik azért, mert rendbe tette Gesztesi Károly sírját (Life)
Molnár Anikót kommentelők fenyegetik azért, mert rendbe tette Gesztesi Károly sírját
júl. 7
9:45
Shia LaBeouf hatalmas mellkastetkót csináltatott egy szerep kedvéért – kép (Promotions)
Nagyon durva dolgot csinált a Transformers-filmek színésze.
júl. 7
9:48
Így lett Szoboszlai a koronavírus-szünet legnagyobb nyertese (Ripost)
Tusup is példának állította. Cserejátékos volt, az egész liga legjobbja lett. Előnyére fordította a csapást: amíg mások visszaestek, ő még inkább belehúzott a munkába.
júl. 7
9:48
Szívszorító balesetek Magyarországon: tényleg csak ennyi kell a tragédiához? (Ripost)
Alsóbélatelepen egy zenét hallgató fiatalt sodort el a vonat; amputálni kellett a lábát. Nagybörzsönyben a saját autójában lőtte fejbe egy vendége a helyi vadászt, Vértesszőlősnél pedig egy fán fennakadt siklóernyős alatt szakadt le az ág az őt menteni próbáló helikopter rotorjától. Mindhárom esetben fura balszerencse okozott bajt.
júl. 7
9:50
Novák Katalin: 2010 óta folyamatosan bővül a családtámogatások köre (Ripost)
A kormány két és félszer annyi támogatást ad a családoknak, mint tíz évvel ezelőtt.
júl. 7
9:51
Az új koronavírus-fertőzöttek legnagyobb része Borsod megyéhez köthető (Portfolio)
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében sokáig nem találtak új koronavírus-fertőzöttet, az elmúlt napokban azonban látványosan megugrott a szám. A mai 16 esetből 12-t itt találtak.
júl. 7
9:51
Koronavírus: tizenhat fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma (Life)
Koronavírus: tizenhat fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma
júl. 7
9:51
Négy hónapos csúcson a szójabab ára (Agrofórum)
Chicagóban és Párizsban is emelkedett az agrártermékek árjegyzése. Az Egyesült Államokban a búza 0,3 százalékkal, a kukorica 1,4 százalékkal, a szójabab pedig 0,8 százalékkal drágult. Európában bár a malmi búza jegyzésára kis mértékben csökkent, de a kukorica, a takarmánybúza és a repce ára emelkedett az optimista piaci hangulatban.
júl. 7
9:52
Megugrott a fertőzöttek száma Magyarországon: egy nap alatt 16 főt azonosítottak be (Ripost)
Szerencsére nincs újabb elhunyt.
júl. 7
9:57
Betiltanák a TikTokot az USA-ban (ATV)
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közölte: keresik a módját, hogyan tilthatnák be a TikTok nevű kínai mobilapplikációt – számolt be a 24.hu a Fox News interjújára hivatkozva.

Keresés