Nyitókép: Körkép.sk/KL Többnyire napos időnk lesz országszerte, napközben helyenként átmenetileg megnövekedhet a felhőzet. Elvétve futó záporok és zivatarok is kialakulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet elsőfokú hőségriadót adott ki a Bazini, a Szenci, a Galántai, a Dunasze
Csak a szerencsén múlott, hogy nem történt hatalmas baleset a Blaha Lujza téren. Az egyik, a Rákóczi úton várakozó autó fedélzeti kamerája rögzítette az esetet.
A kedvenc nyávogására figyelt fel egy ausztrál nő, aki hamarosan rájött, hogy a férje elindította a mosógépet, mégpedig az abban véletlenül benne maradt cicával.
Észak-Korea nem érdekelt újabb tárgyalásokban az Egyesült Államokkal, és felszólítja Dél-Koreát, hogy hagyjon fel a közvetítési kísérletekkel - jelentette ki Kvon Dzsong Gun, az észak-koreai külügyminisztérium amerikai ügyekért felelős részlegének vezetője kedden röviddel az amerikai különmegbízott szöuli látogatását megelőzően, amelynek célja a ho
Hajnalban és reggel még többfelé lehet eső, zápor, délkeleten zivatar is. Délelőtt aztán határozottan csökken a felhőzet, egyre többfelé süt ki a nap. Délután már országszerte napos, gomolyfelhős idő várható. A kezdetben még erős, olykor viharos északnyugati szél fokozatosan gyengül. 19 és 24°C között alakul a hőmérséklet, felfrissül a levegő. Szűn
A folsav a vízoldékony vitaminok (egészen pontosan a B-vitaminok) közé tartozik. Ez is magyarázza, hogy szervezetünk miért nem képes nagy mennyiségben sokáig elraktározni (egyes kutatások szerint májunk csak mintegy 3-5 hónapra elegendő mennyiséget tud eltárolni). A feleslegben bevitt folsav döntő hányada a vizelettel távozik.
Többet foglalkozunk a szüleinkkel, sokkal megfontoltabban költjük a pénzt, és új hobbikat keresünk, vagy a régieket elevenítjük fel, ha otthon kell maradnunk – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Marketing Műhelyének évente kiadott METU Indexéből. A több mint 600 fiatal megkérdezésével készült kutatás idén azt vizsgálta, milyen hatássa
Jolika néni segítője és Szilágyi István egykori menye is intézi a brutálisan meggyilkolt színművész síremlékét. Így könnyen lehet, hogy egyszerre két sírkő is készül.
Vilmos herceg és Harry külön utakon járnak akkor is, ha éppen adakozásról van szó. Kettéosztva a néhai Diana hercegné alapítványának pénzét, most már ők maguk dönthetnek arról, kin segítenek.
Csökkent tavaly a hazai haltermelés és az export is, a horgászok által kifogott és nekik eladott hal mennyisége azonban jelentősen nőtt - írta a Világgazdaság a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése alapján.
Csak pár centin és egy kis szerencsén múlhatott, hogy nem történt baleset a Blaha Lujza téren, amikor egy autós piros jelzésnél hajtott be a kereszteződésbe.
Elég jelentős üzemidőt facsarhatunk ki a Samsung Galaxy M szériájába érkező egyik új mobil akkumulátorából. Pár héttel ezelőtt hallhattunk a Samsung Galaxy M41-ről, akkor az érkezőfélben lévő készülékről azt pletykálták, Galaxy M51 néven kerül majd forgalomba. Most azonban nagyon úgy néz ki, hogy mégis M41 néven fog jönni a mobil. Legalábbis az ált
Több mint százezer hektáron, csaknem négyszázhatvan településen folytatódik a héten a szúnyoggyérítés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.
Politikai állóháborúvá merevedhet az Óbudai-sziget gátvitája. A kerület határozatban tiltja meg a terület beépítését, de a kormánynak is vannak ötletei.
Az Egyesült Államok egyik déli tagállamban, Arizonában hétfőn meghaladta a százezret az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, a floridai Miamiban pedig a járvány hétvégi fellángolását követően lezárták az éttermeket és a tornatermeket. Közben Kaliforniában egyetlen nap alatt több mint nyolcezer új fertőzöttet diagnosztizáltak.
Bár a közműhivatal rendületlenül vizsgálja a lakosság fűtési rezsijét, az elmúlt öt év során - Orbánék szája íze szerint - a tőzsdei mélyrepülések ellenére sem találtak okot a rezsicsökkentésre.
Súlyos vadászbaleset történt Nagybörzsönyben. Péntek délután a helyi erdész az elsődleges információk szerint két vendéggel indult személygépkocsival az erdőbe, ám menet közben az egyikük fegyvere elsült. A lövedék a vendéglátó fejében ért célba.
A Covid-19 rengeteg szektort megállásra kényszerített, a felhő iparág azonban látványos emelkedésbe kezdett. Ennek hátterében több tényező áll: az elaszticitás, skálázhatóság mind olyan tulajdonságok, melyek a technológiát alkalmassá teszik arra, hogy ne csak az IT innovációt támogassa, hanem válsághelyzetben is stabilitást, és egyben gyors reagálá
Az ötlet pofonegyszerűnek tűnik: egy online piactér, mely licit segítségével összehozza a fuvarozókat azokkal, akik szállítani akarnak. A két éve indult szolgáltatásra már most komoly piaci igény van. Nem véletlen, hogy a Hiventures Zrt. immár második körben is befektetett a cégbe.
A Honor bejelentette, hogy az Android 10 és az EMUI 10.0 frissítés a márka két korábbi, 2018-ban piacra dobott telefonjára, a Honor 10-re és a Honor View 10-re is elérhető. Az Android jelenlegi legfrissebb verziójával a készülékek kezelőfelülete is megújul, ami érinti többek között a kameraalkalmazást is. A telefon kijelzőjén ugyanis még az exponál
Gyorsabb eszközadat elérés segíti a tervezőket: 2020 június elején jelent meg az alkatrész- és eszközadatok elérését online lehetővé tevő Eplan Data Portal legújabb verziója. A portált mostantól egyedi módon az Eplan ePulse felhőkörnyezetbe integrálták. A villamos- és fluidtechnikai mérnökök a szükséges eszközadatok kiválasztása után közvetlenül to
Nem lehet egy év alatt felkészülni az Európai Unió Közös Agrárpolitikájára, amit az új környezetvédelmi előírások, azaz a Zöld Megállapodás szerint kell kialakítani.