Bár minimalizálták a tarvágások lehetőségét, valamint a védett Natura 2000 területeken folytatott fagazdálkodást, kérdéses, a hatóságok mennyiben tudnak majd ennek érvényt szerezni.
Míg a bankok közötti forintátutalások 2,6 százalékkal csökkentek éves összevetésben az első negyedévben, addig a forintszámlákról külföldre irányuló átutalások száma dinamikusan nőtt - írta a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank
Az infektológus főorvos szerint a külföldi nyaralás rejthet veszélyeket, a koronavírus ugyanis még mindig itt van köztünk, sőt, egyes országokban újra emelkedik az esetszám, de megfelelő védekezéssel még mindig sokat lehet tenni a fertőzés ellen.
A koronavírus továbbterjedése ellen, Olaszország kényszerkezeléssel, börtönnel és pénzbírsággal sújthatja a karantént megszegő fertőzötteket – írja az MTI.
Lelassította a koronavírus a költségcsökkentési céllal meghirdetett elbocsátásokat a Deutsche Banknál, de jó úton van a bank, hogy teljesítse idei pénzügyi terveit – mondta a bank pénzügyi igazgatója. Az elemzők mindenesetre 1,8 milliárd eurós veszteségre számítanak idén a társaságtól.
A megbízhatósági és ügyfél-elégedettségi felméréseken rendszerint élen végző Toyota az ügyfelek visszajelzései alapján minden évben az úgynevezett Ichiban kiválósági díjjal tünteti ki azon 45 európai márkakereskedőjét, akik a legjobbnak bizonyulnak az ügyfelek kiszolgálása terén saját országukban. Az idei magyar díjazott ismét a Kaposváron és Nagy
Bár Tom Holland felbukkanásával sosem látott erőre kapott a mozivásznon mindenki kedvenc hálószövő szuperhőse, sok rajongó szemében mégsem az MCU-hoz kötődő új Pókember mozik az utóbbi évek legjobbjai
Az elmúlt héten ismét egynapos rekordok dőltek meg az amerikai koronavírus-fertőzések számában a friss adatok szerint. Két állam és a főváros kivételével a szövetségi államok többségében nőtt a fertőzöttek száma.
Az OTP július 3-án 90 ezer darab saját részvényt vásárolt, a pénteki tranzakcióval együtt 52 milliárd forintot költött már a bank saját részvény vásárlásra ebben az évben.
Pintér Tenya és a nála huszonkét évvel fiatalabb Ilyés Jenifer szerelmének története majdnem egy éve kezdődött a színpadon, a karantén pedig még közelebb hozta egymáshoz a párt. A Nemzeti Lovas Színház alapítójának fejében már az is megfordult, hogy harmadszorra is megházasodna.
A jó ázsiai részvénypiaci hangulat a mi régiónk devizapiacain is érezteti hatását hétfő reggel és ezzel függ össze, hogy a forint is lendületesen kezdte a hetet.
Elijesztheti az ESG-befektetéseket kereső befektetőket Hongkongból a Peking által elfogadott nemzetbiztonsági törvény – mondta egy szakértő a CNBC-nek.
A bértárolást végző cégnél az élelmiszerek tételes átvizsgálása több napot vett igénybe, a problémás termékeket a szakemberek kivonták a forgalomból és megsemmisítésre utalták.
A C/2020 F3 (NEOWISE) üstököst a hajnali égen kapták lencsevégre Cered közelében, július 6-án. A szabad szemmel is látható égitest július 3-án érte el napközelpontját és július 23-án lesz legközelebb a Földhöz.
A Volánbusz valamennyi járatán augusztus 1-jétől gyorsabb és egyszerűbb lesz a kzlekedési mobiljegy applikációban megváltott menetjegyek, bérletek ellenőrzésének módja, az erre szolgáló QR-kód leolvasással – közölte a Volánbusz Zrt. hétfőn az MTI-vel.
A tengerentúli tőzsdék pénteken a hétvégi Függetlenség Napja miatt zárva tartottak, az Egyesült Államokban hétfőn a megszokott ütemben folytatódik majd a kereskedés. Ázsiában emelkednek az irányadó részvényindexek hétfőn, míg a kínai tőzsdék különösen jól teljesítettek, a sanghaji börze több mint 4 százalékot erősödött. A magyar tőzsde emelkedéssel
Májusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 2,8, naptárhatástól megtisztítva 2,1%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest, közölte a KSH. Ez már jóval kedvezőbb adat, mint a kijárási korlátozások időszakában látott 10% feletti visszaesés. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek
B. Nagy Réka, Ditke, Baluka, Jánosik Gergő és ZsDav neve talán nem cseng ismerősen a mai szülő- és tanárgenerációnak, pedig könnyen elképzelhető, hogy gyerekük, tanítványuk sokkal jobban ad az ő véleményükre, mint a felnőttekére. Az öt influencer a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő első vloggerversenyén vett részt, melynek során mind az ö