2020. július 5. vasárnap

júl. 5
13:00
Versenyt nyert, majd nagyot bukott a Kékszalagra is esélyes katamarán (Sport365)
Az MKB-Prospex-Team katamaránja Balatonfüred közelében állt fejre.
júl. 5
13:00
Nacsa Lőrinc ezt kérte a baloldali politikusoktól (ATV)
A Fidesz-KDNP a 2021-es központi költségvetés elfogadásával a válságos idők ellenére is biztosítja a 13. havi nyugdíj visszaépítését, megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét - mondta Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
júl. 5
13:00
Az euró bevezetéséért lobbiznak a szocik (Demokrata)
Az MSZP szerint Magyarországnak egyértelmű érdeke, hogy bevezesse az eurót és ezzel stabilizálja uniós tagságát.
júl. 5
13:00
Kevesebb búza lesz Európában (Demokrata)
Idén várhatóan mintegy 10 százalékkal kevesebb lágy búzát takarítanak be az Európai Unióban és Nagy-Britanniában.
júl. 5
13:06
A Nasa X-aktái: rejtőzködő csillagfalót találtak - Ez lenne a valós világvége? (Femcafe)
A szörnyeteg állítólag rohamosan közeledhet felénk.
júl. 5
13:06
Balázs Péter közel a nyolcvanhoz újra színésznek állna – interjú (BorsOnline)
Az ország legidősebb színházigazgatója egy ideje már nem vállal színészi szerepet, de a rendezésnek és a szinkronnak egyelőre nem fordítana hátat. Hónapokig nem látta unokáit, és ha szeretett városa, Szolnok igényt tart rá, akkor ő az utolsó percig segíti a kulturális életüket.
júl. 5
13:09
Fenntarthatóság: lemondanánk az autóról, mégsem tesszük (Infostart)
Reprezentatív felmérést készített a WWF Magyarország arról, hogy mely környezeti problémákat érzi a legégetőbbnek a magyar városi lakosság, kitől várják a megoldást, és ők maguk milyen új környezettudatos szokásokat vezettek be az életükbe.
júl. 5
13:12
Itt a mesterterv: ezzel lehetne megmenteni a budapesti turizmust? (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány nyomán szinte kiürültek a legnépszerűbb európai turistaközpontok, mint amilyen Amsterdam, Prága és Budapest is. Eltűntek az éjszakai tivornyák, de ezzel párhuzamosan rengeteg munkahely és vállalkozás is megszűnt.
júl. 5
13:12
Megtámadták a visszafoglalt líbiai támaszpontot (Demokrata)
Légicsapások érték a líbiai egységkormány erői által egy hónappal ezelőtt visszafoglalt kulcsfontosságú légi támaszpontot.
júl. 5
13:15
Összeférhetetlenségre derült fény az Ott-One-nál (Portfolio)
Az Ott-One Nyrt. igazgatósága egy július 3-ai, péntek esti sajtóinformációból arról értesült, hogy Martonicz Dánielnek, a társaság felügyelőnizottsági tagjának olyan üzleti tevékenysége van, amely a társaságban betöltött tisztségével megítélése szerint összeférhetetlen – közölte az Ott-One.
júl. 5
13:15
Verseny közben halt meg egy 20 éves kerékpáros Belgiumban (SzMo)
Niels de Vriendt hirtelen eszméletét vesztette.
júl. 5
13:18
Erős mandátumra lesz szüksége a magyaroknak a horvát parlamentben (HírTV)
Horvátországban előrehozott parlamenti választásokat tartanak vasárnap, a magyaroknak pedig erős mandátumra lesz szüksége a horvát törvényhozásban.
júl. 5
13:18
Továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában (Kripto Akadémia)
Az elmúlt napban 823 új fertőzéses esetet regisztráltak és 22 újabb haláleset történt - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács
júl. 5
13:18
Elütötték a világhírű kerékpárost, komoly következménye lett (ATV)
Két hét kihagyás vár a Giro d'Italia- és Vuelta a Espana-győztes kolumbiai országúti kerékpáros Nairo Quintanára, akit pénteken edzés közben ütöttek el.
júl. 5
13:18
Vajna Timi elárulta a tökéletes alakjának titkát (Promotions)
Kiderült a titok, de a rajongók nem fognak örülni neki.
júl. 5
13:18
Július hetedikén született az első erdőlyi fejedelem (Demokrata)
Négyszáznyolcvan éve, 1540. július 7-én született János Zsigmond, az első erdélyi fejedelem, II. János néven Magyarország választott királya.
júl. 5
13:21
Bemondta a gazdasági miniszter, mikortól nőhet a német gazdaság (Portfolio)
Rövidesen megáll a gazdasági visszaesés Németországban, és legkésőbb októbertől ismét elindul a növekedés - mondta a szövetségi kormány gazdasági minisztere egy vasárnapi lapinterjúban.
júl. 5
13:24
Arany Vonó-díjat kapott Roby Lakatos hegedűművész (Spa Trend Online)
A magyar művész virtuóz játékával, a zenei stílusok közötti váltás fenomenális képességével és a játék iránti szenvedélyével érdemelte ki az elismerést.
júl. 5
13:24
Fontos, hogy a horvátországi magyarok otthon érezhessék magukat (Demokrata)
Horvátországban előrehozott parlamenti választásokat tartanak vasárnap, a magyaroknak pedig erős mandátumra lesz szüksége.
júl. 5
13:30
Ilyen még nem volt a Nagyerdei Stadionban (Sport365)
Szombaton megérte kilátogatni a Dvsc pályájára.
júl. 5
13:30
Kordonnal kerítették el Gárdonyban a szabadstrandot (444.hu)
A helyiek attól tartanak, hogy a polgármester így akarja elérni, hogy a fizetős strandot használják a fürdőzők.
júl. 5
13:30
Továbbra sem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában, 105-en vannak lélegeztetőgépen (ATV)
Továbbra sem lassult számottevően a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, az elmúlt napban 823 új fertőzéses esetet regisztráltak és 22 újabb haláleset történt - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által vasárnap közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
júl. 5
13:30
Lezuhant egy repülőgép Miskolcon (Infostart)
Felszállás közben a földre zuhant egy vitorlázó repülőgép a miskolci repülőtéren vasárnap délelőtt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
júl. 5
13:30
Ezeket a dolgokat tilos felporszívózni - Kigyulladhat tőlük a gép (Femcafe)
Nagyon kényelmes dolog a porszívó, de ezzel sem lehet mindent.
júl. 5
13:30
Senki nem halt meg a koronavírus miatt az elmúlt napon Magyarországon (SzMo)
9 újabb fertőzöttet azonosítottak.
júl. 5
13:30
Döbbenet: a forró autóban hagyták a gyerekeket a kánikulában (Life)
Döbbenet: a forró autóban hagyták a gyerekeket a kánikulában
júl. 5
13:30
Újbóli növekedést várnak Németországban (Demokrata)
Rövidesen megáll a gazdasági visszaesés Németországban, és legkésőbb októbertől ismét elindul a növekedés.
júl. 5
13:32
Még mindig gyorsan terjed a járvány Ukrajnában (Demokrata)
Továbbra sem lassult számottevően a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, az elmúlt napban 823 új fertőzéses esetet regisztráltak.
júl. 5
13:36
80 kiló jéggel mentették meg az érdi férfi életét a rendőrök (BorsOnline)
Egy érdi társasház mélygarázsában talált rá egy ember egy autóban ülő, kormány
júl. 5
13:36
Fontos, hogy a horvátországi magyarok otthon érezhessék magukat (Demokrata)
Horvátországban előrehozott parlamenti választásokat tartanak vasárnap, a magyaroknak pedig erős mandátumra lesz szüksége.
júl. 5
13:39
Hatmillióan már kigyógyultak a koronavírusból (Portfolio)
Vasárnap délben 11,288 millió koronavírus-fertőzöttet tartottak számon a világon. A halottak száma elérte az 531 ezret, a gyógyultaték pedig a 6,075 milliót. A két legfertőzöttebb ország stabilan az USA és Brazília, a harmadik-negyedik helyen Oroszország és India osztozik.
júl. 5
13:39
Még mindig gyorsan terjed a járvány Ukrajnában (Demokrata)
Továbbra sem lassult számottevően a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, az elmúlt napban 823 új fertőzéses esetet regisztráltak.
júl. 5
13:42
Ezért ne hagyd semmiképpen a kocsiban a kézfertőtlenítőt (Ripost)
Veszélyesek lehetnek az autóban hagyott alkoholtartalmú kézfertőtlenítők – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára vasárnap.
júl. 5
13:42
Forró pillanatok: Így csókolja szerelmét Szinetár Dóra (Ripost)
Romantikus pillanatokat örökített meg a Jászai Mari-díjas színésznő. Úszik a boldogságban.
júl. 5
13:45
A diabéteszes neuropátia (WebBeteg)
A (poli)neuropátia a perifériás (környéki) idegeket érintő károsodás, mely általában nem önálló betegségként jelenik meg, hanem valamilyen anyagcsere-betegséghez - pl. cukorbetegséghez, alkoholizmushoz, vesebetegséghez, pajzsmirigybetegséghez, vitaminhiányhoz - társul, vagy valamilyen toxikus tényező okozza (gyógyszerek, kémiai szerek).
júl. 5
13:45
Nem lassul Ukrajnában a járvány terjedése (Portfolio)
Továbbra sem lassult számottevően a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, az elmúlt napban 823 új fertőzéses esetet regisztráltak és 22 újabb haláleset történt - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által vasárnap közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
júl. 5
13:48
Fontos információk, ha vízpartra vágyik (Infostart)
Mik a lehetőségek és a várható fejlesztések Budapesten, a Velencei-, a Tisza- vagy a Fertő-tónál?
júl. 5
13:57
Levágta férje péniszét egy nő Nigériában, mert zavarta, hogy második felesége is van (SzMo)
Ezentúl már nem kell ezzel foglalkoznia, mert jó időre börtönbe kerülhet. A helyi szokásokat ismerve még így járt a legjobban.
júl. 5
14:00
Ronaldo nem volt elragadtatva Maurizio Sarri tanácsától (Sport365)
Az arcára volt írva a véleménye.
júl. 5
14:03
Júniusban idén először nőttek a világpiaci élelmiszerárak (ProfitLine)
Júniusban idén először emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak a növényi olajok, a cukor és a tejtermékek drágulására.
júl. 5
14:06
Éveken keresztül fajtalankodott gyerekekkel apa és fia (BorsOnline)
A Nevada állambeli Reno városában őrizetbe vettek egy 44 éves férfit és annak 20 é
júl. 5
14:06
A kedvezőtlen időjárási körülmények betettek az uniós búzatermésnek (ATV)
A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt tavalyhoz képet idén várhatóan mintegy 10 százalékkal kevesebb kenyérliszthez szükséges lágy búzát takarítanak be az Európai Unióban és Nagy-Britanniában.
júl. 5
14:09
Goldman Sachs: nagyobbat zuhanhat idén az amerikai gazdaság az eddig vártnál (Portfolio)
Az eddigi 4,2%-ról 4,6%-ra rontotta az USA gazdaságának idei visszaesésére vonatkozó becslését a Goldman Sachs.
júl. 5
14:12
Német miniszter: legkésőbb októbertől ismét növekedik a német gazdaság (Infostart)
Rövidesen megáll a gazdasági visszaesés Németországban, és legkésőbb októbertől ismét elindul a növekedés - mondta a szövetségi kormány gazdasági minisztere egy vasárnapi lapinterjúban.
júl. 5
14:12
Szívinfarktust kapott verseny közben a húszéves kerékpáros (Life)
Szívinfarktust kapott verseny közben a húszéves kerékpáros
júl. 5
14:14
Tiltólistás ételek a szoptatás alatt (Life)
Tiltólistás ételek a szoptatás alatt
júl. 5
14:15
Gyomirtás vegyszerek nélkül (Köpönyeg)
A gyomok minden kertész életét megkeserítik, mivel sok-sok munka és pénz árán sem lehet őket végérvényesen, maximálisan...
júl. 5
14:18
Hogyan élik meg a gyerekek, mikor a családfő Amerika elnöke lesz? (ATV)
Amikor az Egyesült Államok új elnököt választ, egy család élete gyökeresen megváltozik: hirtelen a világ figyelmének középpontjába kerülnek, és részévé válnak Amerika történelmének. De vajon hogyan élik meg a család legkisebb tagjai azt a változást, amikor „apa” hirtelen az ország első számú vezetője lesz? A Hetek cikke.
júl. 5
14:24
A látogatók szeme láttára ölt meg egy tigris egy gondozót a zürichi állatkertben (444.hu)
Egyelőre vizsgálják, hogy fordulhatott elő, hogy egyszerre voltak a ketrecben.
júl. 5
14:24
102 évesen elhunyt a filmtörténet egyik úttörő fekete brit színésze (ATV)
Elhunyt 102 éves korában Earl Cameron, filmtörténet egyik úttörő fekete brit színésze, aki az elsők között szerepelt olyan mainstream filmekben, mint a James Bond, vagy a Ki vagy Doki?, de az Eredet vagy A tolmács című produkciókból is ismerhetik a nézők.

Keresés