Az Ott-One Nyrt. igazgatósága összehívta a társaság rendkívüli közgyűlését, amelyet korábbi vasárnapi közleményében egy felügyelőbizottsági tag összeférhetetlen üzleti tevékenységének megismerése okán előre jelzett.
Szakmai berkekben is vitatott az egyszülős- illetve a mozaikcsaládokban nevelkedő gyermekek váltott elhelyezése. Vannak, akik határozottan elutasítják, hogy bármi jó is származhat a gyereknek abból, ha egy hetet az egyik, egy hetet pedig a másik szülőnél él. Pedig a váltott elhelyezés mellett nyomós érvek szólnak - mondja az InfoRádió Családi hét c
A jövő hét elején lehűl, de aztán ismét melegszik az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az Mti-hez.
Éjszaka gyengén felhős, száraz idő lesz. Hétfőn napközben a többórás napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, néhol gyenge zápor lehet, majd késő délutántól, estétől északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és akkor egyre több helyen alakul ki zápor, zivatar.
Vezet az eddig koalícióban kormányzó, jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) az ellenzéki Szociáldemokrata Párttal (SDP) szemben a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon a leadott szavazatok 30 százalékos feldolgozottságánál - közölte a horvát választási bizottság.
Jövőre már ismét gazdasági növekedéssel számol a kormány. A Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak nyilatkozott.
Három megyében - Borsod-Abaúj-Zemplénben, Jász-Nagykun-Szolnokban és Hajdú-Biharban - okozott komoly pusztítást a vihar péntek délután - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (Okf) a honlapján.
Veszélyesek lehetnek az autóban hagyott alkoholtartalmú kézfertőtlenítők - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára vasárnap.
A vásárlókat a boltokban a koronavírus-járvány miatt maszkviselésre kötelező szabály lazítását tervezik több német tartományban - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.