2020. július 4. szombat

júl. 4
12:33
Kényszerleszállást hajtott végre a Ryanair egyik gépe 164 emberrel a fedélzetén - egy csecsemő is a repülőn volt (Blikk)
Kényszerleszállást hajtott végre a Ryanair egyik gépe pénteken.
júl. 4
12:33
Nincs egyetértés az úszók között, hogy kellenek-e most versenyek (Infostart)
Plagányi Zsolt edző szerint a járvány kiegyenlített versenyesélyeket teremthet, egyik nemzet sportolója sem nyert azon, hogy riválisai karanténban voltak.
júl. 4
12:36
A Szomszédok két sztárjával erősít az Újszínház (BorsOnline)
A közös megegyezéssel távozó Bordán Irén szerepeit veszik át a teleregény sztárjai.
júl. 4
12:36
Kilencszáznál is több új fertőzött Ukrajnában (Demokrata)
A legtöbb új esetet is az ország két legfertőzöttebb területéről jelentették.
júl. 4
12:39
Rekordkevesen jelentkeztek idén az egyetemekre (Menedzsment Fórum)
Dr. Fendler Judittal, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kancellárjával beszélgettünk az online oktatás tapasztalatairól, az egyetemek helyzetéről, és arról, hogy vajon miért esett vissza idén a felsőoktatási intézményekbe jelentkező diákok száma.
júl. 4
12:39
Kentaurbeszéd – Nádasdy Ádám: Londoni levél – A „hazai hivatal” (Alternatív Energia)
.
júl. 4
12:39
Fontos tetoválás került Majoros Hajnalka karjára (SzMo)
Majka felesége a második kisfia, Olivér nevét varratta magára.
júl. 4
12:41
Szünetel a határforgalom Lónyánál, a csanádpalotai átkelőnél több órás a várakozás (Alternatív Energia)
A Romániába tartóknak háromórás, a Magyarországra utazóknak kétórás a sor.
júl. 4
12:42
Matróznak öltözött Rubint Réka és Schobert Norbi (Life)
Matróznak öltözött Rubint Réka és Schobert Norbi
júl. 4
12:42
Indiában és Japánban is egyre rosszabb a helyzet (Demokrata)
A korlátozó intézkedések enyhítése óta ismét erősödik a járvány mindkét országban.
júl. 4
12:54
Amíg dolgozott, víz nélkül hagyta kutyáját az 51 fokos autóban (BorsOnline)
Tegnap 9 óra körül az Újpesti Állat- és Természetvédelmi Járőrszolgálat jelen
júl. 4
12:54
A baloldal most sem volt képes a nemzeti egységre (Demokrata)
A baloldal továbbra sem akar segíteni a járvány elleni harcban – hangoztatta Halász János.
júl. 4
13:00
A legnagyobb gólgépek az ezredforduló óta (Sport365)
25 játékos, aki a legtöbb gólt szerezte 2000 óta.
júl. 4
13:00
Banditák támadtak katonákra Mexikóban, tucatnyian haltak meg (ATV)
Banditák nyitottak tüzet három katonai járműre Mexikóban pénteken, ám rajtavesztettek: a katonák viszonozták a tüzet, és agyonlőttek 13 bűnözőt, míg közülük egy sem sebesült meg - adta hírül a mexikói hadsereg.
júl. 4
13:06
Kitálaltak a lottómilliárdosok: így sikerült elvinni a giganyereményeket (Pénzcentrum)
Ismét giganyereményért izgulhatnak a magyar szerencsevadászok, az Ötöslottón ezen a héten 1,38 milliárd forint keresi gazdáját. Nyilván mindenki erre hajt, más-más stratégiával. Megéri fix számokkal játszani, vagy a dátumokat ikszelgetni?
júl. 4
13:06
Kiakadt a DK: "Nem hagyjuk annyiban a Fidesz rombolását!" (ATV)
A Demokratikus Koalíció csatlakozik az “Élőlánccal a Hajógyári-szigetért!” kezdeményezéshez – közölte a párt.
júl. 4
13:06
„A hangod miatt kezdtelek el követni, de már csömöröm van a melleidtől” – A rajongóinak is sok Tóth Andi magamutogatása? (BorsOnline)
Nem lehet nem észrevenni Tóth Andi szépségét, ami évek óta foglalkoztatja a nagyér
júl. 4
13:09
Karácsony Gergely elárulta, miről nincs vita a kormánnyal (Infostart)
A zöldpolitikáról, a koronavírus-járvány hosszú távú hatásairól és a pártjaik közötti együttműködés lehetőségeiről is beszélgetett Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd társelnöke és Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő az Ökopolisz Alapítvány online nyári akadémiáján.
júl. 4
13:09
Árvizek és földcsuszamlások Japánban: 17 ember meghalt és sokan eltűntek (Kripto Akadémia)
Hazak dőltek össze, az ár kicsavart fákat sodort el. Sokan a tetőkön várták a mentőket.
júl. 4
13:11
Ismét több mint 900 koronavírus-fertőzöttet találtak egy nap alatt Ukrajnában (Kripto Akadémia)
Eddig 21 ezer 155-en gyógyultak meg, közülük 597-en az elmúlt napban. Az aktív betegek száma 25 ezer 295-re emelkedett.
júl. 4
13:12
Teljesen másképp kell számolni a kutyaéveket, mint ahogy eddig hittük (Ripost)
Megdőlt az az elmélet, hogy egy kutyaév hét évnek felel meg.
júl. 4
13:12
Friss pucér fotót mutatott magáról az 53 éves Pamela Anderson (Life)
Friss pucér fotót mutatott magáról az 53 éves Pamela Anderson
júl. 4
13:13
Megugrott az új fertőzöttek száma Indiában (Kripto Akadémia)
Egyetlen nap alatt 22 ezer 771 esetet regisztráltak. A japán fővárosban szombaton 131 új fertőzést jelentettek, így a fertőzöttek száma meghaladta a 20 ezret a helyi kormányzat szerint.
júl. 4
13:18
Premier előtti filmek a Cirko Film országos fesztiválján (Promotions)
A fesztiválhoz 22 mozi csatlakozott, a fővárosban a Cirko-Gejzír, Művész, Puskin, Tabán, Toldi és az Uránia Nemzeti Filmszínház.
júl. 4
13:21
Fábiánné Rozsnyói Katalin: amit gondolok, ki is mondom, aztán vagy tetszik, vagy nem (Infostart)
A sportág 29 meghatározó személyiségének a neve szerepel a Magyar Kajak-kenu Szövetség székházában június végén felavatott Arany Érdemérmesek márványtábláján, amelyet Fábiánné Rozsnyói Katalin leplezett le. Az olimpiai ezüstérmes versenyző, több olimpiai és világbajnok edzője mégsem annak örül igazán, hogy felkerült a neve a táblára – derült ki az
júl. 4
13:27
Tovább terjed a koronavírus, csődhullámok és leminősítések a nyomában (Portfolio)
A világon 11 049 505 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 524 677, a gyógyultaké pedig 5 849 347 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítése szerint.
júl. 4
13:29
Gyorsul a járvány Indiában és Japánban is (Portfolio)
Ismét felgyorsult a koronavírus-járvány terjedése Indiában és Japánban a járványügyi korlátozó intézkedések május végi-június elejei enyhítése óta.
júl. 4
13:30
A Fifa megbüntette az Arsenalt (Sport365)
Az angol klub szerződéskötések során más egyesületekre gyakorolt nyomást.
júl. 4
13:30
Friss kutatás: egy kutyaév nem egyenlő hét emberévvel (ATV)
Egy amerikai kutatás szerint egy egyéves kutya nagyjából egy 30 éves embernek felel meg.
júl. 4
13:30
Ezt a házat vette meg az Obama család, az árát ki sem tudja írni a számológép (Femcafe)
Nem spóroltak, luxus nyaralót vettek, aminek ha meghallod az árát, leesik az állad.
júl. 4
13:30
A baloldal most sem volt képes a nemzeti egységre (Demokrata)
A baloldal továbbra sem akar segíteni a járvány elleni harcban – hangoztatta Halász János.
júl. 4
13:32
Új program indul a magyar vállalatok támogatásáért (Demokrata)
A támogatás összege a beruházás értékének maximum fele lehet.
júl. 4
13:33
Szijjártó Péter: új program indul a magyar vállalatok támogatásáért (Infostart)
A nyerteseknek a beruházásokat pedig a következő két évben kell végrehajtaniuk.
júl. 4
13:33
Koronavírus: új programot indít a kormány a magyar vállalatok támogatásáért (Portfolio)
Két hónapnyi tárgyalás után sikerült megállapodnunk az Európai Bizottsággal, hogy összegkorlát nélkül adhatunk támogatást azoknak a magyarországi vállalatoknak, melyek ugyan veszteséget szenvedtek el a világjárvány miatt, de a munkahelyek megvédése érdekében legalább 560 millió forintnyi beruházást, fejlesztést hajtanak végre - jelentette be a Face
júl. 4
13:33
Nehéz nem az "ikrekre" figyelni Molnár Anikó szelfijén (Ripost)
Az egykori Nagy Ő-ről régen írtunk már, hiszen viszonylag visszavonultan él pomázi otthonában. Most éppen ott lőtt egy remek kis szelfit...
júl. 4
13:36
Így tudhatod meg, hogy honnan származnak az őseid - Csak a neved kell hozzá (Femcafe)
Kíváncsi vagy, hogy mi a vezetékneved jelentése, honnan származtak őseid és mivel foglalkoztak? Ezt most kiderítheted egyszerűen!
júl. 4
13:36
Telihold jön, és a Bak-Hold komoly feszültségeket hoz (Glamour)
De egyben lehetőség is a holdfogyatkozás időszaka
júl. 4
13:36
Karanténsorozat 12. rész – Gellei Imre: Bolla Bendegúz hasonló tehetség, mint Szoboszlai Dominik (BorsOnline)
Gellei Imre 23 találkozón dirigált a nemzeti legjobbaknak, és máig büszke a spanyolok és a svédek elleni 2002-es 1-1-re.
júl. 4
13:39
Harmadszor is Hamilton (Infostart)
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője futotta a leggyorsabb kört az idénynyitó Forma-1-es Osztrák Nagydíj harmadik szabadedzésén.
júl. 4
13:39
Milyen hatással van testünkre a stressz? (WebBeteg)
Attól függ, hogy a stressz mekkora megterhelést jelent szervezetünknek és hogy milyen károkat okoz, hogy rövid vagy hosszú távon vagyunk-e kitéve negatív hatásainak.
júl. 4
13:39
Ilyen egy romantikus nyári este a Margitszigeten a zenélő szökőkútnál (SzMo)
Nézzétek, milyen szépen ragyog a fényjátékban!
júl. 4
13:42
Kirúgták a fojtófogással viccelődő coloradói rendőröket (Kripto Akadémia)
A helyi megbízott rendőrfőnök felfoghatatlannak nevezte a fotókat. Elmondta, hogy a belső vizsgálat szerint ugyan a rendőrök nem követtek el bűncselekményt, de vétettek a tisztesség és az emberiesség ellen.
júl. 4
13:42
A szabadedzéseken verhetetlennek bizonyult Hamilton (Sport365)
Hamilton és a Mercedes a harmadból háromszor végzett az élen.
júl. 4
13:42
Osztrák Nagydíj: Hamilton és a Mercedes a harmadik szabadedzésen is az élen (HírTV)
A program 15 órától az időmérővel folytatódik.
júl. 4
13:42
Babos Tímea fürdőruhás fotót posztolt (Life)
Babos Tímea fürdőruhás fotót posztolt
júl. 4
14:00
Meztelen fotót posztolt a női Mma egykori szupersztárja (Sport365)
Gina Carano cseppet sem szégyenlős.
júl. 4
14:06
Baán László: ősszel Cézanne-kiállítás lesz a Szépművészetiben (Infostart)
A múzeum főigazgatója az InfoRádióban megígérte, mindent megtesznek az elmaradt egyiptomi és angol anyag bemutatásáért, most Dürer korával nyitnak.
júl. 4
14:06
Dizájnmaszk jár az egyéves Glamour előfizetés mellé + Bourjois szempillaspirál (Glamour)
Ez glamúros! Offline énidő, egyedi maszk
júl. 4
14:12
Szijjártó bejelentette: egyes vállalatok összegkorlát nélkül kaphatnak támogatást (ATV)
"A magyar gazdaság nem a kiszolgáltatottsághoz vezető nemzetközi hitelektől, hanem a magyar emberek munkájától lesz erős. Ahhoz, hogy a magyar emberek dolgozhassanak, munkahelyek kellenek. Munkahelyeket pedig vállalatok tudnak létrehozni, elsősorban azok, amelyek beruházásokat hajtanak végre." - olvasható Szijjártó Facebook-oldalán.
júl. 4
14:12
Hibrid hajtáslánc nélkül is megjelent az új Skoda Octavia RS (Autónavigátor)
Természetesen az továbbra is elérhető a limuzin és a kombi karosszériával egyaránt, amelyekbe már választható két, szimplán belsőégésű hajtáslánc is.

Keresés