Több lényeges adóügyi változtatásról is határozott az Országgyűlés, ezekről Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek nyilatkozva úgy fogalmazott: a vállalkozások és a magánszemélyek meglehetősen nagy csoportját érintik, és egyszerre szolgálják a versenyképességet, a gazdaság újraindítását és a visszaélések vis
A Zalaegerszeg fekete játékosát annyira felháborította saját táborának a viselkedése, hogy nem volt hajlandó pályára lépni. A klubigazgató megérti Katelariszt, de szerinte akkor sem hagyhatja cserben a csapatot.
Magyarországon az idén májusig 19,8 százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma, de ezen belül a felszámolási eljárások száma 24 százalékkal csökkent, a végelszámolásoké pedig 45 százalékkal nőtt - derül ki a Coface hitelbiztosító legfrissebb, az európai vállalkozások fizetőképességét vizsgáló elemzéséből.
Ez is kiderül az OTP Bank megbízásából a szeretlekmagyarorszag.hu-val közösen, májusban és júniusban, 777 (zömében nők, budapesti lakosok és szellemi foglalkozásúak körében) elvégzett, online felmérésből.
Elhunyt egy krónikus beteg, és kettővel, 4174-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.
Magyarországon az idén májusig 19,8 százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma, de ezen belül a felszámolási eljárások száma 24 százalékkal csökkent, a végelszámolásoké pedig 45 százalékkal nőtt - derül ki a Coface hitelbiztosító legfrissebb, az európai vállalkozások fizetőképességét vizsgáló elemzéséből.
Ítéletidő csapott le a Japánban lévő Yatsushiro településre, ahol nagy esőzés miatt kialakult földcsuszamlások és hatalmas árvíz tartja rettegésben a lakosokat. A helyi hatóságok tájékoztatása szerint 200 ezer helyi lakost evakuálni kellett.
Rekordszámú leminősítésről döntött az év első felében a Fitch, de még többet helyezett negatív kilátás alá, ami az év második felében leminősítések újabb sorozatát jelentheti.
Hatalmas érdeklődés övezte a COVIDEA pályázatot. Sokkal több kimagasló színvonalú ötlet és projektterv érkezett, mint amire számítottak, ezért úgy döntöttek, megduplázzák a támogatásukra fordítható keretet – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára.
Az "amerikai forradalom" eltörlésének szándékával vádolta a Black Lives Matter mozgalom támogatóit az Egyesült Államok elnöke péntek este a dél-dakotai Mount Rushmore mellett elmondott ünnepi beszédében, amellyel megkezdődött a július 4-i nemzeti ünnepi rendezvények sorozata. Donald Trump úgy fogalmazott: ennek a baloldali kulturális forradalomnak
Szinyei Merse Pál születésének 175. évfordulója és halálának centenáriuma alkalmából 10 000 Ft névértékű ezüst, valamint 2000 Ft névértékű színesfém emlékérméket bocsát ki az MNB 2020. július 4-én.
Bizottság jött létre a kormány támogatásával az országos autizmusstratégia megújításáért az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ) kezdeményezésére - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A versenyjogi- és munkajogi szabályok miatt nehezen halad a tárgyalás a britek kilépéséről az Európai Unióból – vélekedett a brexitfolyamatról Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense.
A fiatalabbak több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, a paradicsom és az eper a kedvenc, tarol a csirkehús, növekszik a halfogyasztás - derült ki a Fény Utcai Piac 2200 fős, hazai gyümölcs-, zöldség-, tej-, hal- és húsfogyasztási
Az európai hatóságok valós időben figyelték őket, majd a közelmúltban akcióba léptek: több tonna kábítószert és 80 millió eurónyi készpénzt foglaltak le.
A válság dacára a következő hónapokban 10,5 milliárd forint értékben 24 beruházást indítanak magyar vállalkozások Békés megyében, amivel újabb 4400 munkahelyet védenek meg - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szarvason, a Gallicoop Zrt. beruházásindító eseményén.