Hat újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4172 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, így 588-ra emelkedett az elhunytak száma, 2752-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 832 fő.
A világon 10 871 362 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 521 298, a gyógyultaké pedig 5 754 013 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítése szerint. Magyarországon továbbra is alacsonyak a számok, de több szomszédos országban ismét emelkedni kezdett a megbetegedések száma. A koronavírus-járvá
Egy igazi időutazásnak lehetünk részesei egy a fővárosi katasztrófavédelem YouTube-csatornájára feltöltött videónak hála, amelyben azt hasonlítják össze, hogyan is vonult egy tűzoltóautó 100 évvel ezelőtt, 1920-ban, illetve most.
Lemondott az Édouard Philippe vezette francia kormány - jelentette be pénteken a francia elnöki hivatal Párizsban, hozzátéve, hogy Emmanuel Macron államfő elfogadta a lemondást.
A Budapesti Értéktőzsde a második negyedéves forgalmi adatok alapján közzétette a likvid értékpapírok friss listáját. A négy blue chipen kívül továbbra is likvid részvény a 4iG, az Opus és a Delta Technologies is.
A világon 10 871 362 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 521 298, a gyógyultaké pedig 5 754 013 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítése szerint.
Hat újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4172 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, így 588-ra emelkedett az elhunytak száma, 2752-en
A lemondás bejelentése nem váratlan, miután Macron kormányátalakításra készült, „egy új csapatot” ígért, „új úton”, hogy új lendületet adhasson elnöksége utolsó két évének.
Kissé elhagyta magát a karanténban, ezért megcsappant az életenergiája. Singh Viki még azelőtt szeretné visszanyerni fittségét, hogy visszatérne a színpadra.
Szerdán fordulat állt be a zenész közműlopási perében: a védelem koronatanúja azt állítja, nem Galambozó Lajos építette a lakóparkot, ahol illegális áramlekötéseket találtak – számolt be az Indirekt.
A világon 10 871 362 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 521 298, a gyógyultaké pedig 5 754 013 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban a fertőzöttek száma még 10 694 288 volt, a halálos áldozatoké 516 210, a gyógyultaké pedig 5 480 394. A fertőzés 188 országb
A Philadelphia Flyers 23 éves jégkorongozója, Oskar Lindblomot korábban Ewing-szarkómával diagnosztizálták. A fiatal játékos, akinél befejezték a kemoterápiás kezelést, az eredményei alapján teljesen tünetmentes.
Rekordszámú, 23 475 könnyű- és komolyzenei rendezvényt tartottak országszerte az Artisjus statisztikái szerint tavaly. A 2019-es koncertekért 762 millió forint jogdíjat fizetett ki 9654 magyar szerzőnek a jogkezelő.
Angol nyelvű elemzést készített a 4iG-ról az Edison Investment Research annak apropóján, hogy változtak a társaságban a tulajdoni viszonyok. Az elemzésben található számok alapján szép jövő elé néz a magyar informatikai vállalat.
Angol nyelvű elemzést készített a 4iG-ról az Edison Investment Research annak apropóján, hogy változtak a társaságban a tulajdoni viszonyok. Az elemzésben található számok alapján szép jövő elé néz a magyar informatikai vállalat.
Kiesett egy kétéves kisfiú pénteken egy második emeleti ablakból Sóskúton – erősítette meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI értesüléseit.
A kedden indult határozott forinterősödés utolsó hulláma csütörtökön a kora délutáni órákban volt, azóta 351-351,5 között hullámzik az euróval szembeni árfolyam.
Tavaly január végétől megszűnt a Java SE 8 ingyenes frissítése, és a Java SE 11 sem használható ingyenesen üzleti célra. Tanácsok azoknak, akik még nem találtak megoldást. Hegedüs Tamás (IPR-Insights) írása.
Kiesett egy kétéves kisfiú pénteken egy második emeleti ablakból Sóskúton - erősítette meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI értesüléseit.
A filmügyi kormánybiztos nem tart attól, hogy járványügyi kockázatot jelentene a külföldi produkciók és filmes bérmunkák magyarországi újraindulása. Káel Csaba az Aréna vendége volt csütörtök este, az adást pénteken 18 órától hallhatják az InfoRádióban.
Ha jól készülnek fel az egészségügyi szakembereink, ha ők jól végzik a munkájukat, akkor nem lesz második hullám - jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádióban ma reggel. A miniszterelnök azt mondta a jövő évi büdzséről: nem lesz kolbászból a kerítés, de “áttörés” jellegű elemek vannak benne, és Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból.