2020. július 28. kedd

júl. 28
6:42
Az ELTE szerint megerősödött a pozíciója (Mínuszos)
Az ELTE Informatikai Kar idei felvételi eredményei a növekedésről, a felsőoktatási rendszerben elfoglalt pozíció megerősödéséről szólnak. Az átlagpontszám a tavalyihoz képest is emelkedett, immár 436 pont, programtervező informatikus szakon pedig az első két hely az ELTE-é. A most zárult felvételi eljárásban összesen 911 hallgatót vett fel az ELTE
júl. 28
6:44
Benyomul az állam helyére az egyház (Alternatív Energia)
Tovább emelkedett a felekezetek által fenntartott iskolák száma, az ilyen intézményekbe járó diákok aránya pedig megkétszereződött 2010 óta.
júl. 28
6:48
Ismerősei kizártnak tartják, hogy Weisz Fanni kibéküljön férjével (BorsOnline)
[lead_kep] – Fanninak iszonyatos erőbe tellett, hogy a nyilvánosság előtt is beis
júl. 28
6:48
Rékasi Károly koronavírus-gyanús tüneteket produkált (ATV)
A színész gyenge volt, fájt a tüdeje, így egyből tesztelt.
júl. 28
6:48
Színes aluljárókat készítenek Dunakeszin (Ripost)
Vidám és színes – Dunakeszin egyre többen járnak csodájára az élénk színekkel és mintákkal gazdagított gyártelepi aluljárónak. Vámos Robi rajzművészt kérte fel a helyi önkormányzat, hogy fesse ki az aluljárót.
júl. 28
6:50
Kim Dzsong Un: Észak-Korea nukleáris elrettentő erőinek köszönhetően nem lesz többé háború (BorsOnline)
Észak-Korea nukleáris elrettentő erőinek köszönhetően nem lesz többé háború, az
júl. 28
6:50
Otthonából élőzött a műsorvezető, közben a felesége pucéran surrant el a kamera előtt (Ripost)
Csak egy törölköző volt a fején.
júl. 28
6:52
„A gyermekeimet meg szeretném ölelni” - összetört a debreceni édesanya (Ripost)
Sokkos állapotba került a gyerekei elrablása után.
júl. 28
6:54
Az ELTE-n nem bízzák a véletlenre a tanévkezdést (Infostart)
Több forgatókönyvvel készülnek a Bölcsészettudományi Karon a járvány esetleges második hulláma miatt. Az Emmi viszont hagyományos tanévre készül.
júl. 28
6:54
Új-Zéland is felfüggeszti a Hongkonggal kötött kiadatási egyezményt (Kripto Akadémia)
Úgy véli, már nem bízhat a hongkongi igazságügyi rendszernek a Kínával szembeni függetlenségében.
júl. 28
6:54
Kalandozás a Peugeot tanulmányautók világában (Autónavigátor)
Habár most többnyire a közelmúlt tanulmányautóiból szemezgetünk, néhány korábbi példány is felbukkan majd, hiszen ezek a járművek egyidősek az autóiparral,
júl. 28
7:03
Minden lépés számít: Allianz World Run az SOS Gyermekfalvakért (ProfitLine)
Ötödik alkalommal startolt el az Allianz globális futóversenye július 8-án, amelyre idén a vállalat munkatársai a mozgást és sportot kedvelő ismerőseiket is meghívhatják. A versenybe a futás mellett jógával, saját testsúlyos edzéssel, illetve sok egyéb mozgásformával is lehet csatlakozni. A jótékony mozgás, a csapatszellemen és a fizikai jólléten
júl. 28
7:06
Hatévesen Instagram-profilt kapott Hódi Pamela lánya (BorsOnline)
Érdekes dologra bukkant a Bors az Instagramot lapozgatva, kiszúrtuk ugyanis, hogy Hódi
júl. 28
7:12
Koronavírus: 225 ezer új fertőzött egyetlen nap alatt (Infostart)
Hosszú idő óta 188 országban van jelen a fertőzés, sehol nem képesek legyőzni még.
júl. 28
7:12
Jöhet egy Frankenstein-trilógia Guillermo del Torotól? (Promotions)
Újra életre kelhet a klasszikus rémtörténet, ráadásul nem is akárhogy.
júl. 28
7:15
Hit Gyülekezete: végképp megváltozott a jobboldal véleménye (Alternatív Energia)
A gyülekezet előzőleg 2006-ban írt alá megállapodást a kormánnyal, amikor a miniszterelnököt még nem Orbán Viktornak, hanem Gyurcsány Ferencnek hívták.
júl. 28
7:15
10 film, amiért a főszereplők őrületes dolgot vállaltak be (Joy)
Egyes filmszerepekre a színészek rengeteget készülnek, és az élethű alakítások miatt képesek akár egészen új dolgokat kipróbálni.
júl. 28
7:17
Napsütéses időt hoz a kedd, akár 34 fokot is mérhetünk (Alternatív Energia)
Késő estére 20 és 25 fok közé csökken a hőmérséklet.
júl. 28
7:18
Rákasi Károly súlyos betegséggel küzd - Először koronavírusra gyanakodott (Femcafe)
A Barátok közt színésze a koronavírus tüneteit produkálta, ám kiderült, hogy más okozza a kínzó problémákat.
júl. 28
7:19
Leértékelt professzorok (Alternatív Energia)
Egy doktorandusz akár háromszor annyi pénzt kaphat havonta, mint a saját témavezetője, amennyiben „innovációs” területen kutat.
júl. 28
7:21
Új vezérigazgató a Tetra Pak kelet-európai divíziójának élén (HR Portál)
A Tetra Pak, a világ vezető élelmiszerfeldolgozással és csomagolással foglalkozó vállalata nemrégiben Guillaume Latourrette-t nevezte ki a kelet-európai régióért felelős ügyvezető igazgatóvá.
júl. 28
7:27
Kim Dzsong Un szerint Észak-Korea nukleáris elrettentő erőinek köszönhetően nem lesz többé háború (Kripto Akadémia)
„Országunk biztonsága és jövője örök időkre szavatolt lesz” – fogalmazott.
júl. 28
7:30
Amerikai filmsztárral erősíthet az újraindult székely aláírásgyűjtési kampány (Infostart)
Renée Zellweger édesanyja révén lehet érintett, ezzel a lehetőséggel próbálnak élni a kezdeményezők.
júl. 28
7:36
Erőszak a parkolóban – Autókon élte ki dühét az ózdi férfi (BorsOnline)
Gyakran érik erős érzelmek az embert, azonban nem szabad hagyni, hogy ezek magukkal sodorják. A pszichológus szerint, aki nem képes kezelni az indulatait, az segítségre szorul.
júl. 28
7:42
Az időjárás elrontotta a búzát, megdrágulhat a liszt (Privátbankár)
A jó minőségű, étkezési gabonát borsosabb áron adják, cserébe a sok gyenge minőségű olcsóbban mehet takarmánynak.
júl. 28
7:42
Ezer milliárd dolláros kilábalási tervvel álltak elő az Egyesült Államokban (Infostart)
Minden egyes amerikai felnőtt kap 1200 dollárt, de a munkanélküliek kasszáját összezárják.
júl. 28
7:42
Népszava: a hivatalosan közöltnél többe kerülhetett a Mátrai Erőmű megvétele (ATV)
Nem 17 milliárd 440 millió, hanem összesen akár több mint 75 milliárd forint közpénzbe kerülhetett, hogy az állami Magyar Villamos Művek megvásárolta a Mátrai Erőművet - írja a Népszava.
júl. 28
7:42
Mégiscsak ártalmas a tévézés (Mínuszos)
Egy új brit tanulmány megállapította, hogy a tévézéssel töltött idő napi két órára való korlátozásával megelőzhető az egészségkárosodás. A képernyő előtt töltött időt olyan betegségek kialakulásával hozzák kapcsolatba, mint a rák és a szív- és érrendszeri megbetegedések. A Glasgow-i Egyetem kutatása szerint akkor a legkisebb a kockázat, ha a napi t
júl. 28
7:42
Újabb 350 ezer forint értékű gyorssegélyt kaphat minden amerikai (Növekedés)
Az amerikai republikánusok hétfőn a szenátusban előterjesztették újabb, ezer milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagtervüket.
júl. 28
7:42
Nem romlik el az idő augusztus első hétvégéjén - Friss hírek 2020. július 28. 07:34 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/28/1210/
júl. 28
7:48
Baleset a Belvárosban, járdára zúgott egy autó - sérültek, dugó (Infostart)
Az Erzsébet hidat most el kell kerülni
júl. 28
7:48
Ukrajnában és Romániában egyaránt gyorsan terjed a koronavírus-járvány (HírTV)
Romániában egy hete folyamatosan ezer felett van az új fertőzések száma.
júl. 28
7:48
Nagydíj, nagy veszteség (Alternatív Energia)
Annak ellenére is rendezne idén második Forma-1-es versenyt a kormány, hogy a júliusi futamnál legalább 20 milliárd forint volt a bevételkiesés.
júl. 28
7:48
Ismét szexi bikinibe bújt VV Seherezádé – válogatás (Promotions)
A frissen felkapott Doja Cat narancssárga fürdőruhába villantott, míg Emily Ratajkowski hátulról mutatta meg magát.
júl. 28
7:51
Drágulhat a liszt, mert gyenge lesz az idei búza (Menedzsment Fórum)
A jó minőségű, étkezési gabonát borsosabb áron adják, cserébe a sok gyenge minőségű olcsóbban mehet takarmánynak.
júl. 28
7:51
Emelkedéssel zárt Amerika, Európában mérsékelt elmozdulással indulhat a keddi kereskedés (Portfolio)
Emelkedéssel zárták a hétfői kereskedést az amerikai részvényindexek, miután a befektetők abban bíztak, hogy hamarosan bejelenthetik az újabb ezermilliárd dolláros amerikai mentőcsomagot. Kedden az ázsiai tőzsdék többsége feljebb került, míg az arany árfolyama új történelmi csúcson is járt ma reggel. A határidős árfolyamok alapján mérsékelt elmozdu
júl. 28
7:51
Angelique Kerber visszatért egykori edzőjéhez (Sport365)
A korábbi világelső teniszező legutóbb 2017-ben búcsúzott trénerétől.
júl. 28
7:51
„El kellett búcsúznom a kórházi ágyon a kislányomtól” – mondta a magyar apuka (Ripost)
Családi vita miatt szurkálta össze unokatestvére Attilát egy parkolóban. A brutális támadás túlélője részletesen mesélt a történtekről a Ripost-nak.
júl. 28
7:53
Különösen trendi lett nagycsaládosnak lenni Magyarországon (Ripost)
Újabb segítséget kapnak a magyar emberek ahhoz, hogy gyermeket vállalhassanak – mondta a Magyar Nemzetnek Molnár Balázs.
júl. 28
7:54
Az amerikai republikánusok előterjesztették ezer milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagtervüket (HírTV)
A javaslatot előterjesztő Mitch McConnell szerint a csomagterv célzott és igazodik a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzethez.
júl. 28
7:54
Mutatjuk, mi törént a forinttal reggelre (ATV)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon kedd reggel.
júl. 28
7:55
Magyar alelnököt választott az európai diákszervezet (Ripost)
Az Európai Néppárt hivatalos hallgatói szervezete, a European Democrat Students (EDS) tanácsülésén újraválasztotta Czirkl Benitát alelnökének.
júl. 28
7:57
Többet tudunk a Mitsubishi jövőjéről, de nem lesz mindenki boldog (Auto Pult)
A Mitsubishi meglehetősen népszerű márka volt a kilencvenes évek Magyarországán: emlékezhetünk a sportos Coltra, a családi használatra is alkalmas Lancerre, de megemlíthetjük a „cápa” Galantot, vagy éppen a vállalkozók egyik kedvencét, a Pajerót is. A rali-világbajnokságról a közútra szökött Lancer Evo egyenesen legendás volt. Ehhez képest az Evo u
júl. 28
7:57
Sokkal fiatalabb szerelme miatt ölt a kamunagykövet (Ripost)
M. László a gyanú szerint több millió forintért mérgezte meg a saját nagybátyját és nagynénjét, előbbi el is hunyt. Ismerőseitől a Ripost úgy tudja, „az új asszonyra” kellett a pénz.
júl. 28
8:00
Meghaladta a 650 ezret a vírus halálos áldozatainak száma a világon (BorsOnline)
A világon 16 426 919 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálo
júl. 28
8:00
Szakértő: igencsak fel kell kötnie a nadrágot annak, aki utazást tervez (Infostart)
A legtöbb európai ország szigorított a járványügyi intézkedésein, a holland turisták például tömegével hagyják el Horvátországot – hívta fel a figyelmet az InfoRádió turisztikai szakértője.
júl. 28
8:00
Kim Dzsong Un: Észak-Korea nukleáris elrettentő erőinek köszönhetően nem lesz többé háború (HírTV)
Kim Dzsong Un szerint Észak-Korea fegyverkezési programja védelmi jellegű.
júl. 28
8:00
Szabad szemmel: már az unión múlik, hogy megfékezze az embert, aki joystickkal irányítja a gépezetet (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2020. július 28.
júl. 28
8:00
5 tipp, amivel egy vagyont takaríthatsz meg - Nem kell kiaprózni a vakációt (Femcafe)
Ha ezeket az apróságokat alkalmazod, akkor sokkal több pénz marad a zsebedben. Nem is gondolnád, hogy ilyen fatális hibákat ejtesz pénzügyeidben.
júl. 28
8:03
Napi horoszkóp július 28: a Bikák számára kellemes meglepetés adódik, a Mérlegeknek kitartóbbnak kell lenniük (Joy)
Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét üzentek!

Keresés