Az eurózona gazdaságai továbbra is veszélyben vannak a koronavírus-járvány miatt - mondta Fabio Panetta, az Európai Központi Bank igazgatósági tagja a La Repubblicának adott interjújában. Elmondta azt is, hogy nem látja szükségességét, hogy a bank változtasson kötvényvásárlási programján.
A Vietnam középső részén fekvő, remek strandjairól ismert Danangból körülbelül 80 ezer, javarészt helyi turistát „evakuál” a vietnami kormány, mert három helyi lakos koronavírustesztje pozitív lett – számolt be a Reuters.
A világ legnevesebb bortermelő vidékein is problémákat okoz, hogy a koronavírus miatt bevezetett vásárlási korlátozások, illetve a borexport visszaesése miatt nem tudnak mit kezdeni a felhalmozódott borral.
Eséssel zárták a pénteki kereskedést az amerikai részvényindexek, a hangulatra a járványügyi aggodalmak mellett az USA és Kína közötti feszültség is árnyékot vetett. Hétfőn az ázsiai tőzsdék többsége lejjebb került, míg az arany árfolyama új történelmi csúcsra emelkedett. Az európai tőzsdék közül a DAX tudott emelkedni, Európa más részein lejjebb k
Az Intrum veszi át a Magyarországról kivonuló SVEA követeléskezelő meglévő kintlévőségeit, mintegy 250 ezer kezelt tartozást. A követelések összértéke mintegy 19 milliárd forint, a portfólióeladást a KPMG koordinálta – közölte az Intrum.
Zuzana Čaputova az egyetlen szlovák élvonalbeli politikus, aki szót emelt a kormányzati szereplők plágiumügyeinek relativizálása ellen. Az elnök egyre inkább szélmalomharcot vív.
Mintegy 1,6 milliárd forintnyi kárt okozott a költségvetésnek egy bűnszervezet, amely az általános forgalmi adó megfizetése nélkül értékesített műszaki cikkeket belföldön - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
Az RTL Klub Híradója úgy tudja, 25 méter magasról egy 17 éves fiú zuhant le, aki két barátjával ünnepelt hajnalig a Salgótarjántól négy és fél kilométerre fekvő helyszínen.
Áfa megfizetése nélkül értékesítettek műszaki cikkeket belföldön, és tagállami értékesítés látszatával nagy összegű áfát igényeltek vissza jogosulatlanul.
Egy pillanaton múlt csak a tragédia a horvátországi Formula–4-es futamon. A vihar gyorsan elérte a pályát az autóverseny közben, az egyik hatalmas villám pedig Michl Oliver autójától pár centire csapott le.
Mark Zuckerberg, Bill Gates vagy Tim Cook mind dollár milliárdosok, de egyikük sem villogtat menő Rolexeket vagy más méregdrága karórákat. Az olcsóbb kiegészítőkkel, melyet gyakran más, nem éppen márkás ruhák mellé húznak fel a tech-milliárdosok, egyszerűen azt akarják üzenni, hogy sokkal fontosabb a praktikusság, mint a divat. A South China Mornin
Mióta a Marvel moziverzum részét képezi, új erőre kapott Pókember is. Eddig a Bosszúállók-mozik mellett két önálló filmet kapott a Sony-Disney kooperáció részeként a falmászó, de úgy tűnik, a harmadik
Egyre több magyarból válik prémium banki ügyfél, a jelek szerint nem okozott különösebb fennakadást a koronavírus-válság. Ugyanakkor egyre több a limitemelés a szolgáltatóknál, a „tagsághoz” havi szinten már legalább 400 ezres fizetés kell.