A koronavírus által generált események az utóbbi időszakban jelentősen megváltoztatták életünket. A legtöbb vállalat számára küzdelmes átalakítani és virtuális környezetben újjáépíteni a munkafolyamatokat. A válság minden iparágat és szervezetet különböző módon érintett: egyes helyeken a teljes leállást eredményezte, míg máshol korábban soha nem ta
Az uniós források is a gazdaság újraindítását és a munkahelyek megőrzését szolgálják – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program újabb támogatási szerződéseinek aláírásán.
Egyelőre kérdéses, hogy a 2021-es szezonban folytatódik-e Sebastian Vettel Forma-1-es karrierje, azonban a német biztos benne, hogy ha visszavonul, nem fog szakértőként dolgozni.
A főváros célja, hogy arra ösztönözze a tulajdonosokat, a nyári időszakban a turistáknak Airbnb formában, a tanév során pedig albérletként, diákoknak adják ki a lakásaikat – mondta a főpolgármester az InfoRádióban. A megkérdezett kerületi polgármesterek szerint az Országgyűlés által elfogadott szabályozás nem ad elég eszközt a kerületeknek a helyze
Párterápiára járni nem azt jelenti, hogy egy haldokló kapcsolatot akarunk megmenteni, hanem azt, hogy szeretnénk jobban megismerni és megérteni a másikat. Az Éva magazin összeállítása.
Nem a Mercedes tehet arról, hogy az elmúlt években dominált a Forma-1-ben – ezt mondja az istállót irányító Toto Wolff, aki ezzel együtt úgy érzi, a 2020-as idény „nem lesz sétagalopp” a címvédő istálló számára.
Alig több mint öt hónapja maradt azoknak a vállalkozásoknak, amelyek eddig elutasították az elektronikus fizetési módokat, hogy bevezessék azokat. 2021. január elsejétől ugyanis mindenkinek kötelező lesz elfogadnia ezeket a fizetési lehetőségeket, méghozzá összeghatár nélkül. Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatások Szövetségének elnöke szerint a le
A 25 méter magas Karancs-kilátóból zuhant a mélybe egy fiatal férfi vasárnap. A helyiek szerint a kilátó biztonságos, így valami különös dolog állhatott a tragédia hátterében.
A járvány kitörése óta fontos kérdés, hogy vajon a babák elkaphatják-e a koronavírus-fertőzést az anyaméhben. Egy most született amerikai kisbaba esete közelebb vitte az orvosokat ennek megválaszolásához, ám az eredmény meglehetősen nyugtalanító.
Vastagon fog a Gazdasági Versenyhivatal ceruzája, ha az online piacterekről van szó. A közelmúltban a GVH több súlyos, milliárdos nagyságrendű összeget is elérő bírságot szabott ki az online piactereken zajló magatartások miatt – gondoljunk csak a Booking.com B.V., valamint az Alza.hu Kft. és az Alza.cz a.s. ellen lefolytatott eljárásokra. E folyam
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 9,8 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Aegon Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztárra, elsősorban informatikai biztonsági, számviteli és adatszolgáltatási hiányosságok miatt, annak ellenére, hogy a feltárt jogsértések nem fenyegetik a pénztár biztonságos működését. Az Aegon pénztárnak fel kell mérnie és a meg
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/27/1202/
A szlovákiai autógyárak lassan kezdenek magukhoz térni a koronavírus okozta sokk hatása alól, a jövőt illetően azonban nagy a bizonytalanság. A nagyszombati üzem vezetése szerint fennállásuk óta ez volt a legnagyobb válság, és a veszteségeket idén már nem tudják pótolni. Egyelőre őszig vannak megrendeléseik.
A világon 16 201 176 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 647 910, a gyógyultaké pedig 9 360 046 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli adatai szerint.
Jelentős késésekre kell számítani a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon, mert a Nyugati pályaudvar bevezető szakaszán meghibásodott a biztosítóberendezés - közölte a Mávinform hétfő reggel az MTI-vel.
A koronavírus-járvány egyik legnagyobb - többek között pénzügyi - vesztese a kulturális élet. Közös érdekképviselet nincs, az állami támogatási rendszer pedig nem látható át könnyen.
Eséssel zárták a pénteki kereskedést az amerikai részvényindexek, a hangulatra a járványügyi aggodalmak mellett az USA és Kína közötti feszültség is árnyékot vetett. Hétfőn az ázsiai tőzsdék többsége lejjebb került, míg az arany árfolyama új történelmi csúcsra emelkedett. A határidős árfolyamok alapján mérsékelt elmozdulással indulhat a hétfői kere
Ismeretlen területre téved Sebastian Vettel, amennyiben 2021-ben egy középmezőnybeli csapatnál folytatja Forma-1-es pályafutását – mondja a német volt csapattársa, Daniel Ricciardo.
A címlapon elhelyezett, magyarul és lengyelül is olvasható üzenetben bátorítja az Index távozó újságíróit a legnagyobb lengyel független napilap, a Gazeta Wyborcza.
A nyugati országrészben általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, és ott csak elvétve lehet futó zápor - derül ki az Agrárszektor hétfői (2020.07.27.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre, de nem tudja vigyen-e magával gumicsizmát? Permetezne, de lehet, hogy lesz szél? Eljött a betakarítás ideje, de nem biztos ben
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője kötényt öltött, fakanalat ragadott, hogy a TV2 főzőshowjában bizonyítsa, hogy a konyhában is megállja a helyét. Dacára annak, hogy szinte semmi köze nem volt a gasztronómiához.
Bár elméletben az Amazon komoly feltételekhez köti az okoshangszórójához készített külső programok elfogadását, egy kutatói csapat azt tolt át a szűrőn, amit csak akart.
Több mint 1,3 milliárd tonna műanyagszemét fog felhalmozódni a szárazföldön és az óceánokban 2040-ig, ha a világ nem tesz lépéseket ennek megakadályozására – jelent meg a Science folyóiratban.
Ugrásszerűen megnőtt a kereslet a grilltermékek iránt a Praktiker áruházakban. A Praktiker évről évre egyre bővebb kínálattal reagál a növekvő igényekre, 2020-ban már csaknem 150 féle terméket forgalmaznak ezen a területen. „A grillszezon általánosan májustól kora őszig tart, ám idén a koronavírus világjárvány miatt az elmúlt évekhez képest hamar