2020. július 24. péntek

júl. 24
21:12
A felvételizők háromnegyedét felvették, a hallgatók több mint 80 százaléka állami finanszírozásban tanulhat (Portfolio)
A jelentkezők háromnegyedét felvették az egyetemekre, az ideihez hasonló magas arányban még soha nem kerültek be felsőoktatási intézményekbe a jelentkezők - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium pénteken. A felvettek négyötöde állami finanszírozásban kezdheti meg tanulmányait.
júl. 24
21:12
Rekordot dönthet ennek a hitelnek az igénylése idén: ezt keresik rengetegen (Pénzcentrum)
Várhatóan rekordokat dönt idén a diákhitel igénylők száma, akár 30 milliárd forintnál is több hitelt folyósíthat a Diákhitel Központ, köszönhetően a minden eddiginél kedvezőbb igénylési feltételeknek és a május 1-től elérhető
júl. 24
21:12
Erről beszélt Orosz Anna az Index-tüntetésen (ATV)
Amit most látunk, nem most kezdődött. 2014-ben az Origo, majd 2016-ban a Népszabadság, 2018-ban a Heti Válasz, 2019-ben a 168 óra sorsa mutatta a hatalom médiapolitikáját. Erről Orosz Anna, a XI. kerület momentumos alpolgármester beszélt a Karmelita Kolostor előtt.
júl. 24
21:12
A Disney megpecsételte a Star Wars, és az Avatar-filmek sorsát is (Promotions)
A Disney a koronavírusra hivatkozva teljesen felborította a következő évek premiertervét.
júl. 24
21:15
Avatar, Star Wars, Mulan, Top Gun, Pókember: több hollywoodi film premierjét is elhalasztották (SzMo)
Néhány óra alatt több szuperprodukció bemutatóját is későbbre tolták a hollywoodi stúdiók.
júl. 24
21:18
Csaknem 300 ezer új fertőzött egy nap alatt (HírTV)
A fertőzöttek és halálesetek számát tekintve továbbra is az Egyesült Államok az első.
júl. 24
21:21
Az Indexért és a sajtószabadságért tüntetnek Budapesten (Kreatív Online)
A tízezres tömeg Orbán Viktor irodája elé vonul, beszédet fognak mondani újságírók és politikusok is.
júl. 24
21:21
Litkey: minden ellenfelet komolyan kell venni (Sport365)
A többszörös Kékszalag győztes szerint erős lesz az idei mezőny.
júl. 24
21:24
Itt az új csúcs: soha nem volt még ilyen drága az arany (Portfolio)
A fokozódó amerikai-kínai feszültségek árnyékában emelkedett a mai kereskedésben az arany árfolyma. Egyre közelebb a 2000 dolláros szint, a határidős árfolyam ma új történelmi csúcson járt.
júl. 24
21:30
Ez történt az Indexnél (Demokrata)
Alig néhány hét alatt került a megszűnés szélére a leglátogatottabb hazai hírportál, köszönhetően annak, hogy a szerkesztőség tagjai egy gazdasági racionalizálási tervből politikai ügyet kreáltak.
júl. 24
21:33
Dupla panziófejlesztési támogatás járt Simicska Lajosnak (Alternatív Energia)
A Fidesz egykori pénztárnoka végül ugyanannyit kapott, mint Szatmáry Kristóf jelenlegi kormánypárti parlamenti képviselő.
júl. 24
21:33
Két Kolumbusz-szobrot távolítottak el Chicagóban (ATV)
Chicagóban két Kolumbusz-szobrot távolítottak el péntekre virradóra - jelentette aThe New York Times című lap.
júl. 24
21:33
Videón, ahogy egy 18 méteres, fej nélküli japán robot megteszi első lépéseit (SzMo)
25 tonnás lesz a hatalmas robot, amikor minden alkatrész a helyére kerül. A feje egyelőre még hiányzik.
júl. 24
21:39
Benedek Tibor előtt tiszteleg az Uvse az új címerével (Sport365)
A háromszoros olimpiai bajnok nevének kezdőbetűi és sapkaszáma is megjelenik az új logón.
júl. 24
21:48
Erről beszélt Hadházy Ákos az Index-tüntetésen (ATV)
Nincs olyan hatalom, amelyiket ne lehetne jobb belátásra bírni – erről Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő beszélt az Index-tüntetésen.
júl. 24
21:48
Hatalmas titkot őrzött sokáig Mel Gibson (Promotions)
Az Oscar- és Golden Globe-díjas színész nem akarta, hogy aggódjanak a rajongók.
júl. 24
21:54
Amerika első számú járványügyi tanácsadója Donald Trumpot dicséri a járványkezelésért (Portfolio)
Anthony Fauci, az amerikai allergológiai és fertőző betegségek országos intézetének igazgatója és a Fehér Ház járványügyi tanácsadó csoportjának tagja pénteken két interjúban is dicsérte Donald Trump amerikai elnököt a járványkezelésért.
júl. 24
21:57
Új szerződést kínál a 17 éves Ansu Fatinak a Barcelona (ATV)
Az FC Barcelona labdarúgócsapata mindenképpen meg akarja tartani Ansu Fatit és igen kedvező szerződést kínál a 17 éves csatártehetségnek.
júl. 24
21:57
Babafotót posztolt David Beckham, őrületesen aranyos kisfiú volt a sztárfocista (Femcafe)
Az biztos, hogy Beckhamről még soha nem láthattunk ilyen régi felvételt.
júl. 24
21:57
1,1 milliárd forintra pereli Elton Johnt a volt felesége, aki még a személyazonosságát is megváltoztatta (SzMo)
Renate Blauelnek súlyos pszichológiai problémákat okozott a Rocketman című életrajzi film.
júl. 24
22:00
Fekete-Győr András keményen beleszállt Orbán Viktorba az Index-tüntetésen (ATV)
A Momentum elnöke volt az Index-tüntetés utolsó szónoka. Fekete-Győr András emlékeztetett rá: Lázár János egykori miniszterelnökséget vezető miniszter egyszer azt mondta, hogy az első oldal, amit megnyit, az az Index. Fekete-Győr szerint az Indexnek sikerült az, ami másnak nem, vagyis hogy szekértáborokon átívelően mindenkihez, így fideszesekhez is
júl. 24
22:03
Toronymagas magyar fölényt hozott a koronavírus utáni első úszóverseny (Sport365)
A pénteki napot 6 arannyal zárták a hazaiak a Négy Nemzet Úszóversenyen.
júl. 24
22:15
Kicsavart fák, jégeső – megérkezett a vihar Magyarországra (Háziállat)
Tombol a vihar az ország délnyugati részén, sokfelé pusztít szélvihar és jégeső. Az Időkép radarfelvétele szerint a Barcstól egészen Keszthelyig eljutó heves zivatarokat felhőszakadás, jégeső és viharos széllökések kísérték. A szél több helyen ágakat tört le, fákat csavart ki. Barcson sorra csavarta ki a fákat a szél, Zalakomárból pedig jégesőt je
júl. 24
22:21
Megvan az első három forduló időrendje (Sport365)
Augusztus 14-én, 18:15-kor rajtol az Otp Bank Liga.
júl. 24
22:27
Már tavasszal elindulhat a Lánchíd felújítása – Ekkor érhetnek véget a munkálatok (Femcafe)
Szinte a híd egészét felújítják majd a 30 hónapon át tartó projekt során.
júl. 24
22:30
2040-re háromszorosára nőhet az óceánok szennyezettsége (SzMo)
Nemcsak mi, hanem az óceánok is belefulladnak a műanyagba 20 éven belül, ha nem változtatunk.
júl. 24
22:30
Most a mókusmajmoknál folytatódik a „baby boom” (Promotions)
Mókusmajom született a Fővárosi Állatkertben. A kis emlős szinte minden idejét anyja hátán, annak szőrébe csimpaszkodva tölti.
júl. 24
22:33
A világ legnagyobb víz alatti kutatóállomása épül a Karib-tenger mélyén (SzMo)
A tengerfelszín alatt 18 méterrel épül meg a Proteus névre keresztelt hatalmas laboratórium.
júl. 24
22:39
Szabad ország, szabad sajtó! - Ezrek tüntettek az Index mellett (Alternatív Energia)
"A független sajtóért nem elég tüntetni, elő is kell fizetni rá".
júl. 24
22:41
Többezres tömeg vonult a Karmelita kolostorhoz az Indexért - képek a tüntetésről (Alternatív Energia)
A Puskás Öcsi térről a Karmelita kolostorhoz vonultak, ahol beszédet mondott Orosz Anna, a Momentum alelnöke, Gulyás Balázs, a Magyar Hang publicistája, Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Fekete-Győr András, a szervező Momentum elnöke.
júl. 24
22:42
Meghalt a repülő autó, éljen a repülő autó! (KKV Magazin)
A szárnyas automobil évtizedeken át dédelgetett álma totális zsákutcának bizonyult, ám van helyette valami izgalmasabb, modernebb és életszerűbb. Vajon az óriásdrónok forradalmasítják a közlekedést, vagy megmaradnak mérnöki ujjgyakorlatnak?
júl. 24
22:45
Oroszországban folytatja a Liverpool védője (Sport365)
Lovren a Zenithez tart.
júl. 24
22:54
A pandémia újabb löketet adhat az ipar 4.0-nak (KKV Magazin)
A koronavírus-járvány okozta felfokozott digitalizációs igény újabb löketet adhat az ipar 4.0-nak, ehhez azonban elengedhetetlen a megfelelő technológiai partnerek egymásra találása. Ebben nyújt segítséget az Enterprise Europe Network hálózat, amely a partnerkereséstől az együttműködési megállapodás megkötéséig segíti a hazai kkv-kat a hazai és a n
júl. 24
23:03
"A Kékszalagot Keszthelytől visszafelé kell tudni megnyerni." (Sport365)
Petrányi Zoltán szerint mentálisan és fizikailag is be kell osztaniuk az energiájukat, ha meg akarják nyerni a versenyt.
júl. 24
23:03
Mégis életben van? Egy portugál nő állítja, hogy látta Madeleine McCannt (Femcafe)
Vajon tényleg igazat mond a szemtanú?
júl. 24
23:06
41 százalékkal nőtt a GLP globális bérbeadási tevékenysége az előző évhez képest (ProfitLine)
Világszerte kiemelkedő bérbeadási eredményeket ért el a GLP 2020 első felében: az elmúlt hat hónapban mintegy 8,9 millió négyzetméternyi terület bérbeadására kötöttek szerződést, ami több mint 41 százalékos növekedés az előző évhez képest.
júl. 24
23:42
Így szerezz forrást kezdő vállalkozásodhoz! (KKV Magazin)
Az induló cégek számára az egyik legnagyobb fejtörést a fejlődéshez szükséges megfelelő mennyiségű tőke bevonása okozza. Mivel egy vállalkozás érettségének különböző fázisaiban eltérő módon juthat pénzhez, fontos tudni, hogy a kezdeti szakaszban milyen lehetőségek állnak rendelkezésre. Az induláskor a leggyakrabban saját és európai uniós forrásokra

Keresés