Az ország nyugati felében több megyében másodfokú riasztásokat adott ki felhőszakadás, illetve zivatar veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délután. Az érintett területeken a következő órákban heves zivatarok lehetnek.
Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközkorábbi pályázati körökben lekötetlenül maradt, úgynevezett visszahulló forrásainak sorsáról döntöttek a közelmúltban a tagállamok képviselői az Európai Bizottság javaslata alapján.
Péntek reggel minden jogosultnak átutalták a számára megítélt kártérítés felét, az összeg hiányzó részét egy hónapon belül ugyancsak megkapják - jelentette be Horváth László miniszterelnöki megbízott a helyi szegregációs iskolaügyben tartott pénteki sajtótájékoztatóján, Gyöngyöspatán.
Az Mti-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint zivatarveszély miatt Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Zala megyére, míg felhőszakadás veszélye miatt Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést. A többi megyében elsőfokú riasztás van érvényben. Azt írták: a
Két nappal Dull Szabolcs, az Index főszerkesztőjének kirúgása után péntek délutánra több mint 70-en adták be a felmondásukat a legnagyobb online portálnál, a 90 fős szerkesztőségből. Bodolai László, a lapot tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke pénteken azt mondta, hogy zsarolás volt a szerkesztőség részéről, hogy vonja vissza
Ma délelőtt kísérték utolsó útjára Bogdán László. A négyszázfős faluban több ezer ember gyűlt össze, hogy végső búcsút vegyenek Cserdi polgármesterétől. A család kérését tiszteletben tartva – videó és fényképfelvétel készítését mellőzve – a SzabadPécs írásban számolt be a temetésről.
Az új kata-szabályok miatt több szakmai szervezet is tiltakozott, viszont a biztosítások értékesítésével foglalkozó függő és független ügynököket kifejezetten kellemetlenül érintik a módosítások. Mivel egy megbízónak számláznak, már 3 millió forintos éves bevétel fölött 40%-os adóval vágják nyakon a katás értékesítőket, ami elijesztheti a Covid-krí
Portfóliótisztítási stratégiájának megfelelően folytatja az állami feladatellátásához nem szükséges ingatlanok piaci értékesítését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV).
Korábban soha nem látott összefogás jött létre a funk/smooth jazz zenei szegmens szereplői részéről. Veres Mónika Nika, Csányi István, Zolbert, Peet és Görögh Dani is részt vettek a produkció létrehozásában.
A foglalkoztatottsági adatok máris a válság előtti szint közelébe kerültek a KSH váratlanul most közzétett adatai szerint. A számok a magyar gazdasági helyzet érdemi javulását mutatják, azonban egyelőre érdemes óvatosnak lenni: nem tudjuk, hogy miképp alakult a közfoglalkoztatás, a külföldi munkavállalás, és azt sem, hogy valóban minden munkanélkül
A jelentkezők háromnegyedét felvették az egyetemekre, az ideihez hasonló magas arányban még soha nem kerültek be felsőoktatási intézményekbe a jelentkezők - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium pénteken az MTI-vel. A felvettek négyötöde állami finanszírozásban kezdheti meg tanulmányait.
Az Ipma (International Project Management Associations) 2020-ban, a koronavírus okozta zűrzavaros esztendőben is meghirdette a 'Global Project Manager of the Year' versenyét. Az idei versenyen rekordszámú jelentkező indult, melynek első három helyezettjét a napokban hozták nyilvánosságra.
Két nappal Dull Szabolcs, az Index főszerkesztőjének kirúgása után péntek kora délutánra több mint 70-en adták be a felmondásukat a legnagyobb online portálnál, a 90 fős szerkesztőségből. Később ez a szám már megközelítette a 90 főt. Bodolai László, a lapot tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke pénteken azt mondta, hogy zsarol
Az ellenzéki pártok közti szorosabb együttműködés érdekében a V21 Csoport a nyáron vitaanyagot készít, amivel augusztus végén a nyilvánosság elé is lépnek.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken visszavonta a 65 év feletti egészségügyi dolgozók közvetlen egészségügyi betegellátás alóli mentesítésére vonatkozó utasításokat - jelentette be a tárca pénteki közleményében.
Nagy meglepetéssel szolgált a Renault autóértékesítés tekintetében főleg azok számára, akik az elmúlt időszakban csak a Tesla részvényének hajmeresztő grafikonjára figyeltek. Európában a francia autógyártó Zoe nevű teljesen elektromos autójából adtak el a legtöbbet 2020 első félévében, maga mögé utasítva ezzel a Tesla Model 3-at.
Régóta feszül egymásnak a két tábor: egyes szakácsok szerint mindenképpen meg kell mosni a baromfihúst, mielőtt elkészítjük, mások szerint viszont pont ezzel okozzuk a legnagyobb fertőzésveszélyt. Az igazságot most az amerikai szakemberek
Az Északi-sark rendkívüli felmelegedésére figyelmeztet a Meteorológiai Világszervezet, amely szerint az elmúlt hónapban a szibériai átlaghőmérsékletek 10 Celsius-fokkal haladták meg az átlagot, a rendkívüli hőhullám pedig hozzájárult az Északi-sarkkörön túl tomboló tüzekhez és az orosz partvidék jegének gyors ütemű olvadásához.
A politikai elemző, Török Gábor Facebook-bejegyzésében mondta el véleményét az Index körül kialakult helyzetről, gondolatait összesen 5 pontban összeofglalva.
Part menti algavirágzások akkor is előfordulhatnak kisebb területeken, ha az algák a tó nyílt vizében még nem jelentek meg nagy tömegben. Jelenleg is ez tapasztalható, de az időjárástól függően akár a tavalyihoz hasonló algásodás is kialaklukhat. A likebalaton.hu Somogyi Boglárkát, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudomán
Rendületlenül dolgozik a rendőrség azon, hogy a szabálytalanul közlekedőket kiszűrjék az utakról. Ennek részeként időnként előrukkolnak azokkal a videókkal, amelyekben
Estig a keleti tájakon is egyre többfelé befelhősödik az ég, éjszaka már nagyrészt erősen felhős, illetve borult időre számíthatunk. Szombaton is csak rövid felszakadozások lehetnek a felhőzetben. Estig főként a Dunántúlon és északon kell számítani zápor, zivatar kialakulására, majd kora estétől nyugat felől kiterjedtebb záporos, zivataros csapadé
Sem Szombathy Pál, az Index.hu Zrt. vezérigazgatója, sem Sztankóczy András, az igazgatóság tagja nem folytatja a munkát a cégnél azok után, hogy gyakorlatilag a teljes szerkesztőség felmondott.
Portfóliótisztítási stratégiájának megfelelően folytatja az állami feladatellátásához nem szükséges ingatlanok piaci értékesítését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV). Az ingatlanok között szerepel a korábban már többször aukcióra bocsátott egykori MÁV székház, egy Aquapark, de a kisbefektetőknek lakóingatlanokból álló portfóliót is kínálnak.
Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, illetve Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek távoztak, nyomukban még rengeteg kollégájuk adta be a felmondását.
Robotokkal szimulálják a rosszindulatú ágensek és a gyanútlan felhasználók viselkedését a közösségi hálózatban, mindezt pedig a Facebook valódi infrastruktúráján végzik majd, centiméterekre a valódi felhasználóktól.
Egy újabb sajtótermék vált az Orbán-rendszer áldozatává, miközben a Fidesz szedegeti a pénzutalványokat Brüsszelben. Drámai hangú közleményt publikált a Nemzetközi Sajtó Intézet