Az idei év legnagyobb sikereinek kétségtelenül az őrületes akciófilmek számítanak, ezt a mezőnyt pedig a Lionsgate is erősíteni kívánja. Idén nyáron debütál ugyanis a Rouge, amely már az első előzete
Szupercellás zivatar alakult ki a Bükk fölött, a zivataros területeken rövid idő alatt 10-12 fokot zuhant a hőmérséklet. Nyugaton is többfelé zeng az ég.
Az utóbbi években egyre nagyobb problémát jelent a szárazság, az aszály. Éppen ezért próbálnak meg minden lehetőséget kihasználni a hobbikertek, házikertek tulajdonosai is, hogy öntözni tudják veteményesüket. Azok, akik fúrt kúttal
Mára képes vakmerőségének gátat szabni, s a múlté már az egykor link Stohl Buci. 53 éves korára belátta, muszáj vigyáznia magára, felelősségteljes férj, édesapa és színész vált belőle.
Igazi nyári hangulatot csempészett ebbe a borongós reggelbe, és az biztos, hogy ott kicsit sincs hideg, ahol a fotó készült! A tálcán lévő finomságok pedig megérnek egy alapos szemrevételezést...
PannErgy részvényeket adott el a Cashline Befektetési Holding, az ügylet után a Cashline Befektetési Holding PannErgyben fennálló szavazati jogának mértéke az 5 százalékos küszöbérték alá csökkent.
A Ferrari riválisa cáfolják, hogy az olasz istállóhoz hasonlóan ők is veszítettek a motorerőből a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) tavalyi szabálypontosításai után.
Évente több mint 8,6 millióan vesznek igénybe Magyarországon valamilyen társadalombiztosító által finanszírozott orvosi ellátást. Aki hathavi egészségbiztosítási járulékkal tartozik, az elveszíti térítésmentességét, viszont közgazdászok
2010 nyarán, Budapesten nyitotta meg első hazai üzletét a Starbucks. Az elmúlt 10 évben a világhírű kávézólánc kultikus italkülönlegességeit, ízletes ételeit és egyéb szolgáltatásait már nem csupán a fővárosban élvezhetik a magyar vendégek. Az ország számos területén nyitott kávézókat a vállalat, hogy a kiváló minőségű frissítők felszolgálása melle
Magyarországon azok a feldolgozók, akik több mint 200 tonna almát dolgoznak fel, legkésőbb 2020. augusztus 1-ig kötelesek az általuk feldolgozandó gyümölcsmennyiség legalább 60 százalékát szerződéssel lefedni.
Az igazságügyi miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta: az Európai Tanács a rá nehezedő nyomás ellenére is a magyar és lengyel álláspontot vette át a jogállamiság kérdésében, ez hatalmas siker, ugyanakkor Varga arra számít, hogy ősszel egy minden eddiginél gátlástalanabb támadássorozat indul.
Kedden 350-ig erősödött a forint miután az MNB Monetáris Tanácsa a várakozásoknak megfelelően újabb 15 bázisponttal 0,6%-ra csökkentette az alapkamatot. Ezzel egy fontos lélektani határhoz ért a magyar deviza, a következő napok nagy kérdése az lesz, tud-e még tovább erősödni innen is. Közben az euró megállíthatatlannak tűnik, már 1,15 felett jár a
Csak a két sofőr lélekjelenlétén múlt, hogy nem lett tragédia az M4-esen, amikor egy idős sofőr a forgalommal szembe hajtott fel a pályára. A többi közlekedő fordított vissza egy idős férfit, aki a forgalommal szembe hajtott
A 12 éves Artemis Fowl, akinek a felmenői mind-mind briliáns bűnözők, erőt és ravaszságot is igénylő küzdelembe keveredik azokkal a nagy hatalmú, titokzatos tündérekkel, akik talán apja eltűnése mögöt