A Netflix saját gyártású sorozatai közül úgy gondolom, erre mindenképp érdemes időt szakítani. Miután az első részben megismertem a sorozat alapsztoriját (ami valós eseményeken alapul), felkeltette az
Az Oecd célként tűzte maga elé, hogy új, sokszor Beps 2.0-nak nevezett programjának keretein belül további lépéseket tegyen a globális adórendszer méltányos és igazságos átalakításáért két új, pillérként emlegetett adózási koncepció kidolgozásával. A program első pillére a digitális üzleti modellek jövedelmének megadóztatását tenné lehetővé, de aho
Az e-kereskedelmi szektor a koronavírus-járvány kereskedelemre gyakorolt hatásai miatt rakétaszerű növekedésre kapcsolt, éves szinten akár 25%-kal növekedhet a hazai online piac. Nemcsak a járvánnyal közvetlenül összefüggő piacok, mint az FMCG, vagy a műszaki cikkek online piaca erősödhet, de egyes prognózisok szerint a pharma, az építőipar és a B2
Az EU-s tagországok jelentős mértékű kárenyhítő csomagokat fogadtak el, Magyarország a harmadik legnagyobb intézkedéscsomagot állította össze - derül ki Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkárának előadásából.
Exkluzív interjút adott a Borsnak az a rendőr, akinek múlt hét pénteken éjjel sikerült elfognia a budapesti ámokfutót. Az autós kilenc piroson hajtott át később pedig az is kiderült, hogy sört is ivott.
376 ezren vannak az álláskeresők Magyarországon – derült ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat júniusi adataiból. Ez 51 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest.
A Mercedes-Benz folyamatosan bővíti a Plug-in Hybrid hajtással rendelkező EQ Power kínálatát. A vállalat kompaktautó-családjának két hibridmodelljét, a CLA 250 e Coupét és a CLA 250 e Shooting Brake-et is kizárólag Kecskeméten kezdték gyártani. Az első autót egy magyar tulajdonos várja. A Mojave-ezüst metál színű CLA 250 e Coupét dr. Palkovics Lász
Nem tekintettek még ennyire pesszimistán a nagyvállalatok a következő évükre, mint amennyire a koronavírus-járvány első hulláma után. A K&H nagyvállalati növekedési index értéke még sosem volt a negatív tartományban az elmúlt 7 évben, most viszont a legutóbbi negyedévben mért 6 pont helyett csak -2 ponton áll. A vállalatok saját kilátásaikat sokkal
Helybélieknek és turistáknak információkat és kedvezményeket kínáló városkártyát vezettek be Mórahalmon – közölte a Csongrád-Csanád megyei település önkormányzata. A kezdeményezés célja a helyi identitás erősítése mellett az évente a homokháti kisvárosba érkező csaknem félmillió vendég minél jobb kiszolgálása. A kártya virtuális változata webes reg
A bankok a legkülönfélébb módszerekkel próbálják magukhoz csábítani az ügyfeleket, hogy náluk vezessék számlájukat. Díjazzák, ha az ügyfél online nyit számlát, vagy díjmentes kártyhasználatot biztosítanak feltételek mellett
Szinte a totál ismeretlen tartományból érkezett a 2019-es, Yummy című belga horrorkomédia, és azt kell, hogy írjam, hogy egyből el is nyerte a tetszésemet eme kimondottan véres, de sok esetben viccesn
Nem ő az első nő, aki óriási dekoltázsával megbolondítja a férfiakat, de az biztos, hogy így senki más nem csinálja! A meredek kebeltrükkhöz valóban jól jön a hatalmas a méret...
Az albérletárak 10-15 százalékkal csökkentek, az Airbnb-tulajdonosok 10–20 százaléka pedig tönkremegy idén – mondta az InfoRádiónak az Mfor-Privátbankár ingatlanpiaci szakértője. Mester Nándor szerint a koronavírus-járvány és a rövidtávú szálláskiadás törvényi korlátozása együttesen óriási hatással volt az iparágra.
Az elmúlt hónapokban a televízió hangsúlyos szerepet játszott számos háztartás életében. A felhasználók több időt töltöttek közösen a képernyők előtt, és a választáskor is fontosabb volt, hogy a családban mindenkinek megfeleljen egy-egy tévéműsor. A Samsung a legfrissebb kutatásában arra volt kíváncsi, milyen új közönségszokások alakultak ki Magyar
A Coca-Cola HBC Magyarország május végén a magyar piacra Európában elsők között vezette be az otthoni, elviteles és munkahelyi fogyasztásra kínált Costa Coffee-t. Tekintve, hogy a felnőtt magyar lakosság 85%-a kávézik, fele pedig rendszeres kávészünetet tart a munkahelyén, a hazai piac vonzó és jövedelmező kávépiacnak ígérkezik. A vállalat 12 hónap
Egy hidegfront hatására egészen csütörtök reggelig még többfelé várhatók záporok, zivatarok az országban. Nem nyugszik meg ezután sem hosszabb időre időjárásunk, pénteken újabb viharok érik el hazánkat.
Azt túlzás lenne kijelenteni, hogy a koronavírus-válságból semmit sem éreztek meg a magyar gazdagok, de egy ilyen pandémia sem tudott megálljt parancsolni annak, hogy 6000 milliárd forint fölé emelkedjen a hazai privátbanki szolgáltatóknál kezelt vagyon. Ezek után nem meglepő, hogy az egy ügyfélszámlára jutó átlagvagyon is új rekordon van 135 milli
Mindenét elveszítette és kerekesszékbe kényszerült az 58 éves Lénárt Zoltán egy közlekedési baleset miatt. Állítása szerint az ügyet csak szabálysértésnek minősítették, amit képtelen elfogadni, így tovább harcol az igazáért.
Súlyos áradásokat okoz a hetek óta tartó monszuneső Kínában, valamint India és a szomszédos Nepál jelentős területein. Eközben Oroszországban katasztrofális helyzet alakult ki a minden korábbinál nagyobb pusztítást végző erdőtüzek miatt.
Az első félében a koronavírus-járvány hatására a járművek értékesítése visszaesett, ugyanakkor júniusban a használt járművek esetében már növekedés volt tapasztalható. Ez persze részben annak is betudható, hogy az emberek kisebb összeget tudnak járművásárlásra fordítani.
Egyelőre jóformán mindenki csak találgat, miért vette a kalapját hétfőn Barna Zsolt, s hagyta el az OTP-csoportot. Vannak azonban olyanok, akik nem zárják ki, hogy egyesek szemét csípte, mennyire megnőtt a befolyása a bankon belül.
Burka Szilvia marketing és online szolgáltatások igazgatói pozícióban folytatja pályafutását a barkácsáruházláncnál július 1-től. A szakember nem csak a Praktiker marketing csapatát irányítja, de az e-kereskedelmi üzletág vezetését is átvette. Marketingigazgatói pozíciót hozott létre a 20 áruházzal rendelkező Praktiker, amelyre Burka Szilviát kér
A magyar cégeknek erősíteniük kell a digitalizációt, és fejleszteni a kiberbiztonságot, amihez az állam segítséget nyújt a következő években – hangsúlyozta Kelemen Csaba, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (Itm) főosztályvezetője a Modern Vállalkozások Programban rendezett IT biztonsági online konferencián, kedden. Hozzátette, a piaci elemz
Nem kell eleve kizárni a Huawei-t az újgenerációs mobilhálózatok (5G) németországi kiépítéséből a szövetségi távközlési szabályozó hatóság (Bundesnetzagentur) vezetője szerint. Jochen Homann nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy olyan szabályozási rendszert dolgoztak ki, amelynek révén csak “megbízható” technológiát használhatnak az 5G-hálózatok üzeme