2020. július 21. kedd

júl. 21
11:53
A kormány kivezette az óriásplakátok után fizetendő adót (Kreatív Online)
Az önkormányzatok szabhatták ki a reklámhordozókra, ezt helyezte most hatályon kívül a kormányzat.
júl. 21
11:54
Szijjártó újabb támogatási programot jelentett be – ők kaphatnak pénzt (Piac és Profit)
Újabb támogatási program indul az exportáló magyar vállalatoknak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Facebook-oldalán.
júl. 21
11:54
Segítség a jogosítványra vágyó kisgyermekeseknek és fiataloknak (Infostart)
Ingyenes vezetéstechnikai tréningen vehetnek részt a csed-, gyed-, gyes-ellátásban részesülők és húsz év alatti fiatalok - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Mogyoródon, a Groupama tanpályánál.
júl. 21
11:54
Megdöbbentő számokat posztolt Orbán Viktor (ATV)
92 óra munka, 12 óra pihenés, 0 óra szórakozás – írta közösségi oldalán Orbán Viktor a maratoni uniós csúcstalálkozó után.
júl. 21
11:54
Szűz Máriaként pózol a várandós Nicki Minaj (BorsOnline)
Tegnap jelentette be Instagramján Nicki Minaj, hogy babát vár: sőt, a fotók szerint m
júl. 21
11:54
Éhgyomorra fogyasztott alkoholt a fiatal lány: holtan esett össze (Life)
Éhgyomorra fogyasztott alkoholt a fiatal lány: holtan esett össze
júl. 21
11:54
Greta Thunberg 1 millió eurót nyert egy díjjal, de az egészet környezetvédelmi szervezeteknek adja (SzMo)
A 17 éves klímaaktivista reméli, hogy így még több jót tud tenni a világnak.
júl. 21
11:54
Kilenc piroson hajtott át, 93 büntetőpontot kapott egy budapesti autós (Demokrata)
Akár ötször is elvehetnék a jogosítványát a 34 éves férfinak. Videóval
júl. 21
11:55
Felvásárolták a PC Gurut (Kreatív Online)
Az ikonikus hazai gémer magazin kiadási jogát mostantól az Esport1 gyakorolja.
júl. 21
11:56
Felemás a kép a vendéglátóiparban – mi lesz a cégekkel? (Piac és Profit)
Amíg egyesek megszűnnek, mások éppen a piacra lépést tervezik a járvány két hulláma között – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből.
júl. 21
11:57
Átlagon aluli szilvatermés várható (Háziállat)
A tavaszi fagyok és az aszály miatt átlag alatti szilvatermés várható.
júl. 21
11:57
Videóra vehette halálát a szörnyet halt ejtőernyősnő (Infostart)
Több mint ezer ugráson volt már túl a 38 éves nő, de Kaposújlakon az ernyője irányíthatatlanná vált, és egy fának cspódott.
júl. 21
12:00
Equilor: új csúcsra mehetnek a részvénypiacok, ha nem súlyosbodik a vírushelyzet (Portfolio)
Miközben a világgazdaság évtizedek óta nem látott visszaesést szenved el a koronavírus miatti gazdasági leállás miatt, a jegybankok továbbra is fenntartják a pénzpumpát, és plusz likviditást engednek a pénzügyi rendszerbe. A globális kilábalás a legoptimistább előrejelzések szerint V alakú lehet, de a felpattanás mértéke eltérhet a világ különböző
júl. 21
12:00
Dobrev Klára szerint Orbán Viktor hatalmasat bukott Brüsszelben (ATV)
Dobrev Klára szerint a maratoni EU-csúcson Orbán Viktor hatalmasat bukott, ugyanis – mint közleményében fogalmaz – a megállapodás aláírásához támasztott „komolynak tűnő” feltételei közül semmi sem valósult meg.
júl. 21
12:00
Kormánybiztos lett Wáberer György (SzMo)
A Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért lesz felelős a milliárdos üzletember.
júl. 21
12:00
Ősszel érkezik a mozikba az év legédesebb vígjátéka (Promotions)
Szeptember 10-től játsszák a mozik a Kerekes Vica főszereplésével készült, különleges látványvilágú romantikus vígjátékot, a HAB-ot.
júl. 21
12:00
Budapest csak akkor lehet sikeres, ha külső kerületei is azok (Demokrata)
Számunkra Budapest minden kerülete és lakója egyenrangú és egyformán fontos – hangsúlyozta Fürjes Balázs.
júl. 21
12:03
Orbán–Simicska: ötmilliós állami támogatással ássák el végképp az öt éve kiásott csatabárdot? (Alternatív Energia)
A Magyar Turisztikai Ügynökség által kiírt Kisfaludy-pályázat azért helyosztó is lehetett: Mészáros Lőrinc 17,7 milliárdot nyert.
júl. 21
12:03
Zimány Linda bikiniben mutatta meg bomba nyári alakját (Femcafe)
A gyönyörű modell nem igazán takargatta bámulatos idomait!
júl. 21
12:03
Kanye West szétalázta Kim Kardashiant Twitter bejegyzéseiben (Glamour)
Valami nagyon nincs rendben
júl. 21
12:06
Megvan a giga-nagy európai mentőcsomag - megszavazták! (ProfitLine)
Rendkívül hosszúra, 5 naposra nyúlt az EU csúcs, de nem hiába. Ma reggel sikerült megállapodniuk az európai gazdasági mentőcsomagról.
júl. 21
12:06
Ma 5 éve, hogy Gombos Edina fogta a bőröndjeit, és világgá indult (BorsOnline)
Ha újra kellene kezdenie, nem biztos, hogy elég bátorsága lenne hozzá.
júl. 21
12:06
44°C-os hőhullám tombol a portugáloknál (Köpönyeg)
Erre az időszakra azt mondani, hogy nyár azért erős túlzás lenne, bár naptár szempontjából helytálló a...
júl. 21
12:09
Túszul ejtette egy busz utasait egy fegyveres Ukrajnában (Kripto Akadémia)
A férfinél robbanószer is van. A rendőrség próbál tárgyalást kezdeményezni vele.
júl. 21
12:09
Átlagon aluli szilvatermés várható (TőzsdeFórum)
A tavaszi fagyok és az aszály miatt átlag alatti szilvatermés várható.
júl. 21
12:09
Túszdráma Ukrajnában: fegyveres férfi ejtette foglyul egy busz utasait (ATV)
Túszul ejtett egy buszt utasokkal kedden egy fegyveres férfi a nyugat-ukrajnai Voliny megyében lévő Luckban, a férfinél robbanószer is van - közölték ukrán híradások a rendőrségtől származó információkra hivatkozva.
júl. 21
12:11
Visszatértek a vásárlók a használt autók piacára (TőzsdeFórum)
Visszatértek a vevők a használt autók piacára.
júl. 21
12:12
Túszul ejtette egy busz utasait egy fegyveres férfi a Ukrajnában – robbantással fenyegetőzik (BorsOnline)
Túszul ejtette egy busz utasait kedden egy fegyveres férfi a nyugat-ukrajnai Voliny megy
júl. 21
12:12
Magához tért egy terület a járvány után (Infostart)
Visszatértek a vevők a használt autók piacára, júniusban már 11,5 százalékkal több használt autó tulajdonosváltását regisztrálták, mint egy évvel ezelőtt, és 66 százalékkal többet, mint áprilisban - közölte elemzésében a Használtautó.hu.
júl. 21
12:12
Több erdélyi megyében indít tanácselnök-jelöltet az Rmdsz (HírTV)
Idén nem a megválasztott megyei önkormányzati képviselők fognak maguk közül elnököt választani a megyei tanács élére.
júl. 21
12:12
Milliókra büntette Berki feleségét a GVH: Insta-reklámok miatt fizethet Mazsi (Pénzcentrum)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján Berki Renáta anélkül reklámozta egy kereskedő cég óráit a közösségi oldalán, hogy megjelölte volna a posztok fizetett jellegét. A bújtatott reklámozás tisztességtelen kereskedelmi
júl. 21
12:12
Vonzó, mégis elérhetetlen ez a nyitott Škoda (Auto Pult)
A Volkswagen csoport cseh márkájánál odafigyelnek a jövő szakembereire: a képzést olyan érdekes projektek keretein belül valósítják meg, mint például a Slavia koncepció létrehozása. A Škoda Slavia valójában nem más, mint egy Scala alapokra épített kétszemélyes spider.
júl. 21
12:12
A bolgár kormány megnyerte a parlamenti bizalmi szavazást (Demokrata)
Megnyerte a bolgár kormány kedden a 2017. májusi hivatalba lépése óta ellene tartott ötödik bizalmi szavazást is.
júl. 21
12:18
Túszul ejtette egy busz utasait egy fegyveres férfi a Ukrajnában, robbantással fenyegetőzik (BorsOnline)
Figyelem, felkavaró tartalom!
júl. 21
12:18
Szabadnapos rendőr mentett meg egy kisfiút egy cápától Floridában (Life)
Szabadnapos rendőr mentett meg egy kisfiút egy cápától Floridában - Videó
júl. 21
12:18
Jakab Péter: „Orbán kiharcolta: pénz a zsebben” (Demokrata)
Savanyú a szőlő Jakab Péternek.
júl. 21
12:21
Példátlan botrány a spanyol futballban a koronavírus miatt (Infostart)
Hétfő este, a másodosztály utolsó fordulójában elhalasztották a feljutás és a kiesés miatt is fontos Deportivo–Fuenlabrada mérkőzést, mivel a vendégcsapatnál 12 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak.
júl. 21
12:21
Ötmilliós állami támogatást kapott Simicska Lajos panziója (444.hu)
Pedig most van öt éve, hogy Orbán Viktor és Simicska Lajos összevesztek.
júl. 21
12:21
Harry Styles új stílusától dobtunk egy hátast, és tuti, hogy te is fogsz! (Joy)
A világsztár egy 9 éves álmát váltotta valóra azzal, hogy bajuszt növeszett. De nem ám akármilyet! Hogy Harry Styles így is jó pasi -e? Erre nem tudnánk egyértelmű választ adni...
júl. 21
12:24
Van, ahol az államtól kap kárpótlást a turizmus (Piac és Profit)
Kárpótlást kapnak az államtól a cseh szállodák a koronavírus-járvány idején őket ért veszteségekért - döntött hétfő este a cseh kormány.
júl. 21
12:24
Fürjes: Budapest csak a külső kerületeivel együtt lehet sikeres (ATV)
Budapest csak akkor lehet sikeres, ha külső kerületei is azok - jelentette ki a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára kedden a XVI. kerületben.
júl. 21
12:24
Élelmiszeripari termékek kereskedésével csaltak áfát (Agrofórum)
Több milliárd forint áfát csalt egy Budapest és Győr környéki cégeket irányító bűnbanda élelmiszeripari termékek kereskedésével, a gyanúsítottak közül a Budai Központi Kerületi Bíróság öt embert letartóztatott - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az Mti-t.
júl. 21
12:27
Gattuso már a Barcelona összecsapás előtt ajándékot kap?! (Sport365)
Ez aztán plusz motiváció lehet.
júl. 21
12:27
A veszély valós: Tóth Gabi belátta, az emberek félnek a vírustól (Ripost)
Gabi fantasztikusan érezte magát a hétvégi koncertjén, amire csak bátortalanul érkezett a közönség. Az emberek többsége még nem mer igazán bulizni.
júl. 21
12:27
Dzsudzsák Balázs továbbra is kivár (Ripost)
Cipruson a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányáról cikkeznek.
júl. 21
12:27
Életveszélybe került a 6 éves kislány, miközben családjával kirándult (Ripost)
Majdnem megfulladt a gyermek, miután beleesett a mély tóba.
júl. 21
12:27
A Politico szerint Orbán Viktor nem túsz többé (Ripost)
Nem felvizezték, hanem törölték a „jogállamisági” mechanizmus szövegrészt az EU-csúcson a dokumentumból, Orbán Viktor „nem túsz többé” – írta a Politico uniós forrásokra hivatkozva a Európa Tanácsban született kompromisszumról.
júl. 21
12:30
Racing Point: A riválisok hibáztak, hogy nem másolták le a Mercedest (F1világ)
A Racing Point Forma-1-es csapatát irányító Otmar Szafnauer szerint a rivális csapatok hibát követtek el azzal, hogy nem kezdték el lemásolni a Mercedes versenyautóját.
júl. 21
12:30
Meghackelte a hódmezővásárhelyi önkormányzat rendszerét egy férfi, eljárás indult ellene (Portfolio)
Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség egy helybéli férfival szemben a hódmezővásárhelyi önkormányzat informatikai rendszerét ért támadás ügyében - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.
júl. 21
12:33
"Az előnyünk abból adódik, hogy tele vagyunk fiatalokkal" - Győrffy Alexandra (Sport365)
Az Érd női kézilabdacsapatának új kapusa nagyon bizakodóan tekint a következő szezon elé. - Exkluzív interjú

Keresés