A Márkamonitor május elején Koronavírus Krónika címmel kisinterjú-sorozatot indított. A legkülönbözőbb szektorokban dolgozó kollégákat kérdeztük arról, hogyan érintette a cégét és az iparágát a pandémia, és ő maga milyen tanulságokat vont le az elmúlt hónapok mindent felforgató eseményeiből. A kisinterjú-sorozat nyáron is folytatódik, de már Restar
Július 11-től látható az HBO GO-n és az HBO-n az Oscar-díjra jelölt Stephen Frears (Egy házasság helyzete, Egy nagyon angolos botrány, A legharsányabb hang) rendezésében készült Kvíz című minisorozat,
Az OTP július 20-án 30 ezer darab saját részvényt vásárolt, a hétfői tranzakcióval együtt 57,93 milliárd forintot költött már a bank saját részvény vásárlásra ebben az évben.
Magyarországnak és Lengyelországnak nemcsak komoly pénzösszegeket sikerült szereznie, hanem megvédte nemzeti büszkeségét az európai uniós csúcson - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a keretköltségvetésről és a gazdasági mentőcsomagról szóló négynapos tárgyalások után, kedden Brüsszelben.
Zivatarveszély miatt másodfokú figyelmeztetést adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Vas és Győr-Moson-Sopron megyére keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat (Omsz).
Korábban ő maga tette meg a jogi lépéseket kisfia balesete kapcsán, L.L. Junior viszont ma már abban reménykedik, Csilla nem kap a börtönbüntetést. A zenész fia érdekében is a legjobbakat kívánja volt feleségének.
„Azt kívánom minden magyarnak, soha ne legyen kevésbé sikeres reggelje, mint a mai” - mondta a miniszterelnök azután, hogy az uniós vezetők megállapodtak az EU hétéves keretköltségvetéséről és a gazdasági mentőcsomagról.
A Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (MAKISZ) új, az ágazattal kapcsolatos törvény megalkotását sürgeti, így a jelenlegi kusza és hiányos jogszabályi, valamint intézményi környezetet egy átlátható, egységes szabályozás váltaná fel. Bódizs Kornél, a szervezet elnöke a Portfolio-nak arról beszélt, a lépést nem lehet
Mivel lehet megszólítani a tehetős és igényes vásárlókat? A testreszabási lehetőségek szélesítésével – gondolja számos gyártó. A Lamborghini sem maradt tétlen, ezúttal az idén bemutatott nyitható tetős Aventador SVJ-ből készítettek egy különleges szériát. Az SVJ Xago Edition még több is annál, mint amire a név utal: nem csupán egy speciális kivitel
Te hiszel a kabbalákban? Akkor csak figyelj! Nem mindegy, hogy melyik kezeden és ujjadon hordod a gyűrűd, hiszen befolyásolhatja vágyaid beteljesülését.
Az eddigi részvényszerzési kedvezmények mellé egy harmadik pillérrel egészíti ki munkavállalói részvényprogramját az SAP 2020 júniusától. A társaság előrejelzése szerint a járványhelyzet után még fontosabb lesz a munkavállalói élmény szerepe a toborzásban és megtartásban.
A keddi piacnyitás után felpattantak az irányadó európai részvényindexek, miután a befektetők kedvezően fogadták az uniós csúcson elért megállapodást. A keddi piacnyitástól távolodva a kontinens börzéi továbbra is emelkednek, a hazai részvényindex felfelé kapaszkodik, a blue chipek felemásan teljesítenek.
A terézvárosi rendőrök keresik azt a férfit, aki a gyanú szerint a belvárosban ellopott egy tévét, majd kézben vitte végig, szinte az egész városon – írja a Police.hu.