2020. július 20. hétfő

júl. 20
20:09
Fontos esemény lesz a héten - Csütörtökön eldől az érettségizők sorsa (Femcafe)
Már csak hármat kell aludni, és minden kiderül.
júl. 20
20:09
Riasztás: kedden ismét lecsap a vihar (SzMo)
Az ország több részén lesz komoly zivatar.
júl. 20
20:18
Dobrev Klára: Magyarország soha nem kapott olyan kevés uniós pénzt, mint amennyit most fog (ATV)
Folytatódik az uniós csúcs és a 7 éves költségvetés körüli vita. Orbán Viktor a holland miniszterelnökkel szembeni ellenérzéseinek adott hangot, kifejezve, ha nem születik megállapodás, az a "holland fickó" hibája lesz. A miniszterelnök azt is megjegyezte, hogy a jogállamiságot elutasító országoknak távozniuk kell az Unióból. Dobrev Klárát, a DK EP
júl. 20
20:21
Egy legendával kevesebb a spanyol élvonalban (Sport365)
Cazorla a katari al-Szaddhoz szerződött.
júl. 20
20:21
Teljesen meztelenül állt ki a rendőrök elé egy nő az amerikai tüntetésen, a net hőse lett (SzMo)
Az egyenruhások alapján nem igazán tudtak mit kezdeni a pucér tüntetővel, aki halálos nyugalommal nézett velük farkasszemet. Tettével és bátorságával a többi tüntetőt és a netezőket is lenyűgözte.
júl. 20
20:27
Dobrev Klára: Magyarország soha nem kapott olyan kevés uniós pénzt, mint amennyit most fog (ATV)
Folytatódik az uniós csúcs és a 7 éves költségvetés körüli vita. Orbán Viktor a holland miniszterelnökkel szembeni ellenérzéseinek adott hangot, kifejezve, ha nem születik megállapodás, az a "holland fickó" hibája lesz. A miniszterelnök azt is megjegyezte, hogy a jogállamiságot elutasító országoknak távozniuk kell az Unióból. Dobrev Klárát, a DK EP
júl. 20
20:27
Jobb, ha melegen öltözöl - Ilyen idő lesz kedden (Femcafe)
Ne hagyd otthon az esernyőt.
júl. 20
20:27
Lionel Messi ebben a szezonban is elképesztően teljesített (Promotions)
Lionel Messi hozta szokásos formáját...
júl. 20
20:30
Menczer: Az ég kék, a fű zöld, a Momentum magyarellenes (ATV)
A vita, amit az uniós csúcson látunk, nem a jogállamiságról szól, hanem egy politikai támadásról Magyarországgal szemben. Erről Menczer Tamás, a külgazdasági és külügyminisztérium államtitkára beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
júl. 20
20:33
Orbán szövetségese, Vučić elnök olyan önmegvalósítási parádét tol, hogy az a Covid 19-et is elhalványítja (Kripto Akadémia)
Kedden bízza meg kormányalakítással saját alakulatát, az ellenzék által részben bojkottált parlamenti választást fölényesen megnyerő Szerb Haladó Pártot
júl. 20
20:33
Zivatar, jégeső és erős szél vár ránk kedden (Alternatív Energia)
Az északkeleti régióban várhatóak igazán nagy viharok, de fővárosban és országszerte tucatnyi megyében sem úszuk meg az elázást.
júl. 20
20:33
Mickey Rourke: Robert De Niro, te egy hatalmas kib*szott sírós baba vagy! - 18+ (BorsOnline)
Több, mint 30 éves sebet szakított fel a 67 éves Mickey Rourke, akinek az 1987-es Angy
júl. 20
20:33
Támadás zajlik Magyarország ellen az uniós csúcson (Demokrata)
Magyarország elleni támadásnak tartja az uniós források elosztását és a politikai feltételek összekapcsolását Menczer Tamás.
júl. 20
20:39
Elhunyt a Bolíviai Labdarúgó Szövetség elnöke (Sport365)
Isten nyugosztalja.
júl. 20
20:39
Megszólalt az Európai Tanács elnöke: akár már ma megállapodás születhet (ATV)
Meggyőződésem, hogy lehetséges a hétfői megállapodás - jelentette ki Charles Michel az Európai Tanács elnöke az esti plenáris tárgyalások megkezdése előtt.
júl. 20
20:39
Koncert közben sírta el magát Tóth Gabi - Ez az oka (Femcafe)
Hihetetlen érzelmeket váltott ki belőle a dal.
júl. 20
20:39
Alig 3 hét alatt készült el a legnagyobb, 3D nyomtatással épült, kétszintes ház (SzMo)
Érdekes timelapse videón mutatták meg az építési folyamatot és a végeredményt.
júl. 20
20:42
Életmódtanácsok bipoláris zavarral küzdőknek (WebBeteg)
A legtöbb, amit a bipoláris zavarral élő tehet állapota javításáért, az a megfelelő életmód, ami azonban az egyik legfontosabb tényező is egyben. Néhány egyszerű életmód-változtatással jelentős változás érhető el bipoláris zavarral élők életében, ami nagy mértékben segítheti a mindennapokat.
júl. 20
20:42
Milliókat kell fizetnie Berki Krisztián feleségének, nagy hibát követett el (Ripost)
A fiatal nő nem tüntette fel az Instagram-bejegyzéseinél, hogy azok reklámposztok, ezért bírságot róttak ki rá.
júl. 20
20:42
Pucér képekkel bombázta 15 éves tanítványát a perverz tanárnő (Ripost)
A fiú szülei buktatták le a kikapós tanárnőt, aki a diákjától is meztelen képeket kért.
júl. 20
20:42
Drámai: az anyja lehet a felelős a 3 éves kisfiú kegyetlen haláláért (Ripost)
Rejtélyes körülmények között, durva sérülések miatt vesztette életét a gyermek.
júl. 20
20:44
Újra láthatjuk Michael Schumachert? Ez rejlik az optimista jó barát szavai mögött (Ripost)
Jean Todt az F1-legenda javuló állapotára alapoz, vagy csak a reményeit fejezi ki?
júl. 20
20:45
A legkreatívabb gyerekeket díjazta az MVM (Demokrata)
Kihirdették a gyerekek innovatív ötleteit kereső MVM Edison Junior ötletpályázat nyerteseit.
júl. 20
20:48
A Microsoft saját felhőjébe viszi a Minecraftot (Portfolio)
A Microsoft többé nem versenytársa felhőjéből futtatja népszerű számítógépes játékát, a Minecraftot – írja a CNBC.
júl. 20
20:51
Hamilton utolérhetetlen, egy császár (Sport365)
Magyar Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang.
júl. 20
20:51
Keddre másodfokú figyelmeztetéseket is kiadtak zivatarveszély miatt (Biztosító Magazin)
Zivatarveszély miatt másodfokú figyelmeztetést adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 20
20:53
Várható időjárás az ország területén keddig (Biztosító Magazin)
Délután elszórt jelleggel alakulhat ki záporeső, az Északi-középhegység térségében, az Észak-Alföldön, valamint az Alpokalján zivatar is.
júl. 20
20:57
Keddre másodfokú figyelmeztetéseket is kiadtak zivatarveszély miatt (Háziállat)
Zivatarveszély miatt másodfokú figyelmeztetést adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 20
20:57
Újraindult a közvetlen repülőjárat Budapest és Szöul között (Biztosító Magazin)
Újraindította a Lot lengyel légitársaság hétfőn a koronavírus-járvány miatt átmenetileg leállított közvetlen Budapest-Szöul járatát - közölte a Budapest Airport Zrt. az Mti-vel.
júl. 20
20:59
Várható időjárás az ország területén keddig (Háziállat)
Délután elszórt jelleggel alakulhat ki záporeső, az Északi-középhegység térségében, az Észak-Alföldön, valamint az Alpokalján zivatar is.
júl. 20
21:00
Megvan Szűcs Lajos temetésének időpontja (ATV)
Augusztus 6-án vesznek végső búcsút Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgótól, Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai-díjas színésznő néhai férjétől.
júl. 20
21:03
VinAgora: Rekordszámú nevezéssel tartották meg az idei borversenyt (Biztosító Magazin)
Minden eddiginél több, 775 minta érkezett Magyarország egyetlen nemzetközi borversenyére, a VinAgorára, melynek zsűrije 7 nagyarany-, 140 arany- és 94 ezüstérmet, 6 Champion díjat, valamint további 19 különdíjat osztott ki.
júl. 20
21:06
Kurtítanák az "ingyen pénzt", és lényegében háttérzajnak nevezték Orbánt (Kripto Akadémia)
Újabb javaslattal állt elő az Európai Tanács elnöke a négy napja zajló uniós csúcson, csökkentve a vissza nem térítendő támogatások keretösszegét.
júl. 20
21:09
Unai Emery új esélyt kaphat (Sport365)
Menesztette edzőjét a Villarreal.
júl. 20
21:09
Politico: Orbán is benne van abban a szűk körben, amely a kompromisszumon dolgozik az EU-csúcson (ATV)
Továbbra is szűk körben egyeztetnek a brüsszeli uniós csúcson a kompromisszumos megállapodás elérése érdekében. A Politico szerint a megbeszélésen Orbán Viktor magyar kormányfő, Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Mateusz Morawiecki lengyel, Krišjānis Kariņš lett és Mark Rutte holland miniszterelnök is részt vesz.
júl. 20
21:09
Mobilbank + mobilbiztosító: A K&H; új okotelefonos megoldást mutatott be (Biztosító Magazin)
A több mint 5,6 millió kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést magába foglaló piacot vette célba a K&H legújabb fejlesztésével. A K&H mobilbankon keresztül pár lépéssel azonnal megköthető a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) és a biztosítási díj is rögtön rendezhető.
júl. 20
21:09
Molnár Nini szexi fürdőruhában gördeszkázik a város közepén – képek (Promotions)
A fiatal tervező ismét megdobogtatja az emberek szívét.
júl. 20
21:09
Az Ismerős Arcok jogi útra tereli Gyurcsányék Nélküled-gyalázását (Demokrata)
Videó! Nyerges Attila a Hír TV-nek azt mondta, nem örülnek annak, hogy Gyurcsány Ferenc használja provokációra a dalukat.
júl. 20
21:09
A német demokrácia szépséghibái (Demokrata)
Milyen erkölcsi és politikai alapja van a németeknek bármely más európai országot kioktatni demokráciából és jogállamiságból?
júl. 20
21:12
Itt vannak a legfrissebb horvát koronavírus adatok: lesz ebből sárga ország? (Pénzcentrum)
Csökkent az új koronavírussal fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában, ugyanakkor mindkét országban hunytak el a járvány következtében - derült ki a válságstábok hétfői sajtótájékoztatóján. Horvátországban
júl. 20
21:21
Koronavírus: ismét korlátozást jelentettek be Horvátországban (ATV)
A Horvát Labdarúgó Szövetség (HNS) korábbi döntését felülvizsgálva ismételten megtiltotta, hogy a mérkőzéseket szurkolók előtt rendezzék.
júl. 20
21:21
40 ezer fa ültetésére adományozott pénzt Gisele Bündchen a 40. születésnapja alkalmából (SzMo)
A szupermodell arra kéri az ismerőseit és az ismeretleneket is, hogy ajándék helyett adományozzanak a jó cél érdekében, amihez ő maga is jókora összeggel járult hozzá.
júl. 20
21:21
Hatszor akarták lekapcsolni a gépekről a koraszülött skót babát, aki már 1 éves és egyre erősebb (SzMo)
Szüleit és az orvosokat is meglepte a kis Noah csodaszerű gyógyulása és fejlődése. Tizenkétszer műtötték meg és több súlyos betegséget is legyőzött, mielőtt 9 hónap után végre hazaengedték a kórházból.
júl. 20
21:27
A természetes koffeinnek hosszabban tartó hatása van, mint mesterséges változatának (Biztosító Magazin)
A természetes koffeinnek hosszabban tartó és egyenletesebb hatása van a gondolkodási folyamatra és a hangulatra, mint a mesterséges koffeinnek - állapították meg a New York állambeli Clarkson Egyetem kutatói.
júl. 20
21:27
Elítélt gyilkoshoz ment hozzá egy amerikai anya, gyerekeik voltak a tanúk a börtönesküvőn (SzMo)
A férj azért került börtönbe, mert agyonlőtt egy férfit, és még csak 10 évet ült le a minimum 60 éves büntetéséből. A boldog feleség szerint azonban ma már a légynek sem tudja ártani.
júl. 20
21:30
Nagy változás jön a Dunán (ATV)
Visszatérnek a Dunára a koronavírus-járvány miatt kényszerpihenőre kerülő turistahajók. A Reuters hétfői cikke szerint a dunai hajózás visszatérése fokozott elővigyázatossággal folyik - írja az Index.
júl. 20
21:33
Ancelotti gárdája állt a Sheffield útjába (Sport365)
Lemarad az európai kupaszereplésről a Sheffield.
júl. 20
21:33
Mnb: Júniusban tovább nőtt a hosszúlejáratú hitelek állománya (Biztosító Magazin)
A koronavírus-járvány miatti pénzpiaci feszültségek enyhítése érdekében bevezetett új, hosszú lejáratú hitelek átlagállománya 319 milliárd forinttal 1131,9 milliárd forintra nőtt júniusban - derül ki a Magyar Nemzeti Bank hétfőn közzétett előzetes statisztikai mérlegéből.
júl. 20
21:39
Készüljön, kedden a nyakunkba szakad az ég: ezekre a megyékre adtak ki riasztást viharveszély miatt - Lesz, ahol még jégeső is hullhat (Háziállat)
Zivatarveszély miatt másodfokú figyelmeztetést adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 20
21:42
Egyre óvatlanabbak az őzek: a szakember elmondja, hogyan kerülhető el a súlyos baleset (ATV)
A nyár közepén kezdődik az őzek párzási időszaka. Ilyenkor sokkal óvatlanabbak, mint máskor: nappal is mozognak és szinte bárhonnan, bármikor kiugorhatnak az autók elé.

Keresés