Könnyen pórul lehet járni, ha az ember mindent kiposztol a közösségi médiában. - Ezt is sokan olvasták a héten. A Sport365 legnépszerűbb írásaiból válogattunk.
Elhunyt egy beteg és huszonkettővel, 4315-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.
Romániában megközelítette a 900-at az újonnan beazonosított koronavírus-fertőzöttek napi száma, a járvány áldozatainak száma pedig szombaton meghaladta a kétezret.
Tömegsírt találtak a hét elején Mexikó második legnagyobb városának, Guadalajarának a közelében legkevesebb 23 ember holttestével - jelentette be pénteken este Jalisco szövetségi állam ügyészsége.
Sikeres demonstráción vannak túl a postás szakszervezetek, most a kormányál, illetve az állami társaságnál pattog a labda, hogy a 0 százalékos béremésnél hajlandóak-e többet adni a postásoknak, akiket a koronavírus-járvány alatt még mindennapi hősöknek neveztek.
Sikeres demonstráción vannak túl a postás szakszervezetek, most a kormányál, illetve az állami társaságnál pattog a labda, hogy a 0 százalékos béremésnél hajlandóak-e többet adni a postásoknak, akiket a koronavírus-járvány alatt még mindennapi hősöknek neveztek.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/07/18/1131/
Tartsd be a sikeres emberek 5 szokását, és szabadulj meg az állandó stresszeléstől, feszkótól. Kövesd tippjeinket, és kezdd el az életmódváltást sikeresen.
Marichka Padalko ukrajnai műsorvezető foga élő adásban esett ki. Mikor érzékelte a helyzetet, egyszerűen kivette szájából a fogat és folytatta a műsort.
Csaknem egyharmaddal, 31,3 százalékkal visszaesett éves összehasonlításban a cseh Skoda Auto járműveinek eladása az idei első hat hónapban - közölte a cég szombaton honlapján. A közlemény szerint az első fél évben 426 700 Skoda kocsit adtak el.
Kánikula nem, de eső okozta izgalmak annál inkább lehetnek a Magyar Nagydíjon - közölte Simon Gergő, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa pénteken az Mti megkeresésére.
A Magyar Posta az idén az alapbéren felül, egyszeri kifizetések formájában 8,5 milliárd forintot fordít a dolgozók bérhelyzetének javítására - mondta a társaság vezérigazgatója szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Kánikula nem, de eső okozta izgalmak annál inkább lehetnek a Magyar Nagydíjon - közölte Simon Gergő, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa pénteken az Mti megkeresésére.
Egy ember meghalt az 55-ös főút 87-es kilométerénél szombat délelőtt történt balesetben - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.
Az Emmi megfontolja, hogy a szombati munkanapokon akár tantermen kívüli, digitális munkarendet is lehessen alkalmazni. Maruzsa Zoltán oktatásért felelős államtitkár beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában - írja az Index.
A 19. századi kaliforniai aranylázhoz hasonlította a koronavírus-vakcináért folytatott versenyfutást a CNBC sztárriportere, Jim Cramer. Befektetési ötleteket is adott, hogy hogyan lehet meglovagolni a vakcinafejlesztéseket, elkerülve azt a kockázatot, hogy esetleg egy olyan biotech cégre teszünk, amely végül elveszti a versenyt.
Franciaországban, Belgiumban, Spanyolországban, Olaszországban és Nagy-Britanniában is emelkedett az elmúlt napokban a koronavírusos megbetegedések száma.
A Magyar Posta az idén az alapbéren felül, egyszeri kifizetések formájában 8,5 milliárd forintot fordít a dolgozók bérhelyzetének javítására - mondta a társaság vezérigazgatója szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az első helyről.
Ismét új szabályok léptek életbe az idősotthonokban. Az országos tisztifőorvos június 19-én feloldotta a látogatási és kijárási tilalmat, de a Nemzeti Népegészségügyi Központ új eljárásrendje úgy módosította az idősotthonok életét, hogy azok a lakók, akik hétvégére, vagy hosszabb "szabadságra" utaznának rokonaikhoz vagy saját la
Valószínűleg holnap is folytatják a 27 ország vezetői a tárgyalásokat. A megállapodás érdekében Orbán Viktor miniszterelnök többször egyeztetett V4-es kollégáival és Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével is.
Módosított két ország besorolásán az országos tisztifőorvos a járványügyi helyzetet értékelve a beutazási korlátázásokhoz kapcsolódóan. Piros besorolásból sárga besorolásúra változott Kanada, valamint sárga besorolásból zöld besorolásúra változott Portugália - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombaton a koronavirus.gov.hu honlapon.