Mindketten bekerültek a felsőoktatási intézményeket működtető, közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumaiba. Ugyanakkor, míg a külgazdasági és külügyminiszter nevével fémjelzett alapítványt az illetékes törvényszék már bejegyezte, addig azt az alapítványt, amely kuratóriumának az OTP-vezér az elnöke, még nem.
Kihúzták az Ötöslottó 2020/29. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten telitalálatos szelvény is született, egy játékos 1,7 millárd forinttal lett gazdagabb! Így viszont
Orbán Viktor miniszterelnök továbbra is szilárdan és következetesen képviseli azt az elvet, amellyel kiutazott a brüsszeli csúcstalálkozóra: a magyarok pénzéről csakis a magyarok dönthetnek - mondta Kovács Zoltán a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombaton az MTI-nek, telefonon nyilatkozva.
A papír alapú számlázásról való áttérés elektronikus számlakezelésre, több milliós megtakarítást jelenthet már kis- és középvállalati szinten is. Mindez nem jelent luxus beruházást, a beérkező és kimenő számla állomány teljes digitalizációja pedig jelentős hatékonyság javulást és érezhető költségmegtakarítást hoz magával.
A magas vérnyomás az esetek döntő többségében esszenciális, de fontos megemlíteni a hypertonia secunder formáit is, melyek különböző alapbetegségek talaján alakulnak ki. Ezen alapbetegségek egyike a Cushing-szindróma, melyben bár nem a vérnyomás emelkedése a figyelemfelhívó tünet, de a betegségnek jellegzetes velejárója.
Utcára vonultak a postai dolgozók, mert nem kaptak idén béremelést. November óta egyeztetnek a szakszervezetek a Magyar Postával, de még nem jutottak eredményre. Az érdekvédők 10 százalékos béremelést szeretnének, de a vállalat vezetése szerint veszteséges a posta, ezért csak egy egyszeri juttatást tudnak adni. A Magyar Postának 28 ezer alkalmazott
Zseniális színészi alakítások, mára már szállóigévé vált mondatok és a magyar filmgyártás különböző generációjának gyöngyszemei. Te hányat ismersz fel belőlük?
"Abszurd és megalázó" - így kommentálta rabosítását a Momentum kispesti képviselője. Paróczai Anikó mutatta be azt a 60 millió forintos spanyol villát, amit szerinte a helyi vagyonkezelő vezetője, Kránitz Krisztián vásárolt, noha vagyonnyilatkozatában az nem szerepel. Híradónk kereste Kránitzot, de nem kaptunk választ. A vagyonkezelőt tulajdonló ki
Bár a járvány miatt sokáig kérdés volt, elindulhatnak-e időben a nyári táborok, elindulnak-e egyáltalán, most úgy néz ki, összességében ismét túlkereslet van a piacon. A nyári, megfizethető „napközik” zöme már be is telt, az ott alvós táborok azonban maximum félházzal mennek.
A korábban megrendelt CAF villamosok forgalomba állítását hátráltató technikai hibák és hiányosságok miatt nem utazhatnak még a budapestiek az új CAF Urbos szerelvényekkel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton.
Idén januárig visszamenőlegesen legalább tíz százalékos alapbéremelést és megbecsülést követelt szombaton több száz postás a budai Fő utcában. A Magyar Postánál működő négy szakszervezet által közösen szervezett demonstráción petíciót vittek Bártfai-Mager Andreának. A beszédek közben többen is skandálták, mit követelnek: „Fizetésemelést, tizenöt sz
Kihúzták az Ötöslottó 2020/29. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten telitalálatos szelvény is született, egy játékos 1,7 millárd forinttal lett gazdagabb! Kilenc hete
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/18/1133/
Az énekesnő fontos bejegyzésben tudatta a rajongóival, hogy nem szabad bedőlni a tökéletességnek, mert ettől idővel csak önbizalomhiányosak lesznek az emberek.
A német botránycég napi ügymenetéért felelős korábbi vezetője a felfüggesztése után nem sokkal később Minszkbe utazott és Jan Marsalek továbbra is Fehéroroszországban vagy Oroszországban lehet a Reuters beszámolója szerint.
Szörnyű gyilkosság áldozata lett egy házasságban élő 30 éves nő. Egy férfi, akivel négy hónapig volt viszonya, megfojtotta, és holttestét egy hűtőszekrénybe zárta.
Orbán Viktor ma délutáni javaslatában kihúzta a jogállamiság szót az EU-csúcson tárgyalt dokumentumból. A miniszterelnök az uniós pénzek szabálytalan felhasználásának a szankcionálását az EU-s tagországok egyhangú döntéséhez kötné.