2020. július 15. szerda

júl. 15
19:06
Jéggel, zivatarokkal érkezik a hidegfront (Háziállat)
Hidegfront érkezik lehűléssel, számos megyében zivatarokkal esetleg jéggel.
júl. 15
19:06
Játék a tűzzel – Lazítást követelnek a hazai zenészek (BorsOnline)
Ebből még baj is lehet. Bár a zenészek megélhetésük miatt vissza akarnak térni a színpadra, a tömegrendezvények egyenes következménye lenne, hogy ismét elszabadulna a vírus. A járvány második hulláma fenyeget, most aztán tényleg észnél kell lenni.
júl. 15
19:09
Koronavírus: nagy különbségek az európai országbeliek és a magyarok véleményei között (Infostart)
Egy friss közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy a válaszadók jelentős része továbbra is jelentős egyéni pénzügyi nehézségek küszködik, ugyanakkor csökken a bizonytalanság és a félelem érzése, megjelent a bizakodás és a remény.
júl. 15
19:09
Drámai kérés, gyűjtés indult a világbajnok magyar sportolónő lányának a kezelésére (Ripost)
A világbajnoki- és Európa-bajnoki aranyérmes vízilabdázó, Drávucz Rita kislánya 2013-ban született.
júl. 15
19:12
Képgaléria: Berendezkedett a Hungaroringen a Forma-1! (F1világ)
A múlt hétvégi Stájer Nagydíj után rögtön Magyarország felé vett az irányt a Forma-1 mezőnye, a száguldó cirkusz pedig mostanra be is rendezkedett a Hungaroringen. A Magyar Nagydíj hivatalos programja pénteken kezdődik a nyitóedzésekkel. Mutatjuk az első fotókat a versenypályáról!
júl. 15
19:12
A németek nem zárnák ki a Huaweit az 5G-ből (Portfolio)
Nem kell eleve kizárni a Huawei kínai távközlési vállalatot az újgenerációs mobilhálózatok (5G) németországi kiépítéséből a szövetségi távközlési szabályozó hatóság (Bundesnetzagentur) vezetője szerint.
júl. 15
19:12
Tömegek hagyják el a zsúfolt fővárost: ide költöznek a legtöbben (Pénzcentrum)
Tovább erősödött a Budapestet érintő kiköltözési hullám, ami az agglomerációs lakáspiacot erősíti. A fővároshoz közeli települések közül Érd és Szigetszentmiklós a sláger. Egyértelműen a fővárosi agglomeráció
júl. 15
19:12
Kissé túllőttek a célon - Ezt adja nászajándékba fiuknak a Beckham-házaspár (Femcafe)
A világhíres szülők nagyon elkényeztetik csemetéjüket, igaz, van is mit a tejbe aprítaniuk.
júl. 15
19:15
„Ha valaki meghal, azt gondoltam, nekem kell” - megsérült a 6 éves kisfiú, miközben húgát védte a megvadult kutyától (Ripost)
Hősként viselkedett a bátor kisfiú.
júl. 15
19:18
Jéggel, zivatarokkal érkezik a hidegfront (Háziállat)
Hidegfront érkezik lehűléssel, számos megyében zivatarokkal esetleg jéggel.
júl. 15
19:18
Életbe léptek a koronavírus megfékezésére hozott beutazási korlátozások (ATV)
A röszkei határon sokan voltak: a legtöbben Szerbia felé mentek, Magyarországra kevesebben érkeztek, a beregsurányi ukrán határon viszont alig volt autó. A rendelet értelmében bizonyos országokból 24 órára, karantén és teszt nélkül is be lehet lépni Magyarországra.
júl. 15
19:18
Volt kolléganője kipakolt: kínszenvedés volt az élet Beyoncé mellett (BorsOnline)
A mai napig Beyoncé árnyékában érzi magát egykori kolléganője, Kelly Rowland. A
júl. 15
19:18
Emeltdíjas átverés: végre egy törvénymódosítás, ami védelmet nyújthat (Mínuszos)
Egyre gyakoribb az a csalás, amelynek során ismeretlen számú hívást felvéve csak valami furcsaság tapasztalható, többnyire csak a nagy, süket csönd hallható, majd amikor megérkezik a következő telefonszámla csúnyán megemelkedhet a vérnyomás, ugyanis a jellemzően külföldről indított hívások emelt díjas szolgáltatáshoz kapcsolódnak, s aki ezeket foga
júl. 15
19:20
Adózói életút: mindent tudni fog mindenkiről az adóhatóság (Mínuszos)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 13,99 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból és 4,759 milliárd forint saját forrás felhasználásával fejleszti szolgáltatásait; a következő években megújulnak az ügyfeleket segítő egyes szolgáltatások és online megoldások. A NAV közleménye szerint a fejlesztések az adóhatóság, a NISZ Nemzet
júl. 15
19:22
Már megint meghibásodott a számítógépes rendszer Lónyán (Mínuszos)
Az informatikai rendszer meghibásodása miatt szünetel a gyalogos- és a gépkocsiforgalom is a lónyai magyar-ukrán határátkelőhelyen – közölte a rendőrség honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. Mint írták, a szakemberek megkezdték a hiba elhárítását. A határátkelőhelyek nyitvatartási idejéről és az aktuális várakozási időkről
júl. 15
19:24
Csoportos pert indítanának a Rogán-villa szomszédai (Alternatív Energia)
A helyiek úgy próbálták megakadályozni az építkezést, hogy beleálltak a munkagödörbe.
júl. 15
19:24
Nő a koronavírussal fertőzöttek száma több szomszédos országban (SzMo)
Horvátországban, Szlovéniában és Ausztriában is romlik a mutató.
júl. 15
19:24
Súlyos következményei vannak az internetes zaklatásnak (Mínuszos)
A fiatalokat célzó internetes zaklatás évekre összetöri az áldozatokat – jelentette ki Ormos Zoltán internetes szakjogász. Ormos felsorolása szerint ilyen zaklatásnak minősül a kiközösítés, a csúfolás, a hazugságok terjesztése, a rágalmazás és becsületsértés, súlyos esetekben a szexuális jellegű, a gyerekeket, tiniket nem teljes öltözetben mutató k
júl. 15
19:26
A német online kiskereskedelmi üzletek sem a Grál-lovagok gyűjtőhelye (Mínuszos)
A németországi online kiskereskedelmi üzletek szinte egyáltalán nem adják tovább vevőiknek a konjunktúracsomag keretében csökkentett áfát — derült ki egy friss felmérés alapján. E szerint a legnagyobb forgalmat lebonyolító száz németországi kiskereskedelmi portál árai július elején átlagosan 0,77 százalékkal csökkentek az előző havihoz képest. A sz
júl. 15
19:28
A TR Consult Kft.-t már sikerült felvásárolnia a 4iG-nek, igaz ez közel sem a T-Systems kategóriája (Mínuszos)
Felvásárolta a 4iG Nyrt. a TR Consult Kft.-t (TRC). A 4iG közleménye szerint az akvizíció célja az informatikai nagyvállalat meglévő kapacitásainak, illetve a kiberbiztonság területén nyújtott szolgáltatási portfóliójának bővítése. Remények szerint a felvásárlás hozzájárul majd, hogy a 4iG információbiztonsági szolgáltatásaival is a régiós piacra l
júl. 15
19:30
Komjáthi Imre: A kormány cserben hagyja az autóipari beszállítókat (ATV)
Az MSZP alelnöke a Facebookon közzétett közleményében hangsúlyozza, milyen nehéz helyzetbe sodorta a járvány az autóipart. Komjáthi szerint a Fidesz hátat fordított az érintett cégeknek.
júl. 15
19:30
A koronavírus a kibertámadásokra is hatással van (Mínuszos)
A kiberbűnözők gyorsan kihasználták az emberek félelmét és bizonytalanságát, ami a járványhelyzet kezdeti időszakában jelentkezett. A G DATA elemzése szerint harminc százalékkal nőtt 2020 első felében a megelőzött vírusfertőzések száma. A magánfelhasználók körében ennél sokkal jelentősebb volt a növekedés, 46 százalékkal több támadást védett ki a n
júl. 15
19:30
Híres színészek, akik majdnem felhagytak karrierjükkel, mielőtt végre befutottak (Joy)
Ezek a sztárok már majdnem feladták a reményt arra, hogy valaha is híres színészek legyenek, de szerencsére az utolsó pillanatban megkapták az álommelót!
júl. 15
19:30
Ha idén nem megy nyugdíjba, jövőre még nem lesz 13. havi nyugdíja - Friss hírek 2020. július 15. 19:20 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/15/1104/
júl. 15
19:32
Phison a Kingston Technology-nak: maradjunk barátok (Mínuszos)
A Kingston Technology Europe Co LLP bejelentette, hogy a Phison Electronics Corp. eladja a Kingston Technology Corporationnel létrehozott vegyesvállalatában, a Kingston Solutions, Inc.-ben (KSI) birtokolt részvényeit a Kingstonnak. A tranzakció eredményeként a Kingston lesz a KSI többségi részvényese. A Phison a jövőben továbbra is technológiával é
júl. 15
19:34
Franciaországban is egy pedofil körül forrnak az indulatok (Mínuszos)
Előállítottak egy francia állampolgárt július 7-én, akit azzal gyanúsítanak, hogy az internet rejtett oldalán, a darkneten olyan oldalakat működtetett, amelyeken több ezer felhasználó a világ minden tájáról pedofil és pornográf jellegű fotókhoz és videóhoz fért hozzá – közölte a dél-franciaországi Bordeaux ügyészsége. Frédérique Porterie ügyész táj
júl. 15
19:36
Másfél százalékos pluszban zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Másfél százalékot meghaladó pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
júl. 15
19:36
Amerika szankciókkal sújtja a Huawei-t (Portfolio)
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a kínai Huawei távközlési óriásvállalat néhány munkatársa elleni szankciót jelentett be, és az Északi Áramlat-2 gázvezeték építésében részt vevők elleni új szankciókat ígért szerdán tartott sajtókonferenciáján.
júl. 15
19:36
Azok jártak jól, akik kitartottak a befektetéseik mellett a koronavírus ellenére is (Pénzcentrum)
Júniusban 1,5 százalékkal-kal, azaz 94 milliárd forinttal növekedett a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti, a mind a fejlett, mind a fejlődő piacokon emelkedést figyelhettünk meg. Ezzel szemben a magyar börze stagnált
júl. 15
19:36
6 jel, hogy rossz a melltartód mérete (Glamour)
10 nőből több mint 8 visel számára nem megfelelő melltartót
júl. 15
19:36
5G: annyi a Huawei-nek Nagy Britanniában (Mínuszos)
A brit távközlési vállalatok 2021-től nem vásárolhatnak a kínai Huawei technológiai óriáscégtől berendezéseket a nagy-britanniai 5G mobilhálózat kiépítéséhez – jelentette be a digitális fejlesztésért felelős brit minisztérium vezetője. Oliver Dowden a londoni alsóház képviselőinek tartott tájékoztatásában közölte azt is, hogy a Huaweitől vásárolt,
júl. 15
19:36
A halhatatlan gárda-kritika: Charlize Theront csak a klisék tudják legyőzni (Promotions)
Jobb, ha felkészülünk egy kellemesen agyatlan mészárlásra.
júl. 15
19:38
Az orgazmus fejben dől el: 3 tipp, hogy könnyedén a csúcsra juss (Glamour)
A mentális szint épp olyan fontos, mint a hormonális
júl. 15
19:42
Finomhangolás után tartós lehet a mostani olajár (Infostart)
Augusztustól napi két millió hordóval nő a világ olajkínálata – ismertette az Inforádiónak az Erste Bank olaj és gázipari elemzője.
júl. 15
19:42
Újabb csődben lévő cég árfolyama kezdett el szárnyalni (Portfolio)
Csaknem 17%-os pluszban is járt, és jelenleg is 10% feletti emelkedést mutat a korábban csődvédelmet kért J.C. Penney részvényárfolyama.
júl. 15
19:42
Magabiztos középszer - Ford Kuga 1.5 EcoBoost (2020) teszt (Auto Pult)
A manapság talán egyik legnépszerűbb kategória prominens tagját fogtuk ezúttal vallatóra. A kompakt SUV-k mezőnyének régi tagja a Kuga, amely nemrégiben teljes megújuláson ment át és frissen, konnektorról is tölthető hibrid hajtással, valamint divatosan kis turbós benzinessel is elérhető. Ez utóbbi tette legutóbb tiszteletét az Autó Pult szerkesztő
júl. 15
19:42
Karácsony a kormánypárti EU-s határozatról: Amerre ez az út vezet, ott szegénység és kirekesztettség van (ATV)
A főpolgármester egy hosszú elemzésben mondta el a véleményét arról a határozatról, ami lényegében vétójogot adna Orbán Viktor kezébe, hogy megszavazza az Európai Unió hétéves költségvetését.
júl. 15
19:42
Évszázadok óta most először fog csökkenni a Föld népessége (SzMo)
Jelenleg bolygónkon mintegy 7,8 milliárdnyian élnek. A következő évtizedek növekedésének csúcsát 2064-re jósolják, akkor várhatóan 9,7 milliárdan leszünk, 2100-ra viszont ez a szám visszaesik 8,8 milliárdra.
júl. 15
19:48
Felgyújtotta és berúgta a WC-t a tini, most 150 ezret fizethet (BorsOnline)
2016. április közepén a vádlott és társa, valamint egy gyermekkorú fiú és egy lá
júl. 15
19:48
Akadémiát neveztek el Puskás Ferenc barátjáról (Sport365)
Tóth-Zele József 56-os forradalmárról, a Real Madrid utánpótlásedzőjéről nevezték el a hétvégén felavatott Akadémiát és Sportközpontot Gesztelyen.
júl. 15
19:48
Így szedi áldozatait a koronavírus a szomszédos országokban (ATV)
Mivel számos országban új erőre kapott a járvány, hazánkban mától újra beutazási korlátozások léptek életbe. Ennek apropóján listába szedtük, hogy a szomszédos országok jelen pillanatban hogy állnak a koronavírus elleni harcban.
júl. 15
19:50
Szigorítanak Lettországban a koronavírus-járvány miatt (ATV)
Lettországban regisztrálási kötelezettséget vezetnek be július 16-tól a beutazók számára a koronavírussal fertőzöttek számának emelkedése miatt - jelentette be Krisjanis Karins lett miniszterelnök a szerdai kormányülést követően.
júl. 15
19:54
A hidegháború legforróbb szakaszát idéző kijelentést tett az amerikai külügyminiszter Kínáról (Portfolio)
Amerika támogatni fogja azokat az országokat, amelyek fenyegetve érzik magukat Kína által utóbbi Dél-kínai-tengeri követelései miatt - jelentette be Mike Pompeo külügyminiszter. Pompeo inkább diplomáciai, mint katonai úton történő beavatkozást vetített előre.
júl. 15
19:54
Koronavírusos a bolíviai kormány nagy része (SzMo)
A betegség a hamarosan esedékes elnökválasztás megtartását is kétségessé teszi.
júl. 15
19:57
Százmilliót kap az államtól Gyöngyöspata (Alternatív Energia)
A támogatás indokát nem részletezi a kormányhatározat – a pénzt „a kötelező feladatokra” kapja a város –, de az összeg megegyezik azzal, amelyet jogerősen megítéltek a gyöngyöspatai roma családoknak szegregáció miatt.
júl. 15
20:00
Zivatarokkal érkezik a hidegfront (Háziállat)
Tizenegy megyére adtak ki figyelmeztetést.
júl. 15
20:00
Tíz éve válnak valósággá Győrben a VW-konszern ötletei (Autónavigátor)
Megálmodni egy új erőforrást minden bizonnyal nagy kihívás az autóiparban, de legalább ugyanakkora feladat a terv nagyléptékű kivitelezése. Ez az
júl. 15
20:03
Piszkosul átverték Andrzej Dudát (Infostart)
Kényes kérdésekre válaszolt telefonbetyároknak. Az orosz páros sokadik sikeres, hasonló kaliberű akciója volt ez.
júl. 15
20:06
Ancelotti nem számít az egykori Ftc játékosra (Sport365)
Muhamed Besic távozik az Evertontól.
júl. 15
20:06
Rejtélyes tragédia: Holtan találták otthonában a kigyúrt pornósztárt (Ripost)
Vajon mi történhetett?

Keresés