A gyermeket nevelő kutatónőknek és a 14 év alatti gyermeküket egyedül nevelő kutatóknak segít a Magyar Tudományos Akadémia az MTA doktora cím megszerzésében. A második alkalommal kiírt pályázati támogatást, 1 millió 800 ezer forint ösztöndíjat 11 – köztük 4 szegedi – kutatónő nyerte el.
Élettársának különös kegyetlenséggel végrehajtott megöléséért - mint erőszakos, többszörös visszaesőt - tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék kedden első fokon egy férfit, aki 1997-ben kettős emberölésért életfogytig tartó szabadságvesztést kapott, de ebből 20 év után feltételesen szabadulhatott.
Bogdán László olyan ember volt, aki sem Istent, sem embert nem ismerve – és ugyanakkor Istent és embert is sokkal jobban ismerve, mint talán bármelyikünk –, csak ment előre, tűzön és vízen át, erővel – szinte már fájó erővel, de ment, mert tudta, hogy hova kell eljutni ahhoz, hogy a világ jobb és emberibb legyen – fogalmazott megemlékező bejegyzésé
Lassan érkeznek az félévhez kapcsolódó pénzügyi adatok a különböző cégektől. A Huawei már az elsők között közzétette eredményeit, az amerikai tiltás és a koronavírus ellenére meglepően jó adatokról számoltak be a kínaiak. Valószínűleg nem globális piacon értékesített GMS mentes Huawei mobiloknak köszönheti a 454 milliárd jüanos első féléves összbev
Romániában továbbra is gyorsuló, napi 600 új esetet meghaladó ütemben terjed a koronavírus-járvány, kedden a kórházban kezelt fertőzöttek száma is meghaladta az áprilisi első csúcsot.
Életének 63. évében kedd reggel elhunyt Gyekiczki András szociológus, jogász, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Magyar Zsidóságért díjának kitüntetettje - tudatta a szövetség az MTI-vel.
Aleksandar Vucic szerb elnök kedden azokkal a pártokkal kezdett tárgyalásokat, amelyek a június 21-i választáson bejutottak a belgrádi törvényhozásba, amelyben a Vajdasági Magyar Szövetség 9 mandátumhoz jut.
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon a hétfői vegyes zárás után a második negyedéves tőzsdei eredmény beszámolók első jelentéseire összpontosítva.
A(z élő) szervezetek működése dinamikusan szabályozott folyamat. Ha a vezénylésükben szerepet játszó szabályozó gén (vagy több gén) meghibásodik, annak következményeként valamely sejt (vagy több sejt) fékevesztett módon osztódni kezd. Ezt a sejtburjánzást kiváltó génhibát kapcsolják ki a legújabb célzott gyógyszerek, s ezzel új megközelítést, egyfa
Ahogy Európa lassan magához tér a járvány miatti korlátozások után, az első adatok azt mutatják, hogy a kiskereskedelem, amely az egyik legnagyobb veszteségeket elszenvedett ágazat, újra élénkülő keresletnek örvendhet. A folyamat hasonló ahhoz, amelyet Kína esetében is megfigyelhettünk, amikor ott áprilisban elkezdték feloldani a korlátozásokat. Am
Szerdán egyeztet a Főváros a kerületekkel az Airbnb lakások jövőbeni működéséről, a VI. kerület polgármestere elárulta: együttműködésre és egységes korlátozás bevezetésére törekednek.
A nyugat-európaihoz képest még mindig jelentősen alacsonyabbak a működési költségek Közép-és Kelet-Európában. Ezért várható, hogy további közvetlen külföldi tőke áramlik a térségbe – derül ki a Colliers International összefoglalójából. A nemzetközi ingatlan tanácsadó cég az elmúlt 16 évet elemezte.
Az Európai Bizottság azt ajánlotta az Európai Unió tagállamainak, hogy ne nyújtsanak pénzügyi támogatást az adózási szempontból nem együttműködő országok és területek uniós jegyzékében szereplő országokhoz kapcsolható vállalkozásoknak - közölte az uniós bizottság.
Az ügyészség indítványozza a mátyusi gyújtogatók letartóztatását. Egyikük próbaidőn van, míg a másik ellen több nyomozás is folyik, sőt, a bíróságon is van már hasonló ügye.
Leveheti a koronavírus szempontjából biztonságos országok listájáról Szerbiát és Montenegrót, miközben az USA státuszának megváltoztatásáról nem is tárgyaltak a fertőzések ottani meredek emelkedése miatt – számolt be a Reuters.