Egy műtárgy ára folyamatos és szisztematikus építkezés eredménye. A művész és galeristája közös döntése, mikor lépnek szintet, mikor emelnek a művész árain. De mitől is függ, mikor jön el ez a pillanat? Honnan tudhatjuk egy kortárs mű esetében, hogy reális áron vásároltuk-e?
Míg sokszor esik szó arról, hogy egy karóra mennyire hasznos a mai világban, amikor szinte bárhol láthatjuk a pontos időt, felnövekvőben van egy olyan szegmens, ami a funkcióival valóban hasznossá…
Példátlan ütemben, 19,1 százalékkal zuhant a brit hazai össztermék (GDP) a májussal zárult három hónapban a koronavírus-járvány átszűrődő reálgazdasági hatásai miatt - közölte kedden a brit statisztikai hivatal (ONS).
Elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere. A hírek szerint önkezével vetett véget életének, 46 éves volt. Bogdán óriási szegénységben nőtt fel, egy kunyhóban, saját erejéből küzdötte fel magát takarítóból középvezetővé
Májusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent az euróövezet ipari termelése az egy évvel korábbihoz képest és a kevésbé nőtt az áprilisihoz képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentése alapján.
Előrelépés történt a kórházak gazdálkodásában, a huszonnégy vizsgált intézményből tizenhat kialakította a gazdálkodásban rejlő kockázatok kezelésének módját és megteremtette a közpénzekkel és az állami vagyonnal való átlátható, elszámoltatható, felelős, korrupciótól védett gazdálkodás garanciális feltételeit 2017 után - közölte az Állami Számvevősz
A Bonduelle visszahívta a Bon Menu Curry 425 grammos fehérbab konzervét, az intézkedés kizárólag két időpont közötti gyártott tételeket érinti - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
“A haza nem eladó, nem vagyunk hajlandóak önként felcsatolni a nyakörvet”, melyen a lánc végén azok fogják, akiknek feltett szándékuk a közép-európai kis államok gyarmati alávetése - mondta Kövér László a parlamentben az expozéjában, annak kapcsán, hogy Orbán Viktort megszavazza-e az EU-s költségvetést és a 750 milliárdos segélycsomagot Brüsszelben
Hazánkban egyedülálló módon a Vodafone Magyarország júliustól az ügyfélszolgálatos kollégák számára is lehetőséget biztosít a folyamatos távmunkára. A vállalat ügymenetében eddig is napi rutint jelentett az otthoni munkavégzés, azonban az elmúlt hónapok tapasztalatai rámutattak arra, hogy ezt a megközelítést olyan területeken – így az ügyfélszolgál
Újabb építési üteméhez ér a villamosvonal felújítása csütörtökön. A gépjárművel közlekedőknek a Petőfi híd, budai hídfő térségében, valamint a Corvin-negyed és a Baross utca között kell közúti korlátozásokra számítani.
Új logisztikai központot épít a Lidl Magyarországon, az élelmiszerlánc 35 milliárd forintos beruházásához a kormány 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő beruházás-ösztönzési támogatást nyújt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A júniusi 63,4 pontról júliusban 59,3 pontra süllyedt vissza a német ZEW gazdasági hangulatindex értéke, míg a Reuters piaci konszenzusa 60 pontos értéket valószínűsített. Ezzel szemben az egész eurózónára vonatkozó ZEW hangulatindex a júniusi 58,6 pontról a várt 55,8 pontra süllyedés helyett 59,6 pontra emelkedett, azaz a vártnál jobban alakult.
Az ország egyik legismertebb testvérpárja között megromlott a viszony. A balhé Béci válása után kezdődött, és mára ott tart, hogy nem is keresik egymás társaságát.
Enyhe mértékű lassulást mutat Ukrajnában a koronavírus-fertőzés terjedése, az elmúlt napban újabb 638 új beteget regisztráltak - derült ki Makszim Sztepanov egészségügy-miniszter tájékoztatójából.
A derékfájdalom jó eséllyel megelőzhető a fizikai állapot karbantartásával, erős gerinc körüli izomzat kialakításával, megfelelő testtartással, illetve mozgás- és emelési technikákkal. Az alábbi módszerekkel tarthatja hátát egészségesen és erősen.
A Burger King az Egyesült Államok bizonyos részein alacsony metántartalmú étrenden tartott marhából készült Whoppert értékesít. Az étteremlánc több egyetem tudósaival együtt dolgozva arra jutott, hogy a marha étrendjéhez száz grammnyi citromfüvet hozzáadva harmadával csökkenthető a metán kibocsátása.
Járványveszélyt jelent a migránscsoportok ellenőrizetlen érkezése, ezért újabb karanténhajó működésbe helyezését rendelték el, valamint kaszárnyákat nyitnak meg a bevándorlók elhelyezésére - jelentette az olasz sajtó kedden, miközben Antonio Tajani, a Hajrá Olaszország politikusa a Földközi-tenger lezárását sürgette az Európai Uniótól.
Sokkal jobb számokkal zárta a második negyedévet a JP Morgan, mint amire az elemzők számítottak: az egy részvényre jutó eredmény 33%-kal, a bevételi szint 12%-kal múlta felül a piaci konszenzust. A bank 4,7 milliárd dollár nyereséget ért el három hónap alatt úgy, hogy újabb 8,9 milliárd dollárnyi céltartartalékot képzett a koronavírus gazdasági hat
Éles és személyeskedő vita folyt az Országgyűlésben arról a határozati javaslatról, ami kötött mandátummal küldené Orbán Viktort a hétvégi brüsszeli uniós csúcsra.
A várt 15% helyett „csak” 12,4%-kal ugrott májusban áprilishoz képest az ipari termelés az eurózónában, ami kevésbé erős gazdasági kilábalást tükröz a márciusi-áprilisi zuhanás után. Biztató azonban, hogy a növekedés nagy részét a tartós cikkek, mint például a gépjárművek és hűtőszekrények termelése húzta felfelé, azaz a válság alatt is látnak fogy
A hétvégi uniós csúcson tárgyalt gazdasági csomagról, a Szent Koronáról és koronavírus-járvány elleni védekezésről beszéltek a képviselők a keddi napirend előtti felszólalások során.
Júliusban is várnak ránk a díszkertben gondozott növények, a veteményest lakó zöldségfélék, a gyümölcsfák, a gyógy-és fűszernövények, sőt a gyep is. Előtérbe kerülnek a júliusban károsító kórokozók és kártevők, fokozottan ügyelnünk kell az öntözésre és a gyomnövényekre is.
Végre megkaptam álmaim tárgyát a japánfűz fámat. Sajnos május végi kiültetés után sok levele elbarnult, elhalt. Mit tudok tenni, hogy életben maradjon?
Azt eddig is lehetett tudni, hogy a Netflix igen változatos tartalommal várja az előfizetőket. A kínálatban az akciófilmektől kezdve az animációs filmeken át és a vígjátékokon keresztül egészen a horr
Optimistán várja a hétvégi Magyar Nagydíjat a Red Bull csapata, szerintük ugyanis a kanyargós Hungaroring jobban fekszik majd autóiknak. Christian Horner csapatfőnök szerint a Mercedes főleg a spielbergi pálya egyeneseiben volt előnyben.
A gazdaságvédelmi intézkedésekről, a zöldfelületek védelméről, az önkormányzatokról és a vásárosnaményi ruhagyár dolgozóiról is beszéltek képviselők a napirend előtti felszólalásokban az Országgyűlés keddi ülésén.