Újabb pofára esés a baloldalon. Kiderült: a kamuvideó álmentősének ikertestvére az a Németh Károly, aki azt állította, hogy az általa forgalmazott, „csodamasinaként„ ismertté vált koronavírustesztet a kormány és a szakemberek is méltatták, ám ennek ellenére mégsem vásároltak belőle – írja a Ripost.
Április végén közös pályázatot írt ki a SEED Alapítvány és a Sikeres Nők Egyesülete, amelyben 2020 legsikeresebb női vállalkozóit és női vezetőit keresték. A pályázatra ebben a nehéz, válságos időszakban is nyolc rendkívül színvonalas pályamunka érkezett be.
Magyarország és Angola között hosszú múltra visszatekintő együttműködés van, amelynek további fejlesztése mindkét ország érdeke - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki Facebook-bejegyzésében, miután telefonon megbeszélést folytatott Tete Antonio új angolai külügyminiszterrel.
Donald Trump amerikai elnök lánya a magyar világmárka western-ihletésű,“Parx” fantázianevű midiruháját választotta a július 4-i ünnepi hétvégére, amit megörökített a személyes Instagram oldalára feltöltött több családi fotón is.
A jegybank azt javasolja, hogy maradjon meg a 15 ezer forintos értékhatár a bankkártyás érintős fizetéseknél - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.
Szokatlan látványt nyújtanak a hungaroringi paddockban a kopár konténerek, amelyek a pilóták pihenőszobáit, éttermeket és vezetői irodákat tartalmazó csilivili motorhome-ok helyett épülnek a jövő heti futamra.
Immunitást alakított ki a kísérletben részt vevő önkéntesekben az első klinikailag tesztelt orosz COVID-19 elleni vakcina - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium, miközben a járvány halálos áldozatainak száma az országban meghaladta a 11 ezret.
A C/2020 F3 (NEOWISE) névű üstököst a hajnalban fotózták Salgótarján felett. Az égitest a július 3-i napközelpontja óta hajnalban látható, de a hónap közepétől már egyre inkább az esti égen lesz megfigyelhető - írja az MTI.
Szereted a borzongást és az izgalmakat, de jobb mindez vér, belek és szörnyek nélkül? Akkor te egy igazi thriller-rajongó vagy! Megszámolni is nehéz, hány igazán remek thriller készült az elmúlt évtiz
A jegybank azt javasolja, hogy maradjon meg a 15 ezer forintos értékhatár a bankkártyás érintős fizetéseknél - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.
A szűkebb, tágabb környezetünkben is hemzsegnek az olyan értékes, ehető vadnövények, amelyeket ha egy kicsit jobban ismernénk, simán begyűjthetnénk ahelyett, hogy több száz, olykor több ezer forintot fizetünk értük a piacon vagy alaluljárókban. Idén
A Vodafone Magyarország az elmúlt hónapok tapasztalatai és a dolgozói visszajelzések alapján alakította át az ügyfélszolgálaton dolgozók munkarendjét, így júliustól számukra is lehetőséget biztosít a távoli munkavégzésre - akár hosszú távon is.
Donald Trump amerikai elnök lánya a magyar világmárka western-ihletésű,“Parx” fantázianevű midiruháját választotta a július 4-i ünnepi hétvégére, amit megörökített a személyes Instagram oldalára feltöltött több családi fotón is.
Eséssel indult a pénteki kereskedés Európában, a kontinens irányadó részvényindexei lejjebb kerültek ma délelőtt, miután a hangulatra a járványügyi aggodalmak vetnek árnyékot. A piacnyitástól távolodva a kontinens börzéi a korábbi mínuszok egy részét képesek voltak ledolgozni, az európai tőzsdék immár felfelé kapaszkodnak. A magyar tőzsde esik, a h
Az Alza.hu üzemeltetőjének közel 900 millió forintot kell fizetnie, mert az elmúlt években megtévesztően reklámozta Black Friday-akcióit. Pár éve az Extreme Digital egy hasonló ügyet potom 20 millióval megúszott.
Bár a mostani válság kismillió szempontból más, mint az előző, utoljára a devizahiteles elszámolások idején fordult elő, hogy a magyar bankszektor veszteséggel, de legalábbis érdemi nyereség nélkül zárt egy negyedévet. Úgy tűnik, idén visszatérnek a százmilliárdos nagyságrendű szektorszintű hitelezési veszteségek: az ügyfelek várható fizetésképtele
Szombaton hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására zivatarok kialakulására számíthatunk, de előtte az ország nagy részén még fokozódó hőség várható.
A Racing Point versenyzője, Sergio Perez volt a leggyorsabb a Forma-1-es Stájer Nagydíj első szabadedzésén. A mexikói pilótától 1 tizeddel lemaradva Max Verstappen végzett a 2. helyen, míg a 3. a múlt vasárnapi győztes, Valtteri Bottas lett.
A magyar álláspont szerint igazságosnak, rugalmasnak, és a politikamentesnek kell lennie a gazdasági újraindítást célzó uniós helyreállítási csomagnak. Ezért érthetetlen, hogy a károk enyhítésekor, a támogatási elv kialakításakor aránytalanságok figyelhetők meg egyes országok tekintetében – hangsúlyozta Varga Mihály az unió pénzügyminisztereinek ma
A BENU férfi vízilabda Magyar Kupa augusztusi záró eseményén újra vízbe ugrik a Millennium Masters néven ismert, olimpiai bajnokokat is felvonultató gálacsapat - derült ki a sorsolásnál.