2020. július 10. péntek

júl. 10
19:33
A forint már a hétvégére hangolt, nem változott ma jelentősen az árfolyam (Portfolio)
Az elmúlt két-három héten látott mozgás után pénteken a forint unalmas napot tudott maga mögött. Este minimális erősödéssel zárta a napot tegnaphoz képest.
júl. 10
19:33
Kína újabb halálos betegségre figyelmeztet, ami még a koronavírusnál is veszélyesebb lehet (ATV)
Kína kazahsztáni nagykövetsége csütörtökön figyelmeztetést adott ki ott élő állampolgárai számára, azt állítva, hogy a közép-ázsiai országban egy ismeretlen, tüdőgyulladást okozó betegség eddig több mint 1700 ember életét követelte - írja a CNN nyomán a 24.hu.
júl. 10
19:33
Horthy Miklós is szerepel a most megtalált, különleges hangosfilmeken (Demokrata)
Eddig nem ismert hangosfilm-felvételt találtak az amerikai Fox Movietone gyűjteményben.
júl. 10
19:35
Súlyos vízszivárgás van Angliában, 20 év múlva kifogyhatnak az ivóvízből (Portfolio)
Ha nem tesznek sürgősen ellene, a következő 20 évben Anglia egyes területei teljesen kifogyhatnak a vízből – figyelmezteti a nyilvánosságot egy friss jelentés.
júl. 10
19:36
Trump ajándékán vitáznak a szakértők (Privátbankár)
Az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány továbbra sem enyhül, és a munkaerőpiacról vegyes hírek jönnek, így a gazdasági és társadalmi összeomlást elkerülendő az amerikai kormányzat továbbra is pénzügyi támogatással segíti a lakosságot. Ez azonban néhány közgazdász szerint kontraproduktív.
júl. 10
19:36
Veszélyjelzést adtak ki: Hőség, extrém UV-sugárzás, erős szél és zivatar is várható szombaton (BorsOnline)
A hőség, az extrém UV-sugárzás, az erős szél és zivatar veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szombatra.
júl. 10
19:36
Johnny Depp simán elveszítheti a fejét, ha nem vigyáz (Promotions)
Néha pont, hogy egy kis rémmese kell a közönségnek.
júl. 10
19:37
A cseh kormány elégedetlen az EU helyreállítási alapjának tervével, de nem vétóznak (Portfolio)
Csehország elégedetlen az Európai Unió koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítási csomagjának tervezett elosztási kritériumaival, de nem kívánja akadályozni annak elfogadását - közölte Andrej Babis cseh kormányfő pénteken a Twitteren, miután telefonon beszélt Angela Merkel német kancellárral.
júl. 10
19:39
Hova rakjuk az autót nyaralás alatt? (Menedzsment Fórum)
A gondtalan nyaralás a szervezéssel kezdődik. Hova menjünk, milyen járművel, milyen szállásunk legyen és egyáltalán mit csináljunk. Egy külföldi nyaralásnál sok esetben repülőre kell ülni, ám viszonylag keveseknek adatik meg, hogy közel lakik a reptérhez. Persze ki lehet menni taxival is, de ez is csak Budapest területén jön szóba. Az autó kétségte
júl. 10
19:39
Többtucatnyi ukrán vendégmunkás van a gyöngyösi karanténban (Infostart)
Kötelező házi karanténját tölti mintegy 89 ukrán vendégmunkás Gyöngyösön, egészségügyi állapotuk eddig nem utal fertőzésre - mondta Kárpári István, a város alpolgármestere.
júl. 10
19:39
Eltűnt a kerítés a gárdonyi szabadstrand mellől (444.hu)
Pár hete zárták le a helyiek körében népszerű partszakaszt, komoly felháborodást kiváltva ezzel. Most megint lehet fürdeni, de még nem világos, mi lesz a partszakasz sorsa.
júl. 10
19:42
A magyargyűlölő tulaj csapata ellen nyerhetnek a székelyek a kupadöntőben (Ripost)
Történelmet írt a Sepsi OSK, amely első székelyföldi csapatként jutott be a labdarúgó Román Kupa döntőjébe.
júl. 10
19:42
Újabb műtéten esett át Karda Bea: Két év szenvedésnek vetett véget (Ripost)
Karda Bea nehéz időszakon van túl, hiszen, ahogy arról a Ripost elsőként beszámolt, januárban másodszor távolítottak el rosszindulatú daganatot a melléből.
júl. 10
19:42
Egy kiadatlan dal is szerepel a Rolling Stones őszre ígért deluxe kiadványában (Life)
Egy kiadatlan dal is szerepel a Rolling Stones őszre ígért deluxe kiadványában
júl. 10
19:44
Az első nap koronavírusosok lettek a stábtagok a Jurasssic World forgatásán (Ripost)
Hosszú hetek után ismét munkába álltak, de azonnal többeknek pozitív lett a koronavírus-tesztje.
júl. 10
19:48
Mecset lehet a híres bizánci székesegyházból (HírTV)
Semmisnek minősítette a török legfelsőbb bíróság azt az 1934-es minisztertanácsi döntést, amely az egykori ortodox bazilika múzeummá alakításáról rendelkezett.
júl. 10
19:48
Egy második világháborús palackba zárt levelet találtak, melyet két férfi írt az utókornak (SzMo)
Az üzenet alapján megpróbálják most megkeresni a hozzátartozókat.
júl. 10
19:51
Megrostálta a homeopátiás készítmények piacát az új szabályozás (Infostart)
A gyártók több szert is kivontak a forgalomból. Az új rendelkezések a gyógyszerészek munkájára is hatással vannak.
júl. 10
19:51
Megszületett a döntés: hamarosan bővülhet az eurózóna (Portfolio)
Döntés született Bulgária és Horvátország ERM2- tagáságáról, így 2023-ban - ha az egyéb feltételeket is teljesítik - a két ország bevezetheti az eurót.
júl. 10
19:51
Hétvégétől érdemes óvatosabban közlekedni a lezárt pesti alsó rakparton (ATV)
A Főpolgármesteri Hivatal közleményt adott ki, amelyben változásra figyelmeztetnek.
júl. 10
19:51
Marcelo kidőlt a sorból (Sport365)
A brazilra többhetes kihagyás várhat.
júl. 10
19:54
50 felett tökéletes test? Íme, Hevesi Kriszta bikiniben (Life)
50 felett tökéletes test? Íme, Hevesi Kriszta bikiniben - Fotó
júl. 10
19:57
A turul ezer arca (Demokrata)
Ahogy egy nép története hullámzik, úgy hullámzik jelképeinek megítélése is. A XII. kerületi turulszoborról újra fellángoló vita kapcsán Jankovics Marcell-lel beszélgettünk.
júl. 10
19:57
Olaszország az év végéig meghosszabbította a vészhelyzetet (Demokrata)
Év végéig érvényes marad a közigazgatásban bevezetett távmunkavégzés is.
júl. 10
20:00
Hőség, extrém UV-sugárzás, viharos szél és zivatar is várható szombaton (Alternatív Energia)
A hidegfront előterében még holnap is marad a hőség. Az előrejelzés szerint a leghidegebb órákban 14-21 fok lesz. Napközben 30-35 fokig melegszik a levegő.
júl. 10
20:03
Kicsit erősödött a forint (ProfitLine)
Erősödött kissé a forint árfolyama pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
júl. 10
20:03
Operatív törzs: Orbán Viktor jövő héten dönthet a járványügyi korlátozásokról (Portfolio)
A magyarországi koronavírus-fertőzöttek jelentős része külföldről érkezőkkel került kapcsolatba - hangsúlyozta az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője pénteken a közmédiának nyilatkozva. Lakatos Tibor elmondta, hogy az illetékes szervek kidolgoztak egy javaslatcsomagot, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök a hétvégén áttanulmányoz, és várha
júl. 10
20:03
Görögország megerősíti szárazföldi határainak ellenőrzését (Demokrata)
Több szomszédos balkáni országban megnőtt a SARS-CoV-2 nevű vírussal fertőzöttek száma.
júl. 10
20:05
Tizennyolc migránshajó érkezett egy nap alatt Lampedusára (Demokrata)
Több mint hatszáz migráns ért partot a tizennyolc különböző hajóval.
júl. 10
20:06
Vígjátékban kapott főszerepet Lucy Liu (Life)
Vígjátékban kapott főszerepet Lucy Liu
júl. 10
20:09
Tiltakozás a Balatonnál (Infostart)
A közös fellépés oka, hogy építési engedélyt kapott egy a siófoki obszervatóriumtól 13 méterre, közvetlenül a Balaton-parton társasházat építeni szándékozó befektető.
júl. 10
20:09
Horvátországban nyaralnál? Szigorodik a határátlépés és jön a kötelező maszkviselés (Portfolio)
Rekordszámú, 116 új koronavírus-fertőzöttet jelentettek pénteken Horvátországban, így Vili Beros egészségügy-miniszter közölte, hogy új intézkedéseket hoznak a gyülekezések felülvizsgálatára, szigorítják a horvát határok átlépését a szomszédos országokból érkezők számára, és kötelezővé teszik a maszkok viselését az éttermekben, bárokban és üzletekb
júl. 10
20:09
Operatív törzs: a jövő héten várhatók intézkedések (ATV)
Lakatos Tibor közölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a hétvégén tanulmányozza az erről szóló javaslatcsomagot. Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hozzátette: a magyarországi koronavírus-fertőzöttek jelentős része külföldről érkezőkkel került kapcsolatba.
júl. 10
20:09
Gigavihar tombolhat a Balatonon és a Fertő-tónál hétvégén: ezek a strandok kilőve (Pénzcentrum)
Szombaton a hidegfront északnyugat felől támad, elsőként sokasodó gomolyfelhőkkel, viharos északnyugati széllel, majd záporokkal, zivatarokkal. A Fertő térsége fog elsőként elesni, így ott maximum egy reggeli csobbanást javaslunk - írja
júl. 10
20:09
Rekordszámú új fertőzést jelentettek Horvátországban (Demokrata)
Az ország új intézkedéseket vezet be a fertőzöttek számának meredek növekedése után.
júl. 10
20:09
A megbetegedések jelentős része külföldi vonatkozású (Demokrata)
Lakatos Tibor kiemelt egy Tolna megyei esetet, ahol egy esküvőre Ausztriából érkezett a tanú.
júl. 10
20:11
Áttelepíti a gyártást Kínából Indiába az iPhone gyártója (Portfolio)
Az Apple beszállítója, a tajvani Foxconn egymilliárd dolláros beruházással bővíti az Apple számára iPhone-készülékeket összeszerelő indiai üzemét annak érdekében, hogy oda telepítse át kínai gyártását.
júl. 10
20:12
Híven tükrözik az Orbán-rendszer lényegét a milliárdos Kisfaludy-pályázatok - A hét videója (Privátbankár)
Számtalan cikk jelent meg a Magyar Turisztikai Ügynökség által kiírt Kisfaludy-pályázatokról, amelyekből kiderült, hogy Mészáros Lőrinctől Hernádi Zsoltig ki hány milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást nyert el szállodafejlesztésre. Arról viszont kevesebbet lehetett olvasni, hogy alapvetően mi a probléma ezekkel a pályázatokkal
júl. 10
20:12
Görögország megerősíti szárazföldi határainak ellenőrzését (Demokrata)
Több szomszédos balkáni országban megnőtt a SARS-CoV-2 nevű vírussal fertőzöttek száma.
júl. 10
20:15
Szembement a törökök atyjával Erdogan, mecsetté alakíttatná a Hagia Sophiát (Kripto Akadémia)
Az orosz ortodoxok, az Egyesült Államok és az Európai Parlament is tiltakozik a bizánci bazilika kisajátítása ellen – amivel Kemal Atatürk sem értene egyet.
júl. 10
20:15
Baleset és Verstappen-győzelem a második szabadedzésen (Sport365)
Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak. Daniel Ricciardo a gumifalban kötött ki.
júl. 10
20:15
Gigavihar tombolhat a Balatonon és a Fertő-tónál hétvégén: ezek a strandok kilőve (Háziállat)
Szombaton a hidegfront északnyugat felől támad, elsőként sokasodó gomolyfelhőkkel, viharos északnyugati széllel, majd záporokkal, zivatarokkal. A Fertő térsége fog elsőként elesni, így ott maximum egy reggeli csobbanást javaslunk - írja
júl. 10
20:18
Cristiano Ronaldo megmutatta, mitől döglik a légy: napozás közben kapták le (Life)
Cristiano Ronaldo megmutatta, mitől döglik a légy: napozás közben kapták le - Fotó
júl. 10
20:21
Koronavírus: Orbán Viktor a jövő héten jelenthet be szigorításokat (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor a hétvégén áttanulmányozza a szakértők által készített javaslatcsomagot és a jövő héten jelenthet be újabb intézkedéseket a koronavírus-járvány elleni védekezéshez.
júl. 10
20:21
Dömötör Csaba elárulta: meglepte a családja a járvány alatt (ATV)
A miniszterhelyettes közösségi oldalára töltött fel egy videót, amelyben arról beszél: az elmúlt időszak szerinte erősebbé tette a legtöbb családot.
júl. 10
20:24
Szörnyethalt a motoros, aki egy mezőgazdasági gépbe csapódott Győrnél (BorsOnline)
Egy motoros és egy mezőgazdasági vontató ütközött a főút 14. kilométerénél. A balesetben a motorkerékpár vezetője életét vesztette.
júl. 10
20:24
Dobó Kata elárulta, kivel töltötte a karantén hónapjait (Femcafe)
A miniszter félrelép egykori üdvöskéje felelevenítette, hogyan telt számára a vészterhes időszak.
júl. 10
20:27
Te melyik Született kém lennél a személyiséged alapján? - Teszt (Joy)
Clover, Alex vagy inkább Sam lennél a válaszaid alapján? Most megtudhatod ebből a kvízből!
júl. 10
20:30
Orbán Viktor a jövő héten jelenthet be szigorításokat (Privátbankár)
Orbán Viktor a hétvégén áttanulmányozza a szakértők által készített javaslatcsomagot és a jövő héten jelenthet be újabb intézkedéseket a koronavírus-járvány elleni védekezéshez.
júl. 10
20:30
Operatív törzs: a hazai koronavírusos megbetegedések jelentős része külföldi vonatkozású (SzMo)
A jövő héten várhatóak különböző intézkedések. Addig is azt tanácsolják, hogy akinek felsőlégúti tünetei vannak, kérjen orvosi vizsgálatot, ne menjen közösségbe, ha mégis, akkor viseljen maszkot.

Keresés