Csepel díszpolgára lett Tarlós István, Budapest korábbi főpolgármestere, valamint Hantos Jenő nyugalmazott lelkipásztor, a Csepeli Lelkészi Kör megalapítója - közölte a XXI. kerületi önkormányzat.
Összehangolt erőfeszítések folynak a világon a koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztésére, de egyelőre nem lehet megmondani, hogy mikor lesz kész a vakcina - mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője
Az archeogenetikai vizsgálatok alapján az Árpád-házi királyok dinasztiája a mai Afganisztán északi részén, az ókori Baktria területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt – közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken, Budapesten.
A hét elején jelentették be, hogy az AWS frontemberének felépülése hosszabb időt vesz igénybe, és a zenekar legközelebb 2021-ben tér vissza a színpadra.
Hazánkban egyedülálló módon a Vodafone Magyarország júliustól az ügyfélszolgálatos kollégák számára is lehetőséget biztosít a folyamatos távmunkára. A vállalat ügymenetében eddig is napi rutint jelentett az otthoni munkavégzés, azonban az elmúlt hónapok tapasztalatai rámutattak arra, hogy ezt a megközelítést olyan területeken – így az ügyfélszolgál
A szlovák rendőrség egy napra, péntek délután három órától szombat délután három óráig visszaállítja az ellenőrzést a szárazföldi határokon, hogy kiszűrje a koronavírussal fertőzötteket, és ellenőrizze azokat a beutazókat, akik a járvány terjedése szempontjából kockázatos európai uniós országokból érkeznek - jelentette pénteken a szlovák rádió.
Karácsony Gergely tavaly a hőhullám idején azzal kampányolt, hogy nincs klíma a 3-as metróban. Megnéztük, hogy most mi a helyzet, hiszen Karácsonyék kivették az idei költségvetésből a klímaberendezés beszerzését. Pedig a helyzet brutális: 33 fokot mértünk a metrón, nyitott ablaknál!
Svájc eddig is ismert volt arról, milyen bőkezű pénzügyi szolgáltatásokat nyújt a világ gazdagjainak, most viszont szintet lépnek: az Alpok lábaiba vésett, bombabiztos kamrákat alakítanak ki a vagyonosok számára – írja a Bloomberg.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/10/1038/
Rekordmértékben növekedett az erdőirtás az Amazonas-medence brazíliai részén az év első felében - derült ki a kormány által pénteken közzétett előzetes adatokból.
A júniusi bejelentés után mostantól bárki kipróbálhatja az Apple rendszereinek legújabb verzióját, persze csak bétákról van szó, a stabil iOS 14, iPadOS 14, watchOS 7 csak szeptemberben érkezik. Bétát telepíteni mindig necces dolog, hiszen a rendszer elég sok hibát rejthet, amik rendesen megnehezíthetik egy felhasználó életét pláne, ha olyan mobilr
A WHO sem tudja, hogy elkezdődött-e már a koronavírus második hulláma, vagy még mindig az első tart, és erősödött fel bizonyos országokban. Az mindenesetre várható, hogy ősszel egyszerre lesz jelen az influenza- és a koronavírus-járvány.
A WHO sem tudja, hogy elkezdődött-e már a koronavírus második hulláma, vagy még mindig az első tart, és erősödött fel bizonyos országokban. Az mindenesetre várható, hogy ősszel egyszerre lesz jelen az influenza- és a koronavírus-járvány.
Kedvezményeket adna a fukar északi tagállamoknak Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a következő EU-s költségvetési hozzájárulásukhoz, hogy ezzel tegye számukra elfogadhatóbbá az újjáépítési alapot. Az elmozdulás a források szerint jó, de még mindig sok a vitás pont, főleg az alap összetételét illetően.
A televíziós műsorvezető a Spirit FM Spirit Show című műsorában arra bátorította a fiatalokat, hogy ha bántalmazás éri őket, kérjenek segítséget, és hívják fel a Kék vonalat.
Amikor beleragad a szandál az olvadt aszfaltba, az ember hűvösre vágyik. Gyakran felmerül a kérdés, hogy elődeink hogyan vészelték át a kánikulát, amikor nem voltak klimatizált terek? Hát strandra mentek. Nézze meg, milyen volt a Balaton száz éve, tudtak volna-e távolságot tartani a Széchenyi fürdőben és milyen volt, mikor még lehetett fürdeni a Du
Az egyetemisták mellett nyáron a középiskolások is állást keresnek. A szezonális munkákból a vírus miatt idén jóval kevesebb van, mint tavaly ilyenkor. A legtöbb jelentkező most is vendéglátóhelyeken, vagy a kereskedelemben szeretne dolgozni.
Az interneten legfőképp a belföld kontra külföld téma osztotta meg az utazni vágyókat az utóbbi időben. A felhasználók leginkább itthoni, rövidebb utazásokat terveznek tenni az idén, ebből az utazók 48 százaléka hétvégi kikapcsolódáson vesz részt. A favorit továbbra is a magyar tenger, a vizsgált közösségi média tartalmak tizedében megemlítik a Bal
"A pedagógus szakma megalázása!" – így reagált az ATV híradójának a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke arra, hogy 220 ezer forintos bruttó bérért toboroznak iskolaőröket. A rendőrség véletlenül hozta nyilvánosságra a hirdetést, amit azóta töröltek. Híradónk stábja próbálta kideríteni, hogy valós összegről van-e szó, de kérdéseikre egyik miniszt
A Magyar Divat & Design Ügynökség állandóan keresi a lehetőséget, hogyan tudná segíteni az ígéretes magyar formatervezőket. Két programban is folyik a tehetséggondozás: a design Start alapozókurzussal kezdhetnek a pályázat útján jelentkező és a szakmai zsűri által kiválasztást nyert márkák, a nemzetközi piacra érett márkáknak a design Speed követke