A tavalyi pozitív egyenleg után a GDP 1,5 százalékának megfelelő hiánnyal zárta a kormányzati szektor 2020. első negyedévét a KSH friss adatai szerint, noha a veszélyhelyzet és a járvány miatti leállás csak három hetet tett ki az időszakból.
Az albérletpiac megint napirenden van. Egyrészt azért, mert a napokban felmerült, hogy új szabályozás jöhet az elmúlt években a budapesti bérleti piacot átrendező rövid távú lakáskiadás területén. Amúgy is középpontban vannak ezek a lakások, mert a koronavírus-járvány lényegében lenullázódott a külföldi turisták száma, akik a legjelentősebb keresle
Újra középpontba kerültek az albérletárak, részben a lakáshotelekre vonatkozó esetleges szabályozás belengetése, a járvány eredményeként visszaeső turizmus miatt. Valamint a közeledik a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése, amely fontos időszak a piacon. Az airbnb-hatás koronavírus miatti szünetelése a belvárosi bérleti díjakat és az eladó lakások
Habár az utolsó hat fordulóra érkező Kondás Elemér nem tudta benntartani a DVSC-t az élvonalban, vállalja, hogy az NB II-ből visszajuttatja a csapatot a legjobbak közé.
Dél-Korea után az amerikai kontinensen is bemutatkozott a Kia K5, vagyis az Optima, ahogyan mi ismerjük. Az új generáció formailag teljesen új vonalat képvisel, miközben igyekszik az elődjénél is érzelmesebb lenni.
Szerda éjféltől ismét fizetőssé válik a parkolás Magyarországon a kijelölt övezetekben. Budapest bizonyos részein a járműtulajdonosknak arra is fel kell készülniük, hogy a fővárosi önkormányzat döntése miatt augusztus 1-től drágábban parkolhatnak.
„Ha már most tudják, hogy ezek az ügyek, közbeszerzések, lebonyolítások korrupciógyanúsak, feljelentést kellett volna tenniük. Én ezt hétfőn megtettem helyettük az országos rendőrfőkapitánynál” – mondta a volt főpolgármester.
A Netflix legújabb üdvöskéjének hatalmas szerencséje van, hogy a történetét inspiráló banzáj elmarad idén. Ugyanis az Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története így felfogható együgyű pótlékként az Eurovíziós Dalfesztivál rajongói számára, bármely más értelmezése viszont gyötrelmes érzéseket kelt a nézőben. Kritika.
Néhány helyen már pénzt kérnek, pedig éjfélig még mindenhol ingyenesen lehet parkolni – figyelmeztetett posztjában Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Még a teljesen felborult időjárási viszonyokhoz hozzászokott médiafogyasztókat is sokkolta a hír: plusz 38 C fokot mértek Szibériában, amely évszázadok óta a hideg szinonímája volt.
Az OTP június 30-án 150 ezer darab saját részvényt vásárolt, a keddi tranzakcióval együtt 48 milliárd forintot költött már a bank saját részvény vásárlásra ebben az évben.
Újra középpontba kerültek az albérletárak, részben a lakáshotelekre vonatkozó esetleges szabályozás belengetése, a járvány eredményeként visszaeső turizmus miatt. Valamint a közeledik a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése, amely
Cat S42 okostelefon július 6-tól Magyarországon is előrendelhető. A készülék tervezési folyamatába több évnyi kutatás és fejlesztés eredményét építették be, hogy olyan okostelefont alkossanak, ami bírja az állandó szabadtéri munkavégzést. A Cat S42 hosszú üzemidővel, strapabíró kialakítással és nagyméretű, erős fényű kijelzővel érkezik, ami közvetl
A Jobbik és az MSZP is elvesztette korábbi identitását, ezért mondta róluk korábban, hogy fölöslegessé váltak. Erről Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom alapítója beszélt az ATV Start című műsorában.
Augusztusban történhet gyanúsítás a Pesti úti Idős Otthonban történt haláleset miatt, és akár súlyosabb vád is lehet az ügyben – mondta az ATV Híradónak Futó Barnabás, a feljelentő ügyvédje.
A bölcsődék, óvodák, iskolák újranyitásával kapcsolatban is fontos kérdés, hogy a gyerekek hogyan terjesztik a koronavírust. A témában több tanulmány is megjelent, amelyek eddig többségében arra a következtetésre jutottak, hogy a gyerekeknek kis szerepe van a koronavírus terjesztésében, egy friss, svájci tanulmányból viszont az derül ki, hogy a gy
Ma este 7 órától Papp-Váry Árpáddal, a Metropolitan Egyetem dékánjával beszélgetek a 90.9 Jazzy rádióban. Megbeszéljük majd, hogyan álltak át a Metropolitan Egyetemen egy nap alatt a digitális oktatásra, hogyan viselkedtek, mit és miként kommunikáltak a a márkatulajdonosok a pandémia alatt, megvitatjuk, milyen trendek jellemzik majd a branding
Jolly egy tízéves felvételt talált a legnagyobb zenemegosztó portálon és mindjárt úgy gondolta, hogy egy az egyben felhasználja azt. Rossz lóra tett...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elfogadta a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (CIG Emabit) szavatolótőke-helyzetének rendezésére benyújtott helyreállítási tervét, a biztosítónak a jelenlegihez képest további 500 millió forint többlettőkét kell biztosítania működéséhez - közölte a jegybank szerdán az MTI-vel.
A katasztrófavédelem írta meg közösségi oldalán, hogy egy bajbajutott túrázón segítettek a fővárosi tűzoltók a Budai-hegységben, közel a II. kerületi Vízmosás utcához, kedden délután.
Varga Mihály a közösségi oldalára szerdán feltöltött videóban elmondta, hogy a pályázat keretében konyhák, étkezők felújítására, fejlesztésére, vagy akár új konyhák létesítésére is lehetőség van.
Mind a német tőzsdén, mind Budapesten kereskedési hibával indult a nap, de a tőzsdei hangulat alapvetően pozitív Európában. Szerény plusszok jellemzőek több más börzén, miközben a forint kissé erősödik, a nemesfémek tovább drágulnak. Megindult az olaj is. Forrong a repülés-szektor.
A járvány lecsengett, újraindulnak a kéményellenőrzések is: nem jó ötlet elfelejteni a kéményseprők által megadott időpontot, hiszen egyfelől megbüntetnek, ha nincs leellenőrizve a kémény és a gázkészülékek, másrészt pedig jobb
Az AP hírügynökség szerint a kínai kormány az elmúlt években több százmillió dollárt költött születésszabályozásra, és erőszakos megoldásokkal szeretné elérni, hogy egyre kevesebb ujgur szülessen.
A legelemibb és legáltalánosabb emberi érzések egyike. Mindenki ismerheti saját tapasztalatból, felé irányuló érzésekből, környezetéből. Művészeti és irodalmi alkotások jól ismert témája.