2020. március 3. kedd

márc. 3
7:00
Huszadik századi történelem egy kislány szemével (autopro)
Az 1960-ban Kaposvárott született Patak Márta, aki olasz, spanyol és görög nyelvből folytat jelentős műfordítói tevékenységet, hosszú időn keresztül nem jelentetett meg szépirodalmat.
márc. 3
7:00
Koronavírus: Kínában kezd stabilizálódni a helyzet (SzMo)
A járvány kezdete óta kedden jelentették a legkevesebb napi új esetet.
márc. 3
7:02
Görög kormányszóvivő: Nem lőttek migránsokra éles lőszerrel (HírTV)
A görög biztonsági erők könnygáz, gumilövedékek és vízágyúk bevetésével akadályozták meg, hogy az illegális bevándorlók bejussanak az országba.
márc. 3
7:02
A görög kormányszóvivő szerint nem lőttek a migránsokra éles lőszerrel (USAracing)
Nem lőttek éles lőszerrel illegális bevándorlókra a görög határvédelmi alakulatok a görög-török határon – jelentette ki Sztéliosz Pecasz görög kormányszóvivő hétfőn este, tagadva Recep Tayyip Erdogan török elnök korábbi állítását, miszerint görög katonák megöltek két migránst, és súlyosan megsebesítettek egy harmadikat.
márc. 3
7:06
Két funkció kikerül a Messengerből - itt vannak a változások (Infostart)
A korábbi "mindent bele" szemlélet után most igyekszenek visszatalálni a chatprogram gyökereihez.
márc. 3
7:06
Szuperkedd - Egyszerre tizennégy tagállamban választanak ma az Egyesült Államokban (HírTV)
Általánosságban Biden-Sanders párharcra számítanak az elemzők.
márc. 3
7:06
A Trump-kormányzat korlátozza az Egyesült Államokban működő kínai központi média újságíróinak létszámát (Kripto Akadémia)
A mostani 160 helyett csak 100 ember dolgozhat az öt szerkesztőségben.
márc. 3
7:06
Takaró Mihály: "az iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény" (ATV)
Egész oldalas interjút adott a Magyar Nemzetnek Takaró Mihály a Nemzeti alaptantervről, amelyet a hvg.hu szemlézett. Az irodalomtörténész részt vett a NAT kidolgozásában.
márc. 3
7:06
Valamelyest csökkent a jobboldal előnye Izraelben (USAracing)
Hatvanról ötvenkilencre csökkent a százhúsz tagú izraeli parlamentben (kneszetben) a jobboldali-vallásos tömb képviselőinek várható száma, miután az úgynevezett reprezentatív választási urnák tényleges adatainak ismeretében pontosították a hétfői választáson készített exit poll adatokat – jelentette híradásában két kereskedelmi televízió éjszaka.
márc. 3
7:06
Lánya ápolta Zana Józsefet (BorsOnline)
Hosszú betegség után, 81 éves korában, hétfőn hajnalban elhunyt Ganxsta Zolee édesapja, Zana József. A művész az életének utolsó napjait kórházban töltötte.
márc. 3
7:06
7 érdekes tény a női cicikről, amiről a legtöbb férfi nem tud (Spabook)
Túl kicsi? Túl nagy? Felejtsd el a gondokat! Íme, néhány érdekesség, ami megváltoztathatja az álláspontodat. Igyekeztünk kevésbé ismert tényeket...
márc. 3
7:06
Erről szól az úgynevezett “felnőttbarát” hotel intézménye (Hamu és Gyémánt)
Egyre több helyen olvasni, hogy a szálloda/apartman/pihenőhely/strandszakasz felnőttbarát. Mit jelent ez?
márc. 3
7:12
A Fidesz újra átrajzolhatja a választókerületeket (Hírklikk)
Meg kell változtatni néhány választókerület határát, ez törvényben előírt kötelezettség. A respektálható cél ugyanis az, hogy a választók száma megközelítőleg azonos legyen minden kerületben. Amennyiben a lélekszám több, mint 20 százalékkal eltér az átlagtól, akkor kiigazításra van szükség. Pest megyében két ilyen választókerület is van. A változta
márc. 3
7:12
Siker Dubajban: Már Elefántcsontpartra is betörtek a Hajdú grillsajtok (Márkamonitor)
Elefántcsontpart, Seychelle-szigetek, Togo, Líbia – a Hajdú grillsajtjai már nemcsak a Közel-Keleten hódítanak, Afrikába is betörtek. A Kőröstej Csoport tizedik alkalommal mutatta be legnépszerűbb sajtjait Dubajban a 25. Gulfood kiállításon.   Látogatók ezrei találkozhattak Dubajban, a „Sheikh Saeed” csarnokban a magyar Kőröstej Csoport immár világ
márc. 3
7:12
Tóth Gabi megrendítő vallomása: szülés utáni depresszióban szenvedett (Life)
Tóth Gabi megrendítő vallomása: szülés utáni depresszióban szenvedett
márc. 3
7:12
Kényelmetlen számlatömb (KKV Magazin)
A számlázás és a katás vállalkozás életében is alapvető változást hoz az idei év. A cégeknek és a kisadózóknak fel kell készülnie, különben akár 500 ezres büntetést kockáztatnak. Utánajártunk, mégis mi várható 2020-ban, hogy vajon van-e jövője a kézi számlatömbnek, és hogy miért ódzkodnak még mindig sokan az online számlázástól.
márc. 3
7:14
Baukó Éva pucsítós képet posztolt: így pózol a tengerparton (Life)
Baukó Éva pucsítós képet posztolt: így pózol a tengerparton
márc. 3
7:18
Komoly terve volt halála előtt Zana Józsefnek (Infostart)
Hosszan tartó betegség után, 81 éves korában hétfő hajnalban hunyt el Zana József.
márc. 3
7:18
Ismét kitört Indonézia legaktívabb tűzhányója (HírTV)
Szemtanúk beszámolói szerint a kitörést 30 kilométer távolságban is hallani lehetett.
márc. 3
7:18
Kilenc megyére adtak ki figyelmeztetést a zivatarok miatt (Háziállat)
Borúsan indul a kedd, a szél is helyenként megerősödik. De akár 19 fok is lehet.
márc. 3
7:18
Korlátozzák az amerikában dolgozó kínai újságírók létszámát (USAracing)
Donald Trump amerikai elnök kormányzata hétfőn elrendelte az Egyesült Államokban a központi kínai médiának dolgozó kínai újságírók létszámának korlátozását – tudatta közleményében az amerikai külügyminiszter.
márc. 3
7:18
Fucsovics gratulált, Noszály segített (Azenpenzem)
Balázs Attila megtörte Fucsovics Márton hegemóniáját. A legfrissebb világranglistán a hetvenhatodik helyen álló harmincegy éves játékos Magyarország első számú férfi teniszezője.
márc. 3
7:18
Száz év után megoldódott Tutanhamon sírjának legnagyobb rejtélye (Femcafe)
Az évszázados talány Tutanhamon anyjához, Nofertitihez is kapcsolódik.
márc. 3
7:18
Hosszú apja: Katka ellenáll a vírusnak (BorsOnline)
Vigyáz magára Hosszú Katinka, ezért édesapja, István nem is félti lányát a koronavírustól. Amiatt viszont aggódik, nehogy karanténba kerüljön, mert az az olimpiai felkészülését is veszélyeztetné.
márc. 3
7:18
Egy reptér köré épült, elfeledett város, ahol a filmvilág krémje találkozott (Rakéta)
Gander-t 1935-ben választották ki egy tranzit-repülőtér építéséhez, mert nagyon közel van a New York és London közötti nagy körhöz. 1936-ban megkezdődött a bázis építése, és a város fejlődni kezdett.   A második világháború alatt 10 000 kanadai, brit és amerikai katonai személyzet lakott Ganderben. A térség a Királyi Légierő Légitársaságok Parancs
márc. 3
7:21
Egyre bátrabban mernek vállalkozni a nők (Piac és Profit)
Bár még mindig a férfiak vannak többségben a hazai cégtulajdonosok és cégvezetők körében, de a tisztán hölgyekből álló vállalkozások aránya folyamatosan növekszik.
márc. 3
7:24
Magyar ezüst a havon (Sport365)
Az első Európai Téli Parajátékokon remekül szerepelt a 15 éves Fekete Lilla.
márc. 3
7:24
Kern András meghökkentő dolgot mondott Rónai Egonnak (ATV)
Nem optimista alkat, talán ebből adódik, hogy az évekkel a színpadra állást övező teher is nő Kern András vállán. A Kossuth-díjas színművész a Húzós című műsorban arról is beszélt, hogy miért nem ment el vidéki színházhoz, miért nem szereti a bulvárlapokat, de arról is mesélt, mit szeret szabadidejében csinálni.
márc. 3
7:24
Kínában lassul, a világban gyorsul a koronavírus terjedése (444.hu)
A WHO főigazgatója szerint még sosem láttunk olyan kórokozót, mint az új koronavírus.
márc. 3
7:24
Emily Ratajkowski szexi bikinis fotóval várja a nyarat (SzMo)
Az Instagramra feltöltött fotón egy sárga bikiniben pucsít a tükör előtt.
márc. 3
7:27
Rengetegen nyomták tövig a pedált - Hét óra alatt száz gyorshajtott mértek be a rendőrök (BorsOnline)
A 4. számú főúton, Szolnok város belterületén 2020. március 1-jén mért a traffipax.
márc. 3
7:27
Vizsgálja az Unió a tranzitzóna lezárását (Alternatív Energia)
Az intézkedéseknek arányban kell lenniük a veszély nagyságával – fogalmazott lapunknak a bizottság szóvivője.
márc. 3
7:29
Mentő megy a háziorvos helyett a koronavírus gyanúja esetén (Alternatív Energia)
Nem várják el a családorvosoktól, hogy ők végezzék el az első járványügyi intézkedéseket.
márc. 3
7:30
Koronavírus: rohamléptekben elfogadta a parlament alsóháza az éjjel benyújtott törvényt Lengyelországban (Infostart)
A lengyel szejm rendkívüli ülésén, gyorsított eljárásban elfogadták hétfő éjjel azt a törvényt, amely az új koronavírus és más fertőzések okozta járvány megelőzéséről és kezeléséről szól.
márc. 3
7:30
Már az Európai Unió 20 tagállamában van jelen a koronavírus (HírTV)
Az észak-olaszországi, úgynevezett vörös zónában mintegy 50 ezer ember van egy hete karanténban.
márc. 3
7:30
Irodát nyit Szegeden a Lufthansa Systems (AQUA)
.
márc. 3
7:31
Mentő megy a háziorvos helyett (Alternatív Energia)
Nem várják el a családorvosoktól, hogy ők végezzék el az első járványügyi intézkedéseket.
márc. 3
7:33
Halálra ítélné az ügyészség Ildikó gyilkosát (BorsOnline)
A halálos ítélet kiszabását fontolgatja az amerikai ügyészség annak a férfinak az
márc. 3
7:36
Koronavírus - hazautazó kínai éttermesek is megfertőződtek (Infostart)
Az új típusú koronavírus-járvány kezdete óta a legkevesebb napi új esetet jelentették kedden Kínában, ami a helyzet stabilizálódására utal.
márc. 3
7:36
Megújul a Magyar PR Szövetség arculata (ProfitLine)
A közel három évtizede működő Magyar PR Szövetség 2019 végén új elnököt és vezető tisztségviselőket választott. A szövetség számára a szervezeti megújulás stratégiai fontosságú, melynek része az arculat megújítása is, ebben pedig a Brightly Kommunikációs Ügynökség nyújtott kreatív támogatást.
márc. 3
7:36
Koronavírus: Kínában kezd stabilizálódni a helyzet (ATV)
Az új típusú koronavírus-járvány kezdete óta a legkevesebb napi új esetet jelentették kedden Kínában, ami a helyzet stabilizálódására utal.
márc. 3
7:36
Az Újpest erős bejelentkező a legrosszabb nézettségű NBI-es meccsre, de az országot bundameccsekkel végighaknizó Eger rekordja verhetetlennek tűnik (444.hu)
Micsoda legendás csapat volt, a lelátón tomboló hol 56, hol 62, de akár 67 nézővel.
márc. 3
7:36
Elindítja a részleges csapatkivonást Afganisztánból az USA (USAracing)
Az Egyesült Államok megkezdi a részleges csapatkivonást Afganisztánból – jelentette be Mark Esper amerikai védelmi miniszter hétfőn a Pentagonban tartott sajtókonferencián.
márc. 3
7:39
Keményen visszaszólt Görögország Erdogannak: nem lőttek éles lőszerrel a menekültekre (Kripto Akadémia)
Nem lőttek éles lőszerrel illegális bevándorlókra a görög határvédelmi alakulatok a görög-török határon - jelentette ki Sztéliosz Pecasz görög kormányszóvivő hétfőn este, tagadva Recep Tayyip Erdogan török elnök korábbi állítását, miszerint görög katonák megöltek két menekültet, és súlyosan megsebesítettek egy harmadikat. Pecasz a török államf
márc. 3
7:39
Saját színdarabját tervezte a halála előtt Zana József (Ripost)
Bár az utóbbi időben javulni látszott Zana József állapota, a 81 éves színművész sajnos már nem tudta megvalósítani az álmát, hogy visszatérjen a színpadra.
márc. 3
7:41
Kínában már lecsengeni látszik a járvány (Kripto Akadémia)
Az új típusú koronavírus-járvány kezdete óta a legkevesebb napi új esetet jelentették kedden Kínában, ami a helyzet stabilizálódására utal.
márc. 3
7:42
Enyhítő és korlátozó lépések baromfifronton (AQUA)
Feloldotta a madárinfluenza megjelenése miatt hozott korlátozásokat a Nébih, így belföldre és az Európai Unióba is az egész ország területéről szabadon szállítható a baromfi.
márc. 3
7:42
Kipucolták, lelakatolták a gellérthegyi kuplerájt (Ripost)
Végre kitakarították a Gellérthegy oldalában található kis kertet, ahová az elmúlt hónapokban hajléktalanok költöztek be, elképesztő állapotokat teremtve az idegenforgalmi szempontból is fontos helyen – vette észre a Ripost olvasója.
márc. 3
7:42
Meccs előtt törték össze Isael autóját (Ripost)
Rosszul végződött a Fradi-focista számára a Debrecen elleni bajnoki. Még ki is hallgatták.
márc. 3
7:42
Küldd a nagyit az Instagramra! (Márkamonitor)
Számos kutatásból tudjuk, hogy a 65+ korosztályon belül rohamosan terjed a social media használata.* Egyes felmérések szerint 2020-ra legalább 50 millió szenior korú lesz jelen a közösségi média platformokon, és a növekedés töretlen. Nem szabad tehát alábecsülnünk az idősebb korosztály nyitottságát a technológiai újdonságok iránt. És miért maradna

Keresés