Nagyon ritkán hordom kiengedve a hajamat, mert nem érzem túl kényelmesnek, illetve nem is áll annyira jól, mint egy konty, vagy egy lófarok. Szerencsére...
Hétfő hajnalban tett közzé rendkívüli közleményt a Bank of Japan, jelezte ugyanis, hogy közelről figyelik a folyamatokat és szükség esetén biztosítja a többletlikdivitást a pénzügyi stabilitás érdekében.
Jerome Powell Fed-elnök pénteki közleménye erős jelzés arra, hogy a márciusi ülésen, vagy akár már előbb is kamatcsökkentésre készülhet a Fed – vélik a Goldman Sachs elemzői.
A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton azt mondja, nagyon büszke arra, hogy csapata az előszezoni teszteken ismét bizonyította, nyitott az új ötletek iránt, és nem elégszik meg a jól bevált megoldások alkalmazásával.
Pete Buttigieg, az indianai South Bend városka volt polgármestere vasárnap este a kampánykörúton őt kísérő újságírókkal közölte: kiszáll a Demokrata Párt amerikai elnökjelöltségéért folytatott versengésből.
A 18-25 év közötti munkavállalók számára különösen fontos, hogy munkahelyük kiálljon a számukra is fontos ügyek mellett – derül ki a Process Solutions számviteli és bérszámfejtési szolgáltató felméréséből. A legfontosabb témák számukra a betegek, a hajléktalanok és az éhezők megsegítése, a környezetvédelem, valamint az állatok védelme. A munkahe
A Dunamenti-alföldön többnyire napos, az ország többi részében borult, csapadékos idő várható hétfőn. 1100 méter felett havazásra kell számítani. Délnyugaton is előfordulhatnak futó záporok, de a nap folyamán itt felszakadozik majd a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. A túlnyomóan nyugati szél helyenként viharo
Az elmúlt időszakban egyre több a koronavírusra hivatkozó, a kiberbűnözők által küldött adathalász és zsarolóvírust tartalmazó e-mailek száma – közölte Bor Olivér, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Az azonnali fizetési rendszer március másodikán, azaz hétfőn nulla óra nulla perckor startolt el, mi pedig az indulás időpontjában ki is próbáltuk, milyen pár másodperc alatt utalni. Néhány perccel 8 óra után ismét teszteltük az új átutalási rendszert, ezúttal az összes hazai nagybanknál néztük meg, valóban másodpercek alatt megy-e a pénzküdés a ba
Péntek reggel még 340 felett új történelmi csúcson járt az euró jegyzése, majd onnan fordult erősödésbe a forint. A hétfői napot már 337 körül kezdi a magyar deviza.
Az európai bankok és alapkezelők már javában készülnek arra, hogyan tudják távmunkával is zavartalanul biztosítani a szokásos üzemmenetet, amennyiben a koronavírus terjedése miatt kénytelenek lennének bezárni irodáikat – számol be a hírről a Financial Times.
Az iroda helyett inkább az utazást választanák, és a speciális tudást igénylő területektől sem riadnak vissza - derül ki a Workania állásportál felméréséből.
Nagy-Britannia és az Európai Unió közötti jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerről indul tárgyalássorozat a héten. London célja egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodás aláírása az EU-val, a két fél között azonban máris vita van arról, hogy ez elérhető-e a rendelkezésre álló tizenegy hónap alatt.
Az elmúlt huszonöt év második legjobb eredményét érte el a magyar gazdaság, de úgy fest, ez a tempó nem tartható – áll Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzőjének friss előrejelzésében, amelyben az elmúlt években megjelent új inflációs jelenségről és annak magyarországi működéséről, valamint a koronavírus-járvány várható hatásairól is szó van.
Az előző heti vérengzés után korrekció kezd kibontakozni az olaj árfolyamában. A reményeket az OPEC+ tervezett napi egymillió hordós addicionális vágása táplálja, a kartelltagok csütörtök-pénteken fognak Bécsben ülésezni. A központi bankok is jelezték kamatcsökkentési szándékaikat, mely szintén pozitívan hat a nyersolaj árfolyamára.
Kiberbűnözők lovagolják meg a koronavírus-pánikot, könnyen ráfázhat, aki bedől - figyelmeztet a szakember. Közben több zónára osztották Olaszországot, Kínában pedig javul a helyzet. Hírösszefoglaló. Az elmúlt időszakban...
Részt vesz szerdán Prágában a V4-ek találkozóján Orbán Viktor miniszterelnök. A téma: a koronavírus-helyzet értékelése, az ezzel kapcsolatos intézkedések - erősítette meg az atv.hu kérdésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Gyakorlatilag már alig növekszik a magyar feldolgozóipar, ugyanis a Beszerzési Menedzser Index februári értéke 50,1 pontra csökkent. Ilyen alacsony értékre 2013 nyara óta nem volt példa. A részletekből az is kiderült, hogy a BMI összeállításában résztvevő szakemberek hangulatára rányomta a bélyegét a koronavírus, sőt. A feldolgozóipari vállalatok b
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csak akkor engedélyezne sztrájkot a pedagógusok számára, ha az oktatók megtartják a délelőtti óráikat, délután pedig biztosítják a gyermekek felügyeletét – írja a Népszava.
A boszorkányság nemcsak a mesékben létezik, ugyanis egyes emberek nagyon magas szintű spirituális erőkkel rendelkeznek, ezen energiák pedig miért ne lehetnének éppen a te birtokodban?
Érkeznek a napos évszakok! A március jó alkalom nagytakarítást végezni otthonunkban. A tiszta terek nyugalmat sugároznak, s visszahatnak elménkre is. A Praktiker szakértője, Boncz Péter segít a rendszerezésben és tippeket ad arra, hogyan teremtsünk harmóniát az otthonunkban. Rend a lelke mindennek, szól a mondás, de akár meg is fordíthatnánk: lélek
Jó ötletnek indult, egyes számú közellenség vált belőle. Tekintsünk vissza a dicsőséges kezdetekre, amihez igazából nem is kell olyan sokat visszautaznunk az időben.