Jelentős változáson megy keresztül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ami hosszútávon akár azt is eredményezheti, hogy a szervezet néhány éven belül valós időben, folyamatosan tud ellenőrizni minden hazai adózót. A technológiai fejlesztések...
Olyan dokumentumot fogadtak el az Eu külügyminiszterei, amely szerint például nem lehet tolerálni az illegális határátlépéseket – ismertette a miniszter.
Röpül az idő, a hazai autópark öregedése mellett egyre idősebbek lesznek azok az autók is, amelyekbe szintetikus olaj töltendő. Ilyen az első Audi A3 is.
Mára általános európai állásponttá vált az a meggyőződés, amelyet Magyarország már 2015-ben hangoztatott, amikor az első migrációs hullám elérte Európát - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök aláírta szombat éjjel azt a rendeletet, amelynek értelmében a hatóságoknak le kell állítaniuk a be- és kilépést a tízmillió lakosú Lombardia tartományban, valamint 11 másik észak-olaszországi városban is vesztegzárat vezettek be.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök aláírta szombat éjjel azt a rendeletet, amelynek értelmében a hatóságoknak le kell állítaniuk a be- és kilépést a tízmillió lakosú Lombardia tartományban, valamint 11 másik észak-olaszországi városban is vesztegzárat vezettek be.
Mára általános európai állásponttá vált az a meggyőződés, amelyet Magyarország már 2015-ben hangoztatott, amikor az első migrációs hullám elérte Európát - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Az idei gazdasági folyamatok miatt a megszokott háromféle extra juttatásból kettőt kaphatnak meg az idős emberek. De vajon mi lesz a nyugdíjkorhatárral?
Libanon nem tudja törleszteni a következő hét elején esedékes 1,2 milliárd dolláros (360 milliárd forintos) eurokötvény-tartozását - közölte Hasszan Diab libanoni miniszterelnök.
Nézők nélkül rendezik meg a bahreini Formula-1 nagydíjat, írja az Index. A szervezőkkel és a királyság egészségügyi vezetésével egyeztetve jutottak arra, hogy üres lelátók előtt köröznek majd az autók. A koronavírus-járvány miatt nem lenne helyes, ha több ezer külföldit engednének össze a helyiekkel, indokolták.
Bár legtöbben ma már nem értelmezik szó szerint a bibliai történeteket, ahogy az ortodox hagyományok követői is megfogyatkoztak, ezek a tanítások mégis olyannyira beépültek tudatalattinkba, hogy a vallásra utaló fogalmak akkor is befolyásolhatják a nőkről alkotott véleményünket, ha nem tartjuk magunkat hívőnek.
Minden idők legtöbb olimpiai dobogós helyezését szerezte a sportolónők között a 85 éves szovjet tornásznő, Larisza Latinyina 9 arany-, 5 ezüst- és 4 bronzérmével. Ám nemcsak ebben volt kiemelkedő.
A vírus egy hete jelent meg, és eddig összesen 787 személynél készítettek laboratóriumi teszteket, ennek negyede a hét végén készült - írta Adam Vojtech egészségügyi miniszter a Twitteren.
Csehországban már 26-ra emelkedett az új koronavírussal fertőzött személyek száma. A betegség eddig minden esetben enyhe lefolyású - közölte vasárnap reggel az egészségügyi tárca.
A szokatlanul enyhe télnek még lehetnek kockázatai, és az esetleges tavaszi fagy is jelentősen befolyásolhatja az idei, jelenleg jónak ígérkező gyümölcstermést.
A munkaviszony alapján kapott munkabérből (a továbbiakban: munkavállalói munkabér) legfeljebb 33%-ot lehet levonni. A levonás a munkavállalói munkabérnek legfeljebb 50%-áig terjedhet az alábbi követelések fejében: tartásdíj, az adóssal szemben fennálló munkavállalói munkabér követelés, jogalap nélkül felvett munkavállalói munkabér és társadalombizt
150 éve épp ez idő tájt kezdték meg a Soroksár felé tartó út melletti szántóföldeken Pest város saját kezelésű közvágóhídjának és marhavásár-piacának az építését.
Mára általános európai állásponttá vált az a meggyőződés, amelyet Magyarország már 2015-ben hangoztatott, amikor az első migrációs hullám elérte Európát - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Korodi Attila parlamenti képviselő fölényes győzelmét hozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) szombaton tartott csíkszeredai előválasztása.
A Bahreini Nagydíj szervezői vasárnap reggel osztottak meg egy közleményt, mely szerint a 2020-as F1-es idény második versenyhétvégéjét zárt kapuk mögött bonyolítják le a koronavírus miatt.
A korábbi 48 helyett a vasárnap fél 11-es adatok szerint már 67 ember van karanténban új típusú koronavírus-fertőzés gyanújával – derül ki a kormányzati tájékoztató oldalról. Hogy kiket különítettek el, arról egyelőre nem tettek közzé információt.
Egy friss rangsor megmutatja, hogy egyes ingatlantípusok hol kelnek el a leggyorsabban Magyarországon. A nagyvárosok ranglistáját ezúttal is Budapest vezeti, de Szeged és Debrecen is a top ötben szerepel. Országos átlagban 69 nap alatt lehet...
A vasárnapi rántott húsra nem csak az íze miatt emlékszel? Máig kísért a konyhából jövő olajszag? Íme, néhány ötlet, hogy legközelebb ne maradjon kellemetlenség a sütés után.
Mára általános európai állásponttá vált az a meggyőződés, amelyet Magyarország már 2015-ben hangoztatott, amikor az első migrációs hullám elérte Európát – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Az egyetemista szerint először önként jelentkeztek a kórházban, de akkor nem végezték el rajtuk a tesztet. Később egyszer csak kopogtattak náluk a mentők és bevitték őket.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 41 185,29 ponton zárta a hetet, 955,65 ponttal, 2,38 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
Több kockázata lehet a szokatlanul enyhe télnek a gyümölcstermésre, korábban indult a rügyfakadás, előfordulhat erősebb fertőzés, és az esetleges tavaszi fagy is jelentősen befolyásolhatja az idei, jelenleg jónak ígérkező gyümölcstermést - közölte a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.