2020. március 7. szombat

márc. 7
14:33
Bepillanthatunk az alkotómunkába: szobor készül Csukás Istvánról (Ripost)
Végső búcsút vettek tőle, de emléke és arcmása örökké élni fog.
márc. 7
14:36
Jelentősen csökkent Kína exportja, de ez várható volt (ProfitLine)
Jelentősen csökkent Kína exportja és importja az év első két hónapjában az új típusú koronavírus-járvány következtében.
márc. 7
14:36
Ez a magyar rögvalóság: 10-ből csak 1 közmunkás tud kitörni a nyomorból (Pénzcentrum)
Az eleve rossz helyzetben lévők és az idősebb korosztály számára nem, vagy kevéssé jelent megoldást a közfoglalkoztatás a munkaerőpiacra való integrálódás szempontjából. Ennek a rétegnek csak 10-11 százaléka talál stabilan állást...
márc. 7
14:36
Felesége jelentette be a szörnyű hírt, 41 évesen elhunyt a sztársportoló (Ripost)
A walesi rögbis hosszú évek óta harcolt a gyilkos a kórral.
márc. 7
14:36
Részeg sofőr kezdte üldözni a villamost a síneken, a Lánchídnál ért véget a móka (Ripost)
Azt gondolta, majd a villamos elvezeti a kiúthoz. Nem jött be a számítása...
márc. 7
14:36
8 szokás, amit minden fiatalnak el kellene tanulnia a 40-esektől (Spabook)
El kell ismerni: a negyvenesek tudnak valamit. Már csak azért is, mert idősebbek, tapasztaltabbak és ezáltal sokuk még bölcsebb is. Lehet, hogy...
márc. 7
14:38
Két, Magyarországon lévő iráni nem akar karanténba vonulni (Ripost)
Aki nem veti alá magát a vizsgálatoknak, az bűncselekményt követ el.
márc. 7
14:42
Hajléktalan lett az egykori világsztár (ATV)
Karrierje csúcsán, a nyolcvanas években dollármilliókat keresett, világsztárokkal járt egy társaságba, az YSL Opium parfümjének reklámarca volt, de többek között a Vogue címlapján is szerepelt Nastasia Urbano, aki most, 57 évesen hajléktalanként él Barcelonában.
márc. 7
14:42
Elöntheti a piacokat az olaj áprilisban (AQUA)
Az Opec tagállamok további, napi másfél millió hordós felhozatal-csökkentés előterjesztésében állapodtak meg; ezt a javaslatot utasították el pénteken az Opec-en kívüli államok.
márc. 7
14:42
Rá se ismerni Csősz Bogira: teljesen megváltozott a kinézete (Life)
Rá se ismerni Csősz Bogira: teljesen megváltozott a kinézete
márc. 7
14:48
Fucsovicsék kikaptak, a továbbjutás küszöbén a belgák (Infostart)
Fucsovics Márton és Balázs Attila három szettben kikapott Joran Vliegentől és Sander Gille-től szombaton a debreceni Magyarország-Belgium tenisz Davis Kupa-selejtezőben, így az ellenfél 2-1-re vezet a párharcban, és már csak egy sikerre van a továbbjutástól.
márc. 7
14:48
Nagy döntés jött Brüsszelből, ami Magyarország éves gázfogyasztásának hatodát érinti (Portfolio)
Elfogadta az Európai Bizottság a romániai földgázszállító és rendszer-üzemeltető cég kötelezettségvállalásait, amelyek értelmében jelentős volumenű, az éves magyar gázfogyasztás hatodát kitevő gáz érkezhet majd Csanádpalotánál Magyarországra.
márc. 7
14:48
Először szenteltek katolikus kápolnát minisztériumi épületben (Igényesférfi.hu)
A közösségnek széles körben átérzett és elfogadott világnézeti alapokra van szüksége – fogalmazott Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombaton az első vértanúról, Szent Istvánról elnevezett budapesti kápolna szentelésén.
márc. 7
14:48
Tavaszi fesztivállal, gasztro mustrával beindul a tavasz Siófokon (SzMo)
A kulturális programok mellett kézműves foglalkozások, előadások, finom falatok is várnak a Balaton partján.
márc. 7
14:51
Kínán kívül Iránban volt a legtöbb haláleset az utóbbi egy napban (Kripto Akadémia)
Kínán kívül Iránban történt a legtöbb haláleset az utóbbi egy napban az új koronavírus okozta járványban. Az iráni hatóságok 21 halálesetről számoltak be, amivel 145 -re nőtt a számuk az országban.
márc. 7
14:54
Naposabb, szárazabb hét vége (Háziállat)
Vasárnap, illetve az azt követő egy-két napban is többórás napsütésre készülhetünk, és kisebb csapadék is csupán néhol fordulhat elő.
márc. 7
14:54
Így született meg a Ragadozó madarak 'gátlástalan' zenéje (Mafab)
Az elmúlt időszak legeredetibb hangú képregényfilmje, a Ragadozó madarak-at (Birds of Prey, már a mozikban) elvarázsolta a nézőket, és legtöbbjük nemcsak Margot Robbie-t meg Ewan McGregort vagy a vagá...
márc. 7
15:00
Végre megszűnik a csapadék (Háziállat)
A szürke, álmosító, esős idő sem tarthat örökké, előbb nyugaton, majd vasárnapra már keleten is mindenütt megszűnik a csapadék.
márc. 7
15:03
Piaf kísérti Keresztes Ildit (BorsOnline)
Az alkohol, a kábítószer, a nagy tragédiák elkerülték, mégis úgy érzi, sokban hasonlít a fiatalon elhunyt sanzonénekeshez.
márc. 7
15:06
Mayer és Feuz nyert, de Kilde vezet (Sport365)
Mayer pályafutása kilencedik vk-győzelmét ünnepelhette, de Beat Feuz még boldogabb lehet.
márc. 7
15:06
„Ott voltam, ma is hallom…” - Vértes György képeken örökítette meg a zenét (SzMo)
Több nemzedék privát rock-történelme összpontosul azokon a fotókon, amelyek Vértes György Kőbányától az Abbey Roadig című kiállításán láthatók a budakalászi Kós Károly Művelődési Házban.
márc. 7
15:12
Ezek a leggyakoribb tévhitek az influenzával kapcsolatban (WebBeteg)
Szakértők szerint az influenzával kapcsolatos tévhitek elleni harc legalább olyan nehéz, mint a vírus legyőzése. Mivel az influenza veszélyes, akár még halálos is lehet, fontos, hogy mindannyian tudjuk, mi a mese és mi a valóság. Íme, a leggyakoribb tévhitek.
márc. 7
15:12
Két iráni nem hajlandó karanténba vonulni Budapesten (ATV)
Sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs a magyarországi koronavírus helyzetről. Több új információt elmondtak, például egy olyan esetet is, ahol rendőri intézkedés kell, mert kettő iráni állampolgár nem akar karanténba kerülni.
márc. 7
15:12
Mi nem mutatkozott be Genfben, mi mutatkozott be a héten? (Autónavigátor)
Bár Genfi Autószalon idén nincs, újdonságdömping van, néhányat podcastunkban is bemutatunk.
márc. 7
15:12
Ennyit változott a magyar divat az elmúlt 100 évben (Femcafe)
Ez a videó tökéletesen bemutatja, honnan indult a hazai divat és hova jutott egy évszázad leforgása alatt.
márc. 7
15:12
Sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs, ezeket tudjuk (Igényesférfi.hu)
Felhívták a figyelmet: aki nem tartja be a járványügyi intézkedéseket, az bűncselekményt követ el.
márc. 7
15:12
5 hajfestési technika, amit imádni fogsz (Spabook)
Unod már a hagyományos egyszínű hajfestést vagy a jól megszokott melírt? Ha elhatároztad, hogy idén teljesen megreformálod a külsődet, és...
márc. 7
15:15
Döntött a kormány: elmaradnak a március 15-i ünnepségek a vírus miatt (Privátbankár)
Az ünnepségek lemondását az operatív törzs indítványozta, amit a kormány el is fogadott.
márc. 7
15:15
A március 15-i ünnepségek lemondását javasolja a kormánynak az operatív törzs (Alternatív Energia)
Az operatív törzs azt javasolja a kormánynak, hogy ne tartsák meg a március 15-i ünnepségeket - jelentették be a koronavírusról szóló napi sajtótájékoztatón. Erről a kormány fog dönteni. Orbán Viktor korábban azt mondta, megvizsgálják az ünnepségek lemondásának lehetőségét és keddig döntenek az ügyben. Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti kö
márc. 7
15:18
A március 15-i rendezvények lefújását javasolta a kormánynak az operatív törzs (SzMo)
A kormány már döntött is arról, hogy lemondja a központi ünnepséget.
márc. 7
15:18
-4 fok: alsónadrágra vetkőzve ünnepltek vb-címet a magyarok (Promotions)
A magyar férfi jéglabda (bandy)-válogatott megnyerte a B csoportos világbajnokságot, ezzel a világelitbe jutott.
márc. 7
15:18
Ismét brutális összecsapások voltak migránsok és a görög hatóságok között a török határon (Bank360 blog)
A migránsok közül többen rángatták a kerítést, mások viszont különböző tárgyakkal dobálták a görög határőröket - GALÉRIA + VIDEÓK
márc. 7
15:24
Operatív törzs: bűncselekmény, ha valaki nem veti alá magát a járványügyi intézkedéseknek (Infostart)
Javaslatot tett a kormánynak az operatív törzs a március 15-ei központi ünnepségek megrendezésének felfüggesztésére - közölte Lakatos Tibor az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője szombati sajtótájékoztatóján.
márc. 7
15:24
Orbán ezzel a Süsü-részlettel emlékezett Csukás Istvánra (ATV)
"Nálunk ő volt a kedvenc. Isten nyugosztalja Csukás Istvánt, a legnagyobb magyar meseírót. Emlékét gyermekeinkkel, unokáinkkal megőrizzük." - írja Orbán Viktor legfrissebb Facebook-posztjában.
márc. 7
15:24
Koronavírussal fertőződött meg az olasz kormánypárt főtitkára (SzMo)
Nicola Zingaretti maga jelentette be a hírt a Facebookon. Honfitársait arra kérte, hogy ne essenek pánikba.
márc. 7
15:24
A kormány lemondja a március 15-ei központi ünnepséget (Magyar Hírlap)
Bár Magyarországon csak egyedi fertőzések vannak és gócpontok nincsenek, elővigyázatossági okokból elfogadták az operatív törzs javaslatát
márc. 7
15:27
Újabb összetűzések voltak migránsok és a görög hatóságok között a török határon (HírTV)
Görög tisztségviselők közlése szerint a határőrök az utóbbi 24 órában több mint 1200 behatolási kísérletet hiúsítottak meg, és 27 embert vettek őrizetbe.
márc. 7
15:30
Rekord összegért igazolna újabb csodatinit a Dortmund (Sport365)
Meglepő helyről érkezhet a fiatal tehetség.
márc. 7
15:30
Elúszott a páros, bravúr kell a belgák ellen (Azenpenzem)
Belgium nyerte a párost, három mérkőzés után 2-1-es hátrányból várja a további egyes mérkőzés(eke)t a magyar válogatott a debreceni tenisz Davis-kupa-találkozón.
márc. 7
15:30
5 dolog, ami a meddőség jele lehet - Te tapasztaltad már ezeket? (Femcafe)
Bár a tünetek jelentéktelennek tűnhetnek, az orvosok szerint mégis érdemes odafigyelni rájuk.
márc. 7
15:30
Koronavírussal fertőződött meg az olasz kormánypárt főtitkára (SzMo)
Nicola Zingaretti maga jelentette be a hírt a Facebookon. Honfitársait arra kérte, hogy ne essenek pánikba.
márc. 7
15:33
Végső búcsút vettek Csukás Istvántól (Spa Trend Online)
A szeretet nagykövete volt, arra tanított, hogy jónak lenni nem csak érdemes, hanem érdem is – hangzott el 84. éves korában elhunyt Kossuth-díjas, közkedvelt író temetésén.
márc. 7
15:36
Megható, ezt üzente elhunyt édesapjának Ganxsta Zolee (Ripost)
Zana József március 2-án hunyt el, hosszas betegség után.
márc. 7
15:36
Küldd a nagyit az Instagramra! Ilyen előnyei lehetnek az idősek számára (Glamour)
Nézzük a dolgok pozitív oldalát
márc. 7
15:36
Évi 360 ezerért lottózik Kárász Robi (BorsOnline)
A rekordösszegű, mintegy 6 milliárdos lottónyereményre fáj a foga Kárász Róbertnek, aki havonta mintegy 100 gépi szelvényt játszik meg, csakhogy megüsse a főnyereményt.
márc. 7
15:36
Négy tanács, amit annyira jó lett volna hallani 30 körül (Spabook)
Harminc körül az embernek benőtt a feje lágya, már felnőtt, tudja, mit akar… ugye? Legalábbis ezt mondják. A múlt században talán még tényleg...
márc. 7
15:38
Valósítsd meg az álmaidat - erre biztat a Tresemmé (Glamour)
Higgy magadban és soha ne add fel
márc. 7
15:39
"Nálunk ő volt a kedvenc. Isten nyugosztalja Csukás Istvánt" - így búcsúzott Orbán Viktor (Ripost)
A miniszterelnök egy videóval emlékezett meg a közösségi oldalán a Nemzet Művészéről, Csukás Istvánról.
márc. 7
15:39
Életveszélyesen megfenyegették a német klub focistáit (Ripost)
Az ismeretlen tettes egy 26 évvel ezelőtti szörnyű tragédiát emlegetett.
márc. 7
15:42
Lemondta a március 15-i ünnepségeket a kormány a vírus miatt (Menedzsment Fórum)
Az ünnepségek lemondását az operatív törzs indítványozta, amit a kormány el is fogadott.

Keresés