Világhíres jazz- és blueslegendákkal, valamint ünnepelt hazai színészekkel és színésznőkkel kerülhetünk intim közelségbe Kleb Attila fotókiállításán. A hatalmasra nagyított, fekete-fehér portrék hol ámulatba ejtő mélységekkel, hol zavarba ejtő kitárulkozással vonják magukra a figyelmet.
Amíg Kínában már alig regisztrálnak új megbetegedést, addig a világ más részein látványosan terjed a koronavírus járvány. A gócpontok mellett a nagy európai országokban és az Egyesült Államokban is gyorsuló ütemben emelkedik a fertőzöttek száma. Midneközben szombaton Magyarországon diagnosztizálták az ötödik koronavírus-fertőzöttet, egy 70 éves mag
Bártfai-Mager Andrea annak érdekében írt levelet, hogy az egyetemes postai szolgáltatóknak garantálható legyen a feladataik ellátásához szükséges teljes körű kompenzáció.
Felfüggesztik a nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozását, e járművek március 7-én és március 8-án egész nap közlekedhetnek a magyarországi utakon, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel a kormányt, hogy azonnal zárja ki a koronavírus-járvány miatt felállított operatív törzsből Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét.
Nem szeretjük, ha a vasárnapi ebéd után, még másnap is rántott hús vagy fokhagyma szagban úszik a lakás. Ilyen esetben jó ötletnek tűnik bevetni a páraelszívót. Bemutatunk néhány tippet, hogy mitől jó egy páraelszívó, mire figyeljünk...
Egy tetoválás kiválasztásánál valószínűleg te is arra törekszel, hogy végül egy olyan minta díszelegjen rajtad, ami valóban passzol a személyiségedhez....
Több autómodellből is készült már LEGO-készlet, aki viszont igazán kreatív (és kitartó), az gond nélkül megvalósítja álomautóját készlet és instrukciók nélkül is.
Egy éven belül kiderülhet - többek között a Fővárosi Önkormányzatnál, a BKK-nál vagy épp a Sparnál -, hogy mekkora a férfi és női fizetések közötti eltérés az azonos munkakörökben dolgozóknál. Több hazai szervezet is csatlakozott az Amnesty International nőnapi kampányához.
Az Agrofórum parnereink segítségével 2019-ben is előfizetői és regisztrációs nyereményjátékot indított, a díjazottjaink listáját már ősszel közzé tettük. A Dekalb által felajánlott 10-10 hektárra elegendő repce- és kukorica vetőmagot jelképesen Szikszai Zoltánné tarnaörsi családi gazdálkodónak adtuk át, aki a térségben rendkívül száraz körülmények
Istenes László, a Szentlőrinci AC elnöke jelentette be, hogy nem rendezik meg a BVSC ellen bajnoki meccset a koronavírus-járvány miatt. A két nagy múltú klub a BLSZ I-ben szerepel jelenleg.
Az Egri Borműhellyel is a borvidék fejlesztését célzó együttműködési megállapodást írt alá az Erste Bank. A pénzintézet tavaly 10 százalékkal növelte borpiaci portfólióját, miközben az agrárfinanszírozás a piaci átlagot meghaladó mértékben bővült, és a bank idén is jelentős növekedést tervez a területen. Az Erste úgy látja, idén felgyorsul az agrár
Diagnosztizálták az ötödik koronavírus-fertőzöttet, egy 70 éves magyar, súlyosan beteg férfit, írja a kormányzati tájékoztató honlap. Jelenleg a Szent László kórházban ápolják. Valószínűsíthetően a külföldön élő fia fertőzte...
A munka törvénykönyve nem rendelkezik a súlyos járványveszély esetéről, ezért a koronavírus magyarországi megjelenése miatt érdemes kidolgozniuk a vállalatoknak az ún. pandémiás cselekvési tervet.
Folytatódik a gázhálózat rekonstrukciója a fővárosban, a munkálatokat az Opus Global Nyrt.-hez tartozó Mészáros és Mészáros Kft. és a Vabeko Kft. konzorciuma végezheti - közölte az Opus Global szerdán az MTI-vel.
Bár az online kapcsolattartás sok esetben megkönnyíti a mindennapokat, a virtuális beszélgetésekből hiányzó hangsúlyok vagy gesztusok gyakran vezetnek konfliktushoz.
Csehországban már 19 új koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván. A betegség minden esetben enyhe lefolyású - közölte szombat reggel az egészségügyi tárca. Eddig 594 laboratóriumi vizsgálat készült, és 19 pozitív...
Bogányi Tibor 2011 óta a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere, lassan tíz éve formálja a zenekart. Életéről, művészetéről és a 2020–2021-es évad újdonságairól beszélgettünk vele.
Felfüggesztik a nehéz-tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozását az akadálytalan áruellátás érdekében, e járművek most szombaton és vasárnap egész nap közlekedhetnek a magyarországi utakon - közölte az Innovációs és Technológiai...
Rokonai, barátai, pályatársai és tisztelői vettek végső búcsút az életének 84. évében elhunyt Csukás István írótól, a nemzet művészétől szombaton Budapesten, a Farkasréti temetőben.
Befektetési célú vásárlások drágítják a termőföldet országszerte: tavaly is átlagosan 11 százalékkal emelkedtek az árak, és a folyamatos kereslet miatt az elemzők sem számítanak lassulásra.
Lassuló ütemben növekedett a magyarországi cégek munkaerő-kereslete az elmúlt három évben, miután a tartós munkaerőhiány és a magas fluktuáció folyamataik digitalizációjára, automatizálására, valamint álláshely-racionalizációra kényszerítette őket. A keresleti piac ellenére az álláskeresés a korábbiakhoz képest hosszabb időt vesz igénybe. Ennek mag
Negatív lett a tesztjük, így kiengedték a kórházból azt a tizenöt japán turistát, akiket még csütörtökön vittek el a Kálvin térről, miután felmerült náluk a koronavírus gyanúja – írja a japán NHK.
Műveiben sosem láthattunk bántást, annál több gyermeki rácsodálkozást a világra – mondta búcsúbeszédében a Farkasréti temetőben Fekete Péter államtitkár.
A balatonfüredi önkormányzat nem tágít és lebonatná a botrányos szórakozó negyedet, de a terület ötödét üzemeltető cég még bízik az egyezkedésben. A kistulajdonosok háborognak és más mellett az önkormányzatot hibáztatják a vállalhatatlan állapotok miatt.
Már előrelátható volt, hogy ahogy elindul az azonnali fizetési rendszer Magyarországon, a bankok új, az MNB által is javasolt elektronikus számlacsomagokat, illetve a meglévő díjcsomagokat kiegészítő ajánlatokat dolgoznak majd ki. Valószínű...